Félelem és rettegés az úr a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH), amióta vezető beosztásokban viszonylag fiatalon leszerelt, nyugdíjas rendőröket, katonákat alkalmaznak. A Magyar Nemzet informátorai szerint szakmai hozzá nem értésük, arroganciájuk következtében a szakmai munka másodlagossá vált a szervezetben, lezüllesztették a gépjármű-vizsgáztatás és járművezető-képzés területeit.
A lapot tájékoztató egyik szakember régi motoros, évtizedes oktatói és vizsgáztatói gyakorlata, valamint az ezekhez szükséges végzettsége van. Épp ezért meglepve látta, hogy az egyik főosztályvezetői poszt betöltése céljából meghirdetett pályázaton nem írtak elő sem szakmai gyakorlatot, sem szakvégzettséget, a diploma mellett csupán egy „B” kategóriás jogosítvány volt a feltétel.
Az újságnak nyilatkozó folyosói pletykákból már a pályázat lezárása előtt hallotta, hogy megvan a leendő osztályvezető egy nyugdíjas rendőr személyében. Épp ezért a pályázatot színjátéknak nevezte. Kérdésükre az NKH-nál elismerték, hogy a szóban forgó állásra kiírt pályázatnál nem írtak elő szakmai gyakorlatot és végzettséget. Ezt azzal indokolták, hogy a vezető feladata elsősorban a vizsgabiztosok munkájának az irányítása, nem pedig a vizsgabiztosi munka ellátása. A szükséges ismereteket – vélekednek az NKH-nál – a vezetők menet közben is megszerezhetik.
(MN)