A Kékfény úgy tudja, hogy a boncorvosok is meghökkentek, amikor meglátták a tatabányai kettős gyilkosság áldozatait. A 15 éves fiú eszköz nélkül, felismerhetetlenre vert két hajléktalant. Bár a tinédzser nagyon rossz körülmények között élt, kölcsönös gyűlölet jellemezte az anyjához fűződő viszonyát, és korábban voltak már zűrös ügyei, nincs racionális magyarázat azokra a brutális a támadásokra. A Kékfény hétfői riportja.
A tatabányai kettős gyilkosság gyanúsítottját, a 15 éves Apollót múlt héten a bűncselekmények helyszínén hallgatták ki a nyomozók. A fiatalember mindenről részletesen mesélt a rendőröknek, elmondta, miért kereste meg hajnalban az első áldozatát, hogyan verte össze, és arról is beszélt, hogy pár órával később miért kötött bele a második áldozatába.
A nyomszakértők összegyűjtötték és rendszerezik a tárgyi bizonyítékokat. Az igazságügyi orvosszakértők pontosan dokumentálják a két meggyilkolt hajléktalan sérüléseit, a pszichológusok megrajzolják a gyanúsított személyiségét. A nyomozók pedig felderítik a fiú előéletét, kielemzik a gyanúsított, a tanárok, a rokonok, és a barátok vallomásait, de hogy választ kapunk-e arra kérdésre, hogy mi indította el ezt a példa nélküli, brutális ámokfutást, az egyelőre erősen kérdéses.
Zoom
A 15 éves M. Apolló
Április 30-án reggel fél hatkor érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy egy vérbe fagyott holttest fekszik a tatabányai bevásárlóközpont közelében fekvő, használaton kívüli buszmegállóban. Dermesztő látvány fogadta a nyomozókat.
Mindent vér borított
A romos épület úgy nézett ki, mint egy mészárszék, mindent vér borított, még a falakon másfél méteres magasságban is találtak felfröccsenő vérnyomokat.
De gyalogosok, főleg éjszaka egyáltalán nem járnak erre, ezért nem volt egyetlen szemtanú sem - magyarázta Hodossy Karolina kiemelt főnyomozó. Az áldozatot a felismerhetetlenségig összeverték, de a nyomozók mégis egyből tudták, kiről van szó – tette hozzá.
A sértett ismert volt itt Tatabányán, köztudott volt róla, hogy a régen buszmegállóként funkcionáló helyiségben szokott aludni.
Nem sokkal később jött egy újabb riasztás, körülbelül egy kilométerrel távolabb egy lakótelepi parkban egy újabb holttestet találtak, a két ügyön egyszerre 70 rendőr kezdett el dolgozni.
„Mindkét helyszínen hajléktalan személy volt, mindkét személyt a mellkason és a fejrészen bántalmazták, mindkét személynek hiányzott a cipője. Ezek a körülmények abba az irányba vitték a nyomozást, hogy már rögtön lehetett sejteni, hogy ugyanazzal az elkövetővel állunk szemben” – mondta Vaczula József, a Komárom Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.
Biztonsági kamera segített az áttörésben
Az áttörést az jelentette, hogy a második bűncselekmény helyszínének közelében egy biztonsági kamera készített egy olyan felvételt, amin az áldozat egy fiatalemberrel beszélget.
„Próbáltunk olyan személyt keresni, aki meg tudta mondani, hogy ki lehet a felvételen szereplő személy, illetve adódott rögtön a kérdés, hogy neki köze van a bűncselekményhez, vagy csak véletlenül arra járt az éjszakai órákban, és teljesen más az elkövetőnk. Szerencsénk volt, ugyanis az egyik helyi lakos felismerte a személyt, sőt, sikerült gyorsan megállapítanunk azt is, hogy hol lakhat ez a személy”- mondta Vaczula József.
M. Apolló ruhái a házkutatás közben kerültek elő. A pulóveren, a nadrágon és a cipőn vérfoltok voltak, a fiatalembernek viszont semmilyen sérülése sem volt.
Hamar megtört, és beismerte, ő ölte meg az áldozatokat.
Tatabányán, annak ellenére, hogy elfogták a feltételezett tettest, nem érzik biztonságban magukat a hajléktalanok.
Zűrös családi háttér
A gyanúsított, Apolló még nincs 16 éves. Egy speciális középiskolában tanult, botrányos ügyei és zűrös családi háttere miatt már a helyi gyermekvédelmi szakemberek is jól ismertek. A fiú a rendőröknek is mesélt az őt egyedül nevelő édesanyjáról, azt állította, soha nem voltak jó viszonyban, mindennaposak voltak a gyűlölködések.
A nyomozók azt mondják, a fiúnak már korábban is voltak konfliktusai hajléktalanokkal, az első áldozatával néhány hete keveredett összetűzésbe.
Korábban a helyi vásárosoknál besegített, és miközben húsvétkor éppen a dodzsemeket tologatta, a későbbi sértett odament hozzá, és szóváltásba keveredtek – fogalmazott Hodossy Karolina.
Április 29-én Apolló a barátaival csavargott, állítása szerint csak egy kevés boros kólát ivott, egyáltalán nem volt részeg. Éjfél után mindenki hazaindult, ő mégis úgy döntött megkeresi a hajléktalan férfit, akivel a dodzsemek miatt veszett össze.
A helyszíni kihallgatásról készült rendőrségi videón látható, ahogy a tinédzser megmutatja, hogy a szóváltásból hogyan alakult ki néhány másodperc alatt dulakodás, majd verekedés. A felkavaró részletek miatt a kihallgatás hanganyagát a Kékfényben nem mutatták be.
Fél órán át verte a férfit
A fiatalember azt mondta, majdnem fél órán keresztül teljes erőből ütötte és rúgta a magatehetetlen férfit. Állítólag korábban a falat öklözte, azon gyakorolt, a kézfején megkeményedett a bőr, később ezért nem találtak még apró hámsérüléseket sem a gyanúsítotton.
Apolló Facebook-profiljára sokan írtak az elmúlt napokban, a legtöbben súlyos, megtorló büntetést követelnek, néhányan az anyát hibáztatják, vagy az okokat keresik. Egy, a családot valószínűleg jól ismerő kommentelő azt is írta, hogy miután a fiú az első bűncselekmény után hazament, nem tudott bejutni a lakásba, mert az anyja kizárta.
A tinédzser ezután céltalanul kóborolt a városban, és egy kocsma teraszán egy újabb hajléktalannal találkozott.
Apolló felrángatta és lökdöste a férfit, majd néhány méterrel távolabb elszabadultak az indulatok.
„Állítása szerint már indult volna haza, és amikor megfordult, a vállát érte egy ütés, ezután kezdte el ismét bántalmazni a hajléktalan férfit” – tette hozzá Hodossy Karolina.
Vizsgálják, volt-e tettestársa
A nyomozókban is felmerült a kérdés, hogy egy 15 éves, átlagos testalkatú fiú hogyan tudott puszta kézzel végezni egy 44 éves és egy 56 éves férfivel, nem volt-e esetleg társa.
Apolló előzetes letartóztatásba került, a nyomozók a következő hetekben azt vizsgálják, hogy a vallomását mennyire igazolják a helyszínen talált nyomok, és a szakértői vélemények megállapításai.
A Kékfény úgy tudja, hogy a gyilkosságok előtt a fiúval szórakozó barátok azt vallották, hogy az utóbbi időben semmi rendkívüli nem történt sem az iskolában, sem otthon, nem tudnak szerelmi csalódásról, vagy egyéb más olyan rendkívüli eseményről, ami kiválthatta Apolló agresszivitását.
(Híradó - Kékfény nyomán)