A balliberális gettóbűzt Orbán holomacájának felvásárlása óta kormánytalpnyalással szellőztető, vagyis szebb napokat soha meg nem élt Figyelő számolt be a címhez hasonló vehemenciával a nagy leleplezésről. Lássuk:
Egyeztetett a szentesi választókerületben a Jobbik és a DK - értesült a Figyelő. Úgy tudjuk, több választókerületben is folynak még tárgyalások.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Szabó Zoltán Ferenc, a párt szentesi jelöltje Kiss Csabával, a Demokratikus Koalíció helyi elnökével tárgyalt a héten Szentesen, a Páterház étteremben - tudta meg lapunk.
Az egyeztetés után külön jöttek ki az étteremből, de együtt, Vona autójával távoztak a megbeszélésről. Vona titokban érkezett a településre, feltűnése azért volt meglepő, mert bár a választókerületben tartott helyi fórumot, de Szentes városában nem.
A Fidesz-faliújság még igen jó minőségű, nagy felbontású képekkel is bizonyította a titkos tárgyalások megtörténtét (képaláírások szintén a Figyelőtől):
Zoom
Vona Gábor (balra), Szabó Zoltán Ferenc (jobbra) és Bocskay Csaba, a Jobbik szentesi elnöke (középen) megérkezik a tárgyalás helyszínére
Zoom
Bocskay Csaba (balra), Vona Gábor (középen) és Szabó Zoltán Ferenc (jobbra) egyeztetnek a Páterház étterem előtt
Zoom
Vona Gábor (elöl) és Szabó Zoltán Ferenc (hátul) elhagyja az éttermet
Zoom
Kiss Csaba, a DK szentesi képviselője nem sokkal később elsiet a helyszínről
"Az eset azért is különös, mert bár a Jobbik folyamatosan tagadja, hogy országosan egyeztetéseket folytatna a DK-val, felvételeink azt bizonyítják: helyi szinten elkezdték tető alá hozni Gyurcsány és Vona perverz koalícióját"
- zárja világraszóló tudósítását a Figyelő.
Az "hírt" természetesen gyorsan átvette az Origó-Ripost-Lokál-trojka, hogy a felelős választópolgárok minél szélesebb körét hitelesen tájékoztathassa.
Történt azonban egy kis baleset, ami persze a "nem osztogatnak, hanem fosztogatnak" korszakot újra átélőknek talán nem is akkora meglepetés:
Vona sofőrjét sikerült  DK-s politikusnak hazudnia a Fidesz-médiának
A miniszterelnököt egyébként ma Gödöllőn kérdezte volna a Hír TV egyebek mellett a vejét érintő ügyekről és helyettese urizáló vadászatairól. A  testőrei által védett kormányfő viszont azt válaszolta: "fake newsnak (magyarul álhírterjesztőknek) nem nyilatkozom".
A Figyelő értesüléseivel ellentétben a Jobbik sem Szentesen, sem más választókerületben nem tárgyalt és nem is tárgyal a Demokratikus Koalícióval - írja a narancsízt savanyúvá tévő Jobbik-közlemény, melyet "Szemüveget a Figyelőnek!" címmel juttattak el szerkesztőségünkhüz.
Az is kiderül belőle, hogy aznap, amikor a „leleplező” fotók készültek, Vona hat helyszínen tartott fórumot Bács-Kiskun, valamint Csongrád megyében. Kampánycsapatával megálltak Szentesen ebédelni a Páterház étteremben, asztaltársaságában csak munkatársai és helyi jobbikos vezetők foglaltak helyet. A pártelnök nem tárgyalt egyetlen egy DK-s politikussal sem, a helyi jobbikos vezetők állítása szerint a Figyelő cikkében említett Kiss Csaba ott sem volt az étteremben.
De ami a legjobb: a figyelo.hu-n megjelent fotón pedig nem is a DK-s Kiss Csaba, hanem a Vona Gábort és munkatársait szállító mikrobusz sofőrje látható, aki nemhogy DK-s politikus, de még DK-s szavazó sem volt soha életében.
Így ez megint nem más, mint a kormánypropagandát kiszolgáló személyek lyukra futása, színvonaltalan munkájuknak megérdemelt kudarca - állapítja meg a közlemény.
A Jobbik, mint minden ilyen esetben jogi útra tereli az ügyet, és várja a Figyelő bocsánatkérését mind a Jobbiktól, mind a Gyurcsány-pártisággal megvádolt szegény gépjárművezetőtől.
(Kuruc.info)
A stílus hasonló: