A Jobbik Ghaith Pharaon szaúdi üzletember beutazási dokumentációjának nyilvánosságra hozatalát kéri a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM).
Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a néhány hete elhunyt férfi beutazási körülményei továbbra is tisztázatlanok. Kifejtette, hogy Demeter Márta független parlamenti képviselő az iratok megtekintése után arról számolt be, hogy a tárca belső rendszerében rögzítették a kormányfővel tervezett találkozó tényét. Gyöngyösi maga azonban egy-két napos eltéréssel ugyancsak betekintett a dokumentumokba, és nem látott ilyen információt. Mint mondta, ez felveti, hogy a KKM-nek titkolnivalója van.
Orbánhoz jött
A pénzmosás és terrorszervezetek finanszírozása miatt körözött, időközben elhunyt szaúdi olajmilliárdos Ghaith Pharaon 2014-ben Bejrútban schengeni vízumot igényelt, és az illetékesek már akkor pontosan tudták, hogy Orbán Viktorral fog találkozni – ezt Demeter Márta országgyűlési képviselő nyilatkozta két hete az Indexnek, azután, hogy betekinthetett a Pharaon vízumigénylésével kapcsolatos iratokba a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Demeter akkor azt is mondta, hogy a beutazáshoz szükséges adatokban fel is tüntették, hogy Pharaon a tiszteletbeli jordán konzul, Zaid Naffa által szervezett rendezvényen találkozik a kormányfővel. A képviselő szerint ez azt mutatja, hogy a vízum igénylésekor ez a találkozó hivatkozási alap volt.
Az ügyben szintén megszólaló Jobbik szerint a napvilágra került információk felvetik a magyar kormánytagok és Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázatát is. Gyöngyösi Márton szerint a kormányfőnek tisztáznia kellene minisztereit és azt is, hogy őt milyen kapcsolat fűzte a nemzetközi bűnözőhöz, illetve társaságához.
Biznisz
Tavaly derült ki, hogy már 2014 óta Magyarországon tevékenykedett Ghaith Pharaon, akit számos nemzetközi pénzügyi bűncselekménnyel hoztak összefüggésbe, az általa vezetett BCCI nevű bankot pedig terrorizmus finanszírozásával is vádolták. Az Interpol 2017 januárjában bekövetkezett haláláig körözte a szaúdi milliárdost. Pharaon 2014-es Magyarországra érkezése óta gyümölcsöző kormányzati kapcsolatokra tett szert, többek között Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is üzletelt, tőle vásárolta a József nádor téren álló volt Postabank-székházat.
Pharaon egy egész céghálózatot működtetett Magyarországon, a vállalkozások többsége ingatlanokkal foglalkozik, amelyek között megtalálható a seregélyesi kastély, a kútvölgyi villa és a hőgyészi kastély. Az üzletember élelmiszer-kereskedelmi vállalkozása közösen üzletelt a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal. Azt még tavaly ősszel a Magyar Narancs írta meg, hogy Pharaon érdekeltségébe kerülhetett az Orbán Viktor házával szemközti villa a budai Cinege utcában. Érdekesség még, amiről szintén a Magyar Narancs számolt be, hogy tavaly augusztus elején a spliti kikötőbe ugyanazon a napon futott be Ghaith Pharaon hajója és az a luxusjacht, amelyen Mészáros Lőrinc is tartózkodott.
Kockázatmentes professzor
Lázár János kancelláriaminiszter korábban azt mondta, hogy Pharaon 2014. október 1-jén és október 24-én igényelt C típusú schengeni vízumot Magyarországtól. Kérelmét feltöltötték a schengeni rendszerbe, külön tagállami konzultációkat is folytattak, egyik európai ország sem emelt kifogást. Azt azonban nem említette, hogy Pharaon azért kérte a vízumot, hogy Orbánnal találkozzon.
Október 24-én a parlamentben Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, akkor az egész ügyet egy szövetséges ország titkosszolgálati játszmájának, a körözött szaúdi olajmágnást pedig professzornak nevezte, akivel már személyesen is találkozott. A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy a kormány korábban már megvizsgálta Pharaon magyarországi tevékenységét, és nem talált nemzetbiztonsági kockázatot.
Január elején a HVG-nek sikerült megerősíttetnie a hírt, miszerint Ghaith Pharaon meghalt. Gyászszertartása Bejrútban volt. Arról nincs információ, hogy a nevét viselő cégcsoporttal mi lesz.
(MNO)