Dúró Dóra (Mi Hazánk) arra hívta fel a figyelmet, a parlamentben az azonnali kérdések során, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgynevezett pandémiaszerződést készít, amivel szerinte az emberi szabadság és a nemzeti szuverenitás ellen indít újabb támadást.
Kijelentette: pártja elvárja a kormánytól, hogy megakadályozza annak kötelezővé tételét. Feltette a kérdést, hajlandó-e végre a kormány megvédeni a magyarokat a globális nagytőke lobbijával szemben?
Azt mondta: a szerződésnek lennének kötelező elemei, azok végrehajtását pedig a WHO egy testülete ellenőrizné. A járványszerződés szerint jelentést kellene adni a kormányoknak minden olyan személyről, akik kétségbe vonják a világszervezet által javasolt megoldásokat.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára azt felelte: a magyar kormány senkinek nem hagyja, hogy megmondja, hogyan éljenek a magyarok, egészségügyi kérdésekben pedig a magyar orvosok és szakemberek véleménye alapján hoz döntést a kabinet.
Az oltásokról azt mondta: világos, hogy a Mi Hazánk egy oltásellenes párt, ezzel szemben a kormány oltáspárti.
A megállapodásról kijelentette: ahogy minden hasonló dokumentumról, úgy a kérdéseses szerződés támogatásáról is gondos mérlegelés után dönt majd a kormány.
(MTI)