A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a "magyar származású" amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.
Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője a témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek arról beszélt, hogy a héten napvilágra került, milyen mély Soros György és Fidesz kapcsolata. Az üzletember ugyanis nagyvonalúan támogatta az 1980-as években a Fidesz "szárba szökkenését" és a Fidesz alapítóinak - többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kovács Zoltán kormányszóvivőnek - a külföldi tanulmányait - közölte a politikus.
Megjegyezte, méltánytalannak tartja azt a követelést, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit és politikáját támogatta.
Elmondta azt is, a Jobbik három éve benyújtott egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását. Ezt jövő héten újra benyújtják, és kíváncsian várják, hogy a Fidesz hajlandó-e támogatni őket - tette hozzá.
 Ahol nem tud elmúlt nyolc évet emlegetni a Fidesz, ott jöhet Kovács Béla
A Fidesz szerint a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el.
Az országot szétlopó nagyobbik kormánypárt szerint a Jobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, idegen hatalmaknak és oligarcháknak adta el magát, pénzért hátat fordított a saját embereinek és korábbi elveinek, emellett pedig a párt vezetése offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát.
Hozzátették, a Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszanak a Jobbik elnöke mellett az offshore cégekben érdekelt Forrai Richárd és üzlettársai.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: