A Szent Korona Rádió bizonyítékai szerint is veszélyes harci gázt vetett be az ÁVH + olvasók + Tóth Gábor önleleplező nyilatkozata 2008-09-22. 15:35
Minden bizonyíték arra utal, hogy a rendőrség harci gázt, gyakorlatilag vegyi fegyvert vetett be a nemzeti radikálisok ellen szeptember 20-án. Rengetegen rosszul lettek a téren bevetett gáztól, többen epilepsziás rohamot kaptak, állítólag voltak akik vért köptek, egyes híradások szerint olyan mennyiségben vetették be a gázt, hogy a rendőröknek is menekülőre kellett fogniuk. Felmerül a kérdés, miért? (Tóth G., budapesti terrofőkapitány az alábbi videón nem cáfolja, hogy a gáz rendkívül erős volt, ami gyakorlatilag beismeréssel ér fel. Innentől a sértett tüntetők és a nemzeti jogvédők feladata feljelentést tenni (Hegedűs Lóránték már megtették) és botrányt csinálni a titokban, fél éve rendszeresített, súlyos egészségkárosításra alkalmas gázt. Félig laikusként az emberiség elleni bűntett gyanúját is felvetnénk, továbbá a rendőrségi törvény megsértését, hiszen a vegyifegyver nagymértékben megnehezíti még a törvényes oszlatás célját is (jóllehet itt az oszlatás is törvénytelen volt), nevezetesen azt, hogy a tömeg elhagyja a területet - a szerk.)
Aki ott volt a téren, tapasztalhatta, hogy ez a gáz nagyon erős, az eddig megszokott tünetek mellé másnap egyéntől függően fejfájás, általános rosszullét stb. járult.
A rendőrök, mintegy erre készülve, az első adandó alkalommal - a BRFK saját közlése alapján - több, mint negyven gránátot lőttek a tömegbe.
Lapunknak a BRFK gyakorlatilag elismerte, hogy az oszlatás nem volt szabályos. Jelenlévő tudósítóink mind arról számoltak be, hogy nem volt semmiféle felszólítás, ezzel szemben a rendőrség azt állítja, a felszólítások elhangoztak a gránátok kilövésével egy időben. Tehát a felszólítás nem előzte meg a tömegoszlató eszköz alkalmazását. (Az ezt bizonyító hangfelvétel birtokunkban.)
Az, hogy nem az eddigi gázról van szó, egyértelmű. Gázmaszkjaink nem szűrték (Illetve nagyon gyengén, e szerint talán a keverék mégis tartalmaz vizet). Azért, mert mi csak aktív szén szűrővel rendelkeztünk, mely csak a víz hordozású gázokat szűrik.
A rendőrök érdekes módon olyan gázálarcot kaptak, mely a harci gázokat is szűri (talán ez lehet az oka annak, hogy egyes rendőrök szintén menekülni kényszerültek).
Vegyifegyver ellen...Vegyifegyver ellen...
Tehát a rendőrök gázmaszkjának szűrőjén színkód látható. Ez alapján tudják a Föld bármely pontján, hogy melyik gázmaszk mire való. Jellegzetesség az is, hogy a harci gázokat kiszűrni képes maszkokat fémszínű szűrőkkel látják el.
Mi lehetett a harci gáz?
Valószínűleg CR. Egyrészt akik megpróbálták vízzel lemosni a tegnapi adagot, tudhatják: nem hogy nem megy, hanem a hatás növekszik. Ez a CR egyik tulajdonsága.
A másik érdekesség: CR, vagyis dibenz[b,f][1,4]oxazepin. Amin származék, vagyis a rendőrbűnözők gázmaszka megfelelően védett ellene, valamint az amin származékok tüdővizenyőt okozhatnak, a CR pedig konkrétan azt okoz (oedema pulmonum) tehát sajnos, ha valaki vért köhögött, az nagyon is illik a történetbe..
Ezt a gázt Dél-Afrikában nemzetközi nyomásra kivonták a forgalomból, ahol az apaertheid használta a johannesburgi és pretoriai néger lázadások leverésére. Kisebb helyen könnyen akkora koncentráció alakulhat ki, amely halált okoz. Ennek ellenére az EU-ban gyártható és konzekvensen tömegoszlató gáznak nevezik, pedig hatása, összetétele alapján harci gáz. Az USA rendőrsége nem használja, mert rákot okoz. Itthon pofa nélkül bevetik.
Mint írtuk az aktív szén szűrővel ellátott gázmaszkok nem megfelelőek e gáz ellen. Nem kell kidobni a meglévőt, csak egy új szűrőt venni hozzá.
Nem is annyira drága, a pontos elnevezését és beszerzési forrását később közöljük.
Tervben van egy oktatóvideó is a helyes használatról.
Választ várunk a rendőrségtől
A sajtóiroda úgy tűnik valamilyen furcsa okból kifolyólag nem kíván válaszolni ezen kérdéseinkre:
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáznak (gázkeveréknek) mely cég a gyártója?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gázt (gázkeveréket) mely cégtől vásárolta a Rendőrség?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáznak (gázkeveréknek) mi a típusa?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáznak (gázkeveréknek) mi az összetétele?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gázt (gázkeveréket) mikor, és ki (név, rendfokozat) engedélyezte tömegoszlatásra (intézkedés száma, szövege)?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáznak (gázkeveréknek) az engedély száma?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáz (gázkeverék) mérési
jegyzőkönyvét (mérési jegyzőkönyv száma, ideje, helye, eredménye) mely cég (neve, telephelye, székhelye) és/vagy szakértő (név, szakértői engedély száma) készítette?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáz (gázkeverék) milyen hordozó anyagot tartalmaz?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáz (gázkeverék) koncentrációja a légtérben a tömegoszlatás területén az egyénekbe kiváltott élettani hatása (reakciók alapján: hányás, szédülés, légszomj) alapján meghaladta-e Önök állásfoglalása szerint a 0,1 tf %-ot?
A tömegoszlatás alkalmával alkalmazott gáz (gázkeverék) ellen az Önök állásfoglalása szerint milyen típusú (betűkód, betűkódok) gázálarcszűrővel lehet védekezni?
"A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez." A Magyar Köztársaság Alkotmánya 78. §-a
Mért használtak tömegoszlató gázt (gázkeveréket) a tömeg felszólítása nélkül?
Kuruc.info olvasó, szemtanú:
Kedves barátaim! Szeretném megerősíteni a Szent Korona Rádió állítását, a könnygáz-támadással kapcsolatban. Azt eddig is tudtam, hogy csípi az ember szemét, marja a torkát, de azért egészséges ember aránylag könnyen elviseli. Viszont a cikket olvasva jöttem rá utólag, hogy miért is folyt az orromból a vér, és volt légszomjam. Igen, a szokásostól eltérően iszonyú erős volt a gáz!!! A rohadékok ezért még felelni fognak!
Adjon az Isten szebb jövőt!
KJ
Kedves Szerkesztőség!
A 20-ai, Szabadság téri könnygázról szeretnék néhány észrevételt megosztani. Az eddigieknél SOKKAL erősebb, maróbb, csípősebb gáz volt. Hátulról futva azt hittem, csak füstgránátokból szivárog a sűrű füst, de amint az egyik mellé értem, abban a pillanatban tüdőmet, szememet, arcomat, számat elöntötte egy olyan pokolian égető és maró érzés, amit azelőtt még sohasem tapasztaltam.
Egyáltalán nem kaptam levegőőt, ami bejött a tüdőmbe, az az irgalmatlanul maró gáz volt. Szemem ösztönösen összezárult futás közben, alig bírtam kinyitni, hogy el ne essek. Egyre jobban fulladtam, már az eszméletvesztés határán voltam, s még vagy 30 métert kellett futnom a 4-5 gránátból áradó, sűrű, gyilkos füstben. Folyt a könnyem, taknyom, nyálam, és közben borzasztóan égett az egész arcom. Rettentő erős volt ez a gránát, biztos vagyok benne én is, hogy ez valami teljesen új volt.
Negyed óra után kaptam csak újra teljesen tisztán a levegőt.
Egy kis időre teljesen bepánikoltam - ami pedig nem szokásom - mert egyáltalán nem kaptam levegőt, szétmarta a tüdőmet a gáz, hánynom kellett, ráadásul asztmás vagyok, féltem, hogy rohamot kapok. Ha elestem volna, összeestem volna (nem álltam távol tőle) a gázfelhő közepén, nem tudom, mi töténne, hiszen ott fekve csak ezt a gázt lélegeztem volna be...
Háromnegyed óra múlva visszasétáltam a helyszínt megnézni, és láttam a földön a kis töltényeket. Kezembe vettem egyet: olyan alakja és mérete volt, mint egy hagyományos kis mécsesnek, amit a temetőbe visznek az emberek. Még a színe is olyasmi volt. Benne fekete színű, elszenesedett valami.
Mivel az üszkös por befogta a kezemet, visszaraktam a földre. Ma már sajnálom, hogy nem hoztam magammal. Jó lenne tényleg bevizsgáltatni, hogy mi volt benne.
És ami még fölháborító volt, hogy a rendőrök figyelmeztetés nélkül lőttek, és nem a kordonrángatókra, hanem a hátul békésen álló tömegre!