A trianoni rablódiktátum aláírásának 88. évfordulója alkalmából rendezett felvonulást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pénteken délután Budapesten. A felvonulás az 56-osok teréről, a Regnum Marianum keresztjétől indult, több ezer (és nem több mint ezer, mint az MTI hazudta - a szerk.) demonstráló részvételével.
A nemzetiszínű és Árpád-sávos lobogókat lengető tömeg először a francia, majd a szerb nagykövetség épülete elé vonult. A szónokok  - helyesen - azt hangsúlyozták: nem lehet belenyugodni a 88 évvel ezelőtti magyarellenes ítéletbe.
A felvonulókat egy csoport fekete betyárruhába öltözött, kendővel eltakart arcú hazafi vezette, köztük lóháton Budaházy György és Toroczkai László, a mozgalom tiszteletbeli elnöke. A tömeggel vonult a Magyar Gárda közel 100 tagja is.
A felvonulók vezetői egy „Justice for Hungary!” feliratú transzparenst tartottak kezükben. Az összegyűlt emberek a felvonulás során egyebek mellett azt skandálták: „Vesszen Trianon!”, „Mindent vissza!”, „Fegyverbe!”.
A két nagykövetség épülete előtt tartott beszédek idejére az ÁVH-s droidok részlegesen lezárták a Hősök tere és az Andrássy út csomópontját, ezáltal nagy forgalmi dugó alakult ki a környéken.
A demonstrálók a szerb nagykövetség épülete elől a Szabadság tér felé indultak, az amerikai nagykövetséghez.
A Szabadság téren Toroczkai László azt mondta: erősíteni kell a magyar ellenállást és vissza kell foglalni a saját hazánkat. Hangsúlyozta, hogy nem ismerik el a trianoni határokat és arról is beszélt, ha a televízió hazudik, akkor azt újra el kell foglalni.
Elmondta, hogy az amerikai nagykövetségnél jegyzékben fognak tiltakozni, amelyben egyebek között arra hívják majd fel a figyelmet: ha Szerbia megteheti azt, hogy nem ismeri el Koszovó határait, akkor Magyarország is megtehetné, hogy nem ismeri el a trianoni határokat.
A tüntetés nem sokkal este kilenc óra előtt ért véget; az emberek hazaindultak, ÁVH-s rendbontás nem történt.
(MTI - MNO korrigálva)
Korábban írtuk: 1500-2000 demonstráló hazafi vonul a francia-, szerb- és amerikai nagykövetségekhez Budapesten. A tüntetők a Trianoni békediktátum évfordulójára emlékező tiltakozó demonstráción vesznek részt.
A rendezvény délután fél ötkor kezdődött volna az 56-osok terén a Regnum Marianum templomnál, de a hangosításhoz szükséges generátor hibája miatt egy órás csúszással kezdődött. A megmozdulást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a hazafiak Trianon-ellenes jelszavakat skandálnak. A menetet a Magyar Gárda körülbelül 60-70 tagja és néhány rendőrautó kíséri. A tervek szerint először Franciaország, majd Szerbia, végül az Egyesült Államok nagykövetségeihez vonulnak.

(FH korrigálva)