A dolgozók csütörtökön reggel kitűzték a fekete zászlót a Zalabaromfira, mert gyászolják a feldolgozóüzemet, ahol a nap folyamán az áramot is kikapcsolják.
A munkások október 8-án tüntetni akarnak Zalaegerszegen a a CIB Bank előtt, majd Budapestre is szerveznek demonstrációt - mondta el Tóthné Kiss Teréz, az üzemi tanács elnöke. A tüntetésekkel a dolgozók azt szeretnék elérni, hogy megkapják a szeptemberi fizetésüket.
A CIB Bank még szeptember elsején zárolta a Zalabaromfi számláit, emiatt először úgy volt, hogy a dolgozók augusztusi bérüket sem kapják meg, végül a pénzintézet felszabadított 50 millió forintot, amiből ki lehetett fizetni a 700 dolgozó bérét. A szeptemberi bérek kifizetése október 10-ig esedékes, ehhez azonban ismét fel kell szabadítani a cég számláit. Tóthné Kiss Teréz elmondta, ha ez a jövő hétig megtörténik, akkor elállnak a demonstrációktól.
A Zalabaromfi, ahol hetek óta áll a munka, a termelőknek is tartozik 800 millió forinttal. Ők még nem kapták meg a pénzüket. Kiss Imre, az egyik termelő azt mondta: mivel nem tudnak vágni, pusztulnak az állatok, az átlagos öt százalékos elhullási arány most már húsz százalékosra nőtt.
A Zalabaromfi hetek óta tárgyal a CIB Bankkal, de megoldás még nem született.
(FH)





