Bajnai Gordont, az MSZP és az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjét azzal támadják a politikai ellenfelei, mert évekkel ezelőtt az általa irányított Wallis Rt. vásárolta meg a Hajdú-Bét többségi tulajdonát, majd amikor a baromfifeldolgozó tönkrement, sok libatenyésztő nem jutott hozzá a pénzéhez.
Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy a Naplóban 1998-2006. között megjelent cikkek alapján felidézzük az egykori Hajdú-Bét szárnyalását, majd bukását. A Haon cikke.
1998 december. A Bajnai Gordon verérigazgató irányította Wallis Befektetési, Gazdasági, Tanácsadó és Vagyonkezelő Rt. 15 százalékot meghaladó részesedéssel a Hajdú-Bét tulajdonosai közé kerül.
1. A Hajdú-Bét 1998-ban 6 milliárd forintos veszteséggel zárt. A Wallis célkitűzése az volt, hogy hatékonyan működő céggé alakítsa a baromfifeldolgozót. 1999 első felében a cég 18 milliárdos árbevétel mellett még veszteséges volt.
2000. március. Melyik tulajdonos vásárolja ki a másikat? Ez volt a legnagyobb kérdése a Hajdú-Bét rendkívüli közgyűlésének.
2000. március. Melyik tulajdonos vásárolja ki a másikat? Ez volt a legnagyobb kérdése a Hajdú-Bét rendkívüli közgyűlésének.
2. Megfigyelők nem tartották kizártnak, hogy a Wallis Rt. megvásárolja a hazai bankok részesedését. Egy évvel később a szintén tulajdonos OTP közzéteszi, hogy a jelentős mértékben eladósodott, mintegy 25 milliárd forintos hitelállományt felhalmozott Hajdú-Bét saját tőkéje nő, és megkezdődött a cég kilábalása az adósságcsapdából. Ekkor 2001. elejét írjuk, és a Hajdú-Bét részvényeinek 48,3 százalékát birtokolja az OTP, több mint 50 százalékát pedig már a Wallis Rt. A cég 2000-ben már 3,3 milliárdos mérleg szerinti eredményt ért el.
2002. május. Eladta a Hajdú-Bétben lévő tulajdonrészét az OTP Bank Rt. A társaság így már 95 százalékban a Wallis Rt. tulajdonába került.
2002. május. Eladta a Hajdú-Bétben lévő tulajdonrészét az OTP Bank Rt. A társaság így már 95 százalékban a Wallis Rt. tulajdonába került.
3. A Hajdú-Bét kapcsán a Wallis igazgatósága közölte, hogy a cégcsoporton belül a baromfifeldolgozó az egyik legfontosabb hosszútávú befektetés, ami jól működik, hiszen nyereséget termel.
2003. március. Az árbevételünk odavan - panaszolta Kovács Lajos körösszakáli libatartó, aki több társával nem jutott hozzá a Hajdú-Bétnek leadott 8 ezer szárnyas árához.
2003. március. Az árbevételünk odavan - panaszolta Kovács Lajos körösszakáli libatartó, aki több társával nem jutott hozzá a Hajdú-Bétnek leadott 8 ezer szárnyas árához.
4. A Hajdú-Bét eddig és ezután is fizet parnereinek - reagált a panaszra a feldolgozó vezetője hozzátéve, hogy az ágazat nehéz helyzetben van, több cég csődbe került, de a debreceni céget ez nem fenyegeti. Fél évvel később Bajnai Gordon, a Wallis vezérigazgatója már azt mondta, hogy a Hajdú-Bét különösen nehéz helyzetbe került.
2003. november. Libatenyésztők demonstráltak a feldolgozó debreceni gyára előtt.
2003. november. Libatenyésztők demonstráltak a feldolgozó debreceni gyára előtt.
5. Decemberben feljelentést tettek a termelők a debreceni rendőrkapitányságot a Hajdú-Bét ellen, amit a hatóság azzal utasított el, hogy nem történt bűncselekmény. December 12-én az rt. fizetésképtelenségét állapította meg a megyei bíróság és elrendelte a Hajdú-Bét felszámolását. Közben egymást érik a termelői demonstrációk.
A kormány felelősséget érez a kistermelőkért, ezért nem a feldolgozót támogatnák meg, hanem a termelőknek adnának kölcsönt. Szanyi Tibor államtitkár azt követően mondta ezt, hogy az Apeh zárolta az rt. számláit. Januárban kérdésesnek tűnt, hogy a több milliárdos követelésállománnyal rendelkező termelők valaha is a pénzükhöz jutnak-e. Ugyanebben a hónapban a Hajdú-Bét önfelszámolást kért maga ellen, a Wallis pedig úgy döntött, hogy kivonul az élelmiszer-feldolgozó iparból.
A cég hiteleit felmondó bankhoz kerültek a jelzálogként felajánlott ingatlanok, így a több milliárd forintnyi vagyon kikerült a felszámolás hatóköréből.
2006. augusztus. Az ügy kivizsgálását követelték fórumukon a Hajdú-Bét károsultjai, akik meghívták az összejövetelre Karsai József szocialista országgyűlési képviselőt is.
2006. augusztus. Az ügy kivizsgálását követelték fórumukon a Hajdú-Bét károsultjai, akik meghívták az összejövetelre Karsai József szocialista országgyűlési képviselőt is.
6. Karsai József a fórumon arról beszélt, hogy az ügyet büntetőjogi szempontból kell vizsgálni, szerinte ugyanis személyi felelősség állapítható meg. Ugyanő néhány nappal később (miután találkozott Bajnai Gordonnal) közleményben tudatta, hogy Bajnainak a Hajdú-Bét felszámolásából semmiféle anyagi előnye nem származott. El is hisszük.
Kapcsolódó: Gordonka jótéteményeire emlékezünk





