A Fidesz frakcióvezetője szerint várhatóan egyetlen napirendi pontként az államfő által visszaküldött plakáttörvény lesz a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen, amelyet pénteken tartanak. Kósa Lajos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón kiemelte: meg kell szüntetni, hogy áron alul kaphat egy párt egy szolgáltatást, ennek a rendszerszintű korrupciónak véget kell vetni.
A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy az illegális pártfinanszírozást megakadályozni hivatott javaslatból csak a feles parlamenti támogatást igénylő részeket fogadták el. Most azért kezdeményezik a rendkívüli ülés összehívást - holott a határidőből szeptemberben sem csúsznának ki -, mert azt mondták, a választási törvényekhez “nem nyúlunk hozzá” a választást megelőző fél évben – közölte.
A frakcióvezető bizakodását fejezte ki, hogy sikerül kompromisszumot összehozni, és meglesz a szükséges kétharmados támogatás, ha nem, akkor a törvény feles támogatást igénylő részeit is “le kell szavazni”. Kósa Lajos véleménye szerint a kérdést aktuálissá teszi a Jobbik plakátügye, amelyben az áfa- és a költségvetési csalás gyanúja is felmerül.
Frissítés: Paktumgyanús javaslattal álltak elő a szocionisták az ötpárti egyeztetésen
A Fidesz még tanulmányozza, a KDNP nem zárkózik el az MSZP plakáttörvénnyel kapcsolatos javaslatainak egy részétől a hétfői budapesti ötpárti egyeztetésen, a Jobbik és az LMP viszont továbbra is fenntartásokat fogalmazott meg.
Az MSZP a tiszta választási kampány, az egyenlő esélyek biztosítása érdekében fogalmazta meg az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött plakáttörvényhez a javaslatait – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője az általuk kezdeményezett ötpárti egyeztetés után újságíróknak.
Tóth Bertalan ismertetése szerint javaslatcsomagjuk alapján tilos lenne kampányidőszakban mindenféle kormányzati kampány. Tilos lenne a civil szervezetek által folytatott politikai kampány is – hangsúlyozta, példaként a Civil Összefogás Fórum és a Fidelitas kampányait említette. Rögzítette: javaslatuk szerint csak a jelölőszervezetek és a jelöltek tudnának kampányolni.
A plakáthelyek tulajdonosainak plakáthelyet kellene biztosítani a pártoknak és a jelölteknek, ez plakáthelyeik 25 százaléka lenne, ezeket a helyeket arányosan, az esélyegyenlőség jegyében kellene felosztani a jelöltek között a Nemzeti Választási Iroda felügyelete mellett – ismertette. Hozzátette: kampányidőszakon kívül a közpénzből való kampányolást meg kell tiltani.
Tóth Bertalan a jelenlegi helyzetet úgy írta le: közpénzen folytatnak kormány- és Fidesz-propagandát, emellett ellopott közpénzen folytatnak egy Simicska-propagandát. Szeretnék mentesíteni az oligarcháktól a magyar választási kampányt – összegezte javaslatukat.
Kérdésre azt mondta, hogyha ugyanaz a kétharmados plakáttörvény kerül az Országgyűlés elé, amelyet már leszavaztak, akkor az MSZP ugyanúgy nemmel fog szavazni. Hozzátette: a törvényalkotási bizottságon kialakult módosító indítvány alapján döntik el, támogatják-e a parlamenti szavazáson a visszaküldött jogszabály elfogadását.
A Fidesz kedden még tárgyal
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője úgy értékelt, még tanulmányozzák a szocialisták javaslatát, van azonban jó néhány része, amely alkotmányos aggályokat vet fel. Elmondta, a Fidesz elnöksége kedden tárgyal a kérdésről. Nem tartotta kizártnak, hogy még egy egyeztetést kell tartani, mert messze vannak az egyetértéstől. Azt mondta, a céljuk az, hogy ne lehessen politikai pártokat feketén finanszírozni. Szeretnék, ha megszűnne az, hogy van egy súlyosan korrupciós helyzet és a komplett ellenzék ennek a fenntartása mellett szavazott – mondta.
Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-frakció péntekre kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását az államfő által visszaküldött, “a pártok feketefinanszírozásának megakadályozásáról szóló” plakáttörvény miatt. Hozzátette: a törvény kétharmados parlamenti támogatást igénylő rendelkezéseit nem fogadta el a parlament.
Ismertetése szerint a ki nem hirdetett törvényt az Országgyűlésnek hatvan napon belül napirendre kell tűzni. Elmondta, korábban tettek egy olyan vállalást, hogy a választási eljárási törvényt a választások előtt nem módosítják, ezért hívták most össze és nem ősszel a rendkívüli ülést.
Vagy a törvényalkotási bizottság módosító indítványáról szavaznak, vagy a köztársasági elnök által visszaküldött törvény rendelkezéseiről – magyarázta. Utóbbi esetben el kell utasítaniuk a jogszabályt, mert az csak egyetlen szakaszból áll, a hatályba lépésből – tette hozzá.
Az MSZP javaslatáról közölte, számos helyen megismétli a parlament által tárgyalt javaslatot, illetve jó néhány szabállyal kiegészíti azt. Bevezeti a kampányt támogató fogalmát. A részletszabályokról szólva közölte: outdoor és offline felületeken csak a kampányt támogatók tehetnének közzé politikai párt érdekét szolgáló hirdetést. Kampányidőszakban mindenféle kommunikációtól eltiltja a kormányt – részletezte.
Volner: a szocialisták paktumszagú javaslata semmit nem korlátoz, csak szívességet tesz a kormánynak
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legnyilvánvalóbb és legdurvább politikai paktumaként jellemezte a helyzetet. Értékelése szerint a plakátpiac volt az egyetlen, ahol egyensúly volt a pártok között, most azonban az MSZP hozzájárul ahhoz, hogy Orbán Viktor médiahatalma ezen a területen is domináljon.
Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy a szocialisták javaslata semmit nem korlátoz a kormánypárti médiafölényből, csak szívességet tesz nekik. A Jobbik nem ért ezzel egyet – jelentette ki Volner János, hozzátéve: szerinte az MSZP elárulta a baloldali szavazókat és az ellenzék politikai álláspontját.
Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese arra mutatott rá: talált az MSZP javaslatában támogatható elemeket, ám olyanokat is, amelyek alkotmányossági aggályokat vetnek fel. Rámutatott: ha ezeket a törvénybe illesztenék, és így a törvény az Alkotmánybíróság elé kerülne, amely elmarasztalná, a Ház csak ősszel tárgyalhatná azt újra. Ebben az esetben azonban nem érvényesülne a Velencei Bizottság elvárása, amely kimondja, hogy a választási eljárási törvényeket a voksolást megelőző egy éven belül már nem célszerű módosítani.
Ferenczi István, az LMP közösségi részvételi szakszóvivője megismételte pártja álláspontját: nem fogják hozzásegíteni a Fideszt ahhoz, hogy még inkább “nekik lejtsen a pálya”, ehhez pedig szerinte meg kell őrizni azt az ellenzéki egységet, amely a törvény első szavazásakor megvolt.
Javaslatukról közölte: tiltanák a kormánypropagandát a kampányidőszakon kívül is, és nemcsak a plakátokon, hanem a kereskedelmi tévékben és az internetes oldalakon is. A kormánypártok erre nem voltak nyitottak – fogalmazott -, korábbi, ezt célzó javaslatukat is “kiherélték”.
Az MSZP, a Jobbik és az LMP is jelezte, hogy frakciójuk teljes létszámmal vesz részt a pénteki rendkívüli ülésen.
(MTI)
Kapcsolódó: