Trianon, államalapítás és '56 a történelemérettségin 2008-05-07. 13:45
Az államalapítástól az Európai Unióig tesztelte a diákok tudását az idei történelemérettségi, de az érettségizők szerint nem volt nehéz dolguk a mostani feladatsorral.
A magyar- és matematika írásbelik után szerda reggel nyolckor a történelem vizsgákkal folytatódott a tavaszi érettségi. Az ország középiskoláiban középszinten 80 322 tanuló fejezte be 11 órakor a három részből álló feladatsort. A nehezebb, emelt szinten 5 859 diák vágott bele a nekik szánt feladatsorba, ők egy órával több időt kaptak az írásbeli befejezésére.
A feladatsor három részből állt, az elsőben körülbelül egy tucat kérdésre kellett röviden válaszolni a segítségként megadott forrásokat (szövegeket, idézeteket) felhasználva. Volt kérdés a trianoni diktátumról, az egyház és a Német Római Császárság viszonyáról a 11. században, de az Európai Unió szervezetiről is illett tudni pár dolgot.
Esszék a X. századtól a XX.-ig
A diákoknak írniuk kellett két rövid, féloldalas esszét is, a témát hat megadott közül választhatták ki, segítségképp képes, szöveges forrásokat és a történelmi atlaszukat használhatták. Írhattak röviden a reformkori magyar nyelvről, az ipari forradalom vasútközlekedésre tett hatásáról, hazánk második világháborús szereplését is bemutathatták a doni katasztrófa tükrében, de választhatták az erdélyi nemzetségek, vagy a kálvinizmus történetét is, esetleg a 18. századi hazai demográfiai változásokról is írhattak.
Harmadrészt egy hosszabb esszét is papírra kellett vetniük, választhattak az államalapítás, az 1956-os forradalom és szabadságharc vagy a 18. századi magyarországi etnikumok bemutatása közül.
(Index) |