Az Egyesült Államok újabb hét ország polgáraira, köztük a magyarokra is kiterjeszti a vízummentes beutazás lehetőségét - jelentette be George Bush amerikai elnök Washingtonban. Alig várjuk, hogy mehessünk, főleg a gárdisták.
Az érintett államok - Magyarországon kívül Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, valamint Dél-Korea - már novemberben csatlakozhat a vízummentességi programhoz.
"Ezek az országok immár teljesítik azokat a feltételeket, amelyek az amerikai vízummentességi programba való bekerüléshez szükségesek" - emlékeztetett George Bush a Fehér Ház rózsakertjében tartott ünnepségen, amelyen az elnök gratulált az érintett nagyköveteknek.
A Bush-adminisztráció a vízumkényszer eltörlésével az Egyesült Államok szoros szövetségeseinek erőfeszítéseit ismeri el, de például Lengyelország még nem tudott bekerülni a csoportba, mivel nem tudta teljesíteni a feltételeket. Ő kap radart cserébe.
Az utolsó szükséges, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodást október 2-án írták alá. April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete akkor azt mondta: nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a szerződés megfeleljen a Magyarország által támasztott magas adatvédelmi elvárásoknak.
(MTI nyomán)





