Nem egészen értik a szocialista képviselők, hogy Gyurcsány miért fogadta el a halálos áldozatokat is követelő vonatbaleset után a közlekedési miniszter lemondását – írja az egyik internetes portál. A frakcióban úgy gondolják, hogy az üzleti szférából érkezett Szabó Pálnak valószínűleg nem jött be a miniszterség, és csak ürügyre volt szüksége, hogy kiszálljon.
Értetlenül áll az MSZP-frakció többsége Szabó Pál menesztése előtt; a képviselők nagy része szerint a lemondás felajánlása indokolt volt, annak elfogadása nem – írta a Hírszerző. A cionista portál úgy tudja, meglepte az MSZP-frakció többségét, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn elfogadta a közlekedési miniszter lemondását. Köztudott: Gyurcsány a rendkívüli sajtótájékoztatón hihetetlenül meghatódottan és elérzékenyülten beszélt (videó itt).
Szabó Pál, valamint a MÁV elnöke és vezérigazgatója azt követően ajánlották fel távozásukat, hogy a Monorierdőnél történt vasúti szerencsétlenségben négyen életüket vesztették és sokan megsérültek.
A portál által megkérdezett szocionista képviselők szinte mindegyike azt mondta: valóban európai eljárás, hogy egy ilyen tragédia után a miniszter felajánlja a lemondását, de ez nem az az eset, ami után el is kell azt fogadni. „Nem műszaki hiba, hanem emberi mulasztás okozta a balesetet”, „nem két éve, hanem öt hónapja miniszter”, „éppen az operatív vezető, vagyis a vezérigazgató maradt, pedig egyedül neki lehet közvetlen köze bármihez is” – sorolták az érveket a képviselők.
A frakcióban úgy gondolják, hogy az üzleti szférából érkezett Szabó Pálnak valószínűleg "nem jött be" a miniszterség, és csak ürügyre volt szüksége, hogy kiszálljon – írja a portál.
(MNO)