Több ezer ember vett részt szombaton délután a egri Dobó téren megtartott demonstráción, amelyen immár harmadszor és utoljára megpróbáltak a kórházvédők hatni az illetékes szervekre, ugyanis az egri és heves megyei lakosság élete a tét.
Immár bizonyos, hogy november elsején – ha törvénytelenül is – a HopsInvest Zrt. átveszi Heves megye utolsó közkórházát, a Markhotot. A hatalmas Dobó téri tömeg skandálva hangoztatta, hogy Sós Tamás, a megyei közgyűlés szocialista elnöke áruló. Habis László, Eger polgármestere mélyen elítélte a történteket, s kijelentette: nem ilyen országot, nem ilyen megyét képzelt el a rendszerváltás idején. Olyan Magyarországot szeretne, ahol egy szakhatóság nem a kénye-kedve szerint járhat el. Kis hazánkban ugyanis – tette hozzá – ha valaki palacsintasütő üzemet nyit, akkor az ÁNTSZ szigorú feltételekkel vizsgálja a folyamatot.
A polgármester nem érti egyrészt azt, hogy az Észak-Magyarországi Regionális Tisztiorvosi Szolgálatnak miért kellett átadnia a közép-dunántúliaknak a működési engedély kiadásával kapcsolatos eljárás ügyét, másrészt pedig furcsának tartja: Bujdosó László, a Közép-Dunántúli ÁNTSZ vezetője éppen akkor kapott kitüntetést, amikor kiadta a magántársaságnak a Markhot Ferenc Kórház működési engedélyét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Heves megye az egyetlen régió hazánkban, ahol november elseje után minden kórház a HospInvest Zrt. kezére kerül.
Habis úgy véli: behunyt szemmel, kiskutya módjára engedelmeskednek az állami szervek vezetői a szocialista hatalomnak, ő azonban azt szeretné, ha végre demokratikus módon a bíróságok, illetve a szakhatóságok egyenlő mércével mérnék honi törekvéseket. Mint mondta, három pert indítottak a Heves megyei közgyűlés és a HospInvest Zrt. között törvénytelenül létrejött vagyonkezelői és működtetői szerződés miatt, a heves megyei bíróság ugyanis jogerősen kimondta: a profitorientált magántársaság márciusban megnyert pályázata érvénytelen.
Szavait követte volna Kulcsár Dániel főorvos beszéde, de a tömeg hosszú perceken keresztül nem hagyta szóhoz jutni. A fővárosból, Sopronból, Debrecenből és persze heves megyéből érkezett emberek újra Sós Tamást és az általuk szocialista bagázsnak nevezett kormányt szidták. Amikor viszont Kulcsár Dániel szóhoz jutott, lehangolóan közölte: a HospInvest ugyan novemberben átveszi a kórházat, de nem oldja meg a megye egészségügyi gondjait. Szerint egy szűk érdekcsoport akarata érvényesült, s 1300 dolgozó sorsa azért pecsételődik meg, mert a magáncég menedzsmentje s a megyegyűlés szocialista frakciója elérje célját.
Gyenes Géza, a Magyar Orvos Szövetség elnöke rámutatott: nem tudják Egert az MSZP-sek leírni, s példaként említette, a várvédő Dobó István és 2000 fős csapatát, akik 458 évvel ezelőtt egy 80 ezres török sereget ziláltak szét. Állítja, még nem késő cselekedni, s nem késő meghagyni köztulajdonban azt a kórházat, amit az egriek építettek. Hegyaljai Judit, az EDDSZ egri elnöke kemény szavakkal illette Sós Tamást, s úgy fogalmazott, hogy a megyei közgyűlés szocialista elnöke soha sem úgy cselekszik, mint ahogy beszél. A kórházvédőket vádolja rombolással, holott ő és baráti köre tesz tönkre mindent Heves megyében, ami működne. Legutoljára például a patinás egri Dobó Gimnázium pályázati sikerét hiúsította meg – tette hozzá.
Szabó Pál, a kórházvédők elnöke is súlyos szavakkal illette a megyevezetést. Szavai szerint Sós Tamás bűnlajstroma kimeríthetetlen. 21 olyan cselekedetét bírálta, ami egy demokratikus államban nem nevezhető tisztességesnek. Rámutatott, hogy bűnös, mert semmibe veszi a neki hatalmat adó népakaratot, a népszuverenitás elvét megsérti, mert politikai kapcsolatait nem a kórház javára használta fel, hanem a betegellenes magántőkének.
A Gój Motorosok szintén megjelentek a több ezres demonstráción, és először a 15 motort zúgatták a Dobó téren, majd Mészáros Imre, a kétkerekű nemzeti csoport vezetője szólt a tömeghez. Mint mondta, a gójok feladatuknak tekintik, hogy küzdjenek minden olyan tett ellen, ami nemzetellenes. Ugyanakkor hozzátette: ez a társaság sosem követett el törvénytelenségeket, s a későbbiekben sem szándékoznak átlépni a törvényesség határain. A demonstrációt követően a gójok fölkeresték Sós Tamás lakását, és fülsüketítő motorzúgatással hívták fel az elnök figyelmét arra: rossz úton jár, és előbb-utóbb el kell számolnia a politikai tetteinek következményeivel.
(MNO)





