Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak állítólagos bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön nem jogerősen egy szeptember 20-i résztvevőt, aki azon az estén az Oktogonon az ÁVH szerint üvegpalackot dobott a támadó pribékek felé.
A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette, és elrendelte a vádlott pártfogói felügyeltét. A férfi az ítéletet tudomásul vette. A ítélet nem jogerős, mert az ügyész nem elégszik meg ennyivel: felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megállapítását kérve fellebbez.
A vádlott vallomásában tisztázza: nem üveget, hanem sörösdobozt dobott a rendőrök felé, és csak mint nézelődő volt jelen az Oktogonon. Közölte, ittas állapotban volt, és felindultságában hajította el a tárgyat. Az ügyben eljáró bíró az ítélet indokolásában elmondta, hogy a vádlott védekezésében részbeni beismerése mellett is igyekezett a felelősségét tompítani, ezért az ő szavahihetősége nem bír olyan súllyal, mint a vele szemben egybehangzó (értsd: egyeztetett) vallomást tett tanúvallomások.
A bíróság a vádhatóság által előterjesztett csoportos elkövetéssel egyetértett, de azzal nem, hogy a vádlott a cselekményt felfegyverkezve követte volna el. A bíróság a vádhatósággal szemben azt sem tartotta szükségesnek, hogy magatartási szabályként megfélemlítse a tüntetőt: tartózkodjon a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvények látogatásától.
Ugyancsak csütörtökön, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött annak a férfinek a pere, akit garázdaság vétségével vádol az ügyészség, amiért a Szabadság téren egy pontosan meg nem határozott tárgyat dobott az ávósok felé. A férfi vallomásában cáfolta a vádat.

A perben két rendőrtanút is meghallgatott a bíróság, elvégre ők nagyon szavahihetőnek bizonyultak az utóbbi időben. Egyikük azt állította, hogy ő nem látta, mit tett a férfi, utasításra fogta el a társával.
Egy másik rendőr azt mondta: látta, amint a férfi valamit eldobott, röviddel később el is fogták, és 75 százalékban biztos benne, hogy azt fogták el, aki dobott. Ezt a pert a jövő hétre napolták, mert a bíróság kérte az ügyészséget, hogy szerezze be a történtek idején készült videofelvételeket.
(MTI korrigálva)