Feljelentette a szocialista pénzügyminiszter fiát az ügyében eljáró bíró, miután Veres Gábor egy tárgyaláson káromkodva kirohant a teremből és becsapta az ajtót.
A tárcavezető életútját követő fia egyébként magánvádlóként volt jelen a tárgyaláson, amelyet a HírTV Célpont c. műsora és a Magyar Nemzet ellen indítottak becsületsértésért. A vád bizonyítása során azonban Veres Gábor több alkalommal is ellentmondásba keveredett. Akkor rohant ki a teremből, amikor erre már a bírónő is figyelmeztette. Testvére hasonló módon követte.
A Veres-fiúk botránya tavaly robbant ki, amikor a Hír Televízió rejtett kamerás felvételeken bemutatta, ahogy a pénzügyminiszter fiai extra helypénzt kértek egy nyírbátori strand egyik büfésétől az általuk szervezett fesztivál idejére. Azt mondták neki, vagy fizet 300 ezer forintot, vagy tönkreteszik a forgalmát. Mivel a vállalkozó erre nem volt hajlandó, a rendezvényt biztosító szocialista kötődésű zsidó In-Kal Security emberei nem engedték a büféhez a vevőket.
(HírTV nyomán)





