Alább olvasható az Index beszámolója:
Házhoz mentek, hogy a Fidesz megalázza őket
Fidesz-KDNP-Jobbik-LMP vitát tartottak péntek délután Tusványoson. A beszélgetésen volt kioktatás, kérdőre vonás, számon kérés - és jellemzően az ellenzékiek kényszerültek magyarázkodásra.
Vita a tusványosi sátrak alatt maximum akkor fordul elő, ha a jobboldal kulturális előretörésének akadályait feszegetik éppen L. Simon Lászlóék. Mivel itt jobbára fideszes politikus diskurálgat Fidesz-közeli értelmiségivel vagy kormánytaggal, mindenki felkapta a fejét arra a péntek délutáni beszélgetésre, amelyen a Jobbik és az LMP is jelezte részvételét.
A "Mit kezdjünk a kétharmaddal?" elnevezésű frakcióvezetői fórumra ugyan nem frakcióvezetőket delegált az ellenzék (Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő és Keresztes László Lóránt LMP-társelnök), ám így is minden adott volt ahhoz, hogy parázs vita alakuljon ki Kocsis Mátéval és Harrach Péterrel.
Zoom
A vita, a szembesítés, a számon kérés meg is történt, ám nem a Fideszt állították falhoz az ellenzékiek, hanem pont fordítva: Kocsis Mátéék izzasztották meg és kényszerítették magyarázkodásra a Tusványosra látogató ellenzékieket.
A fórumra az MSZP-t is meghívták, ám a szocialisták nem ültek asztalhoz, ők csak a fesztiválon sétálgattak csütörtökön. Kocsis Máté rögtön azzal kezdte, hogy mennyire örül ennek, hiszen "2004 december 5. után még szép, hogy nincsenek itt, talán van még bennük szégyenérzet". Majd Kocsis a második megszólalásánál már ott tartott, hogy
az ellenzéki oldalon nemzettel kapcsolatos vízió nincs, lózungok vannak.
Ez már előre jelezte, hogy milyen hangnemre számíthat Keresztes és Mirkóczki is a rá következő félórában.
LMP: káosz, Jobbik: Simicska
A választási eredményeknél például az LMP és a Jobbik is jelezte, hogy ez súlyos vereség az ellenzéknek, és muszáj önkritikát gyakorolni. Aztán amikor Mirkóczki hozzátette, hogy azért nem volt teljesen egyenlő a verseny, a Fidesz kommunikációs gőzhengerével és a kormányzati plakáttengerrel senki nem vehette fel a versenyt, akkor Kocsis rögtön letorkolta, hogy "Simicska mégiscsak eladta a Jobbiknak a plakátjait, "nem a Fidesz plakátjaival volt kitapétázva az ország". Ennél a heves simicskázásánál senki nem emlékeztette Kocsist, hogy pár évvel ezelőtt még a Fidesz hasznára tette ugyanezt Simicska Lajos.
Majd Kocsis később kifejtette, hogy az ellenzék vereségének és az időközi választási eredményeknek egyértelmű okai vannak.
  • "Újra meg kellene ismerkedni a valósággal",
  • "nem kell hülyének nézni az embereket",
  • "ha becsapjátok folyamatosan az embereket, mindig ilyen eredmények fognak születni"
– mondta Keresztesnek és Mirkóczkinak, hozzátéve, hogy amíg ezen nem változtatnak, addig még a Józsefvárosban, Budapest közepén is "úgy elverjük az agyonsztárolt jelölteteket, mint jég a határt" (A Fidesz jelöltje az időközin 63-36 százalékra nyert).
Zoom
Kocsis az LMP-t folyamatosan azzal osztotta, hogy "teljes a fejetlenség és a káosz", Szél Bernadettet például 3 évre eltiltották, de társelnök maradhatott, Demeter Mártát pedig frakciótagként nem veszik fel a pártba. Keresztes annyit tudott erre mondani, hogy Demeter végre az LMP teljes jogú tagja lett. A közönség hatalmas hahotázással díjazta a bejelentést.
Apropó, közönség. Nem meglepő módon a Fidesz szimpatizánsai hallgatták a beszélgetést, és óriási tapssal díjazták Kocsis vagy Harrach megszólalásait, főleg ha az egy ellenzékinek tett beszólással párosult. A közönség annyira lelkesítette a kormánypárti politikusokat, hogy a végén Harrach Péter is elkezdte a beszólogatást. Mirkóczki például megjegyezte, hogy a józsefvárosi időközivel ne oktassa őt Kocsis, hiszen a Jobbik nem tudott indulni a pénz hiánya miatt, mire Harrach vágott vissza, hogy a "Jobbiknak gratulálok, ha nem indul el a választáson, ez a kudarc megelőzésének biztos módja" (nevetés, taps).
Az ellenzék felmondta Orbán migrációs paneljeit
A moderátor, Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa a beszélgetésen sorra hozta fel a Fidesz számára kedves témákat, a koreográfia pedig az volt, hogy az ellenzékiek elkezdtek védekezni, magyarázkodni. Amikor például a bevándorlásról esett szó, Mirkóczki Ádám elkezdte sorolni, hogy minden ellenkező kormányzati propagandával szemben számos esetben támogatták Orbán migrációs politikáját.
"A kerítést támogattuk, a Btk.-indítványokat támogattuk, a honvédség bevetését támogattuk, mindenben a kormány mellett álltunk" - sorolta Mirkóczki, aki igazságtalannak tartja, hogy a Fidesz mindig a 2016-os alaptörvény-módosítás leszavazását (a kvótanépszavazás után) hozza elő.
Zoom
Kocsis erre elmagyarázta heves nézői tapssal kísérve, hogy a Jobbikra nem lehet nemzeti ügyekben számítani. "Személy szerint a Jobbik nagy csalódás, mert balról nem vártunk támogatást, de a Jobbiknál volt egy illúzió, hogy lehet rá számítani. Számomra 2016-ban világossá vált, hogy nem lehet. Most pedig, hogy nem kellett a támogatásotok, megszavaztátok."
Keresztes László Lóránt a migrációs témánál szintén panaszkodva arról beszélt, hogy ő mindvégig azt képviselte, hogy az EU külső határait meg kell védeni, és nemzeti hatáskörben tartott bevándorlási politika kell, ő maga tiltakozott a martonfai ideiglenes befogadótábor ellen, csak a Fidesz kommunikációs gőzhengerével szemben nehéz ezt képviselni. Kocsis egy mondattal kioktatta: "elég lett volna, ha megszavazzátok a törvényeket".
Majd Harrach Péter tartott Keresztesnek hegyi beszédet, hogy kevés, ha az LMP önkormányzati képviselői szinten migráció-ellenes, országosan is ezt kellene képviselnie, és ehhez egységes, hatékony, hiteles megnyilatkozások kellenek.
Ezzel Keresztes egyetértett, és megpróbálta még egyszer elmagyarázni, hogy az LMP szerinte azt képviselte eddig is, hogy meg kell állítani az illegális migrációt. Majd megdicsérte Orbán Viktort, hogy ebben az ügyben felkavarta a "brüsszeli állóvizet". Harrach erre megjegyezte, hogy most már érti, mi a parlamenten kívüli politizálás, "ezt soha nem mondta el a parlamentben, elmondja itt".
A beszélgetésen az LMP és a Jobbik egyetlen saját témát nem tudott előhozni, és egyszer sem hozta zavarba a kormánypárti politikusokat. Míg Mirkóczkit például egy olyan Facebook-poszttal kapcsolatban is kérdőre vonták, amelyet még a választás előtt egy szolnoki noname, nem jelölt jobbikos írt ki a határon túliak ellen.
Az ellenzéki politikusok a beszélgetés elején az érdemi vitákat hiányolták a parlamenti mindennapokból. A Fidesz és a KDNP most beleállt, és nem mondható, hogy rosszul jött ki belőle.