Néhány hete megalakult a Roma Polgári Védelem - írja az Észak-Magyarország.
A pártoktól független szervezet nem cigány polgárőrség, hanem olyan egyesület, amelynek legfőbb célja katasztrófahelyzetben minél szervezettebben, hatékonyabban bevonni a veszély elhárításába, a károk csökkentésébe, a következmények felszámolásába a cigányságot - mondta a lapnak Glonczi Béla, a Roma Polgári Védelem regionális vezetője és Szilárdi László, a Vajdák a Romákért Alapítvány szóvivője. És ezt mi természetesen el is hisszük nekik.
Az egyesület bázisa Hódmezővásárhelyen van, ahol már voltak, vannak és még lesznek képzések. Nyilván kárcsökkentési kiképzések...
(MTI nyomán)





