Jómagam is, akárcsak sokan mások, hatalmas lehetőséget láttunk a keddi napban. A Zsidesz által megmozgatott több ezer polgárra ráépülve sikerülhetett volna az, ami a moldávoknál szinte természetes: betörni a Parlamentbe, elérni az új választások megtartását.
A narancsseggű majmoknak semmit sem kellett volna tenni, csak két aprócska dolgot. Ne provokátorozzák a bátor hazafiakat, és „pszichikai bűnsegédként”, ne menjenek haza. Egyiket sem tették meg. Hat óra után, amikor lejárt a hivatalos engedélyük, átvonultak a Sándor-palotához, miközben hangosan rikoltozták, hogy „demokráciát”, „jogokat”, meg „Viktor-Viktor”. A Zsidesz manipulátorainak sikerült megosztani az egységesnek tűnő húszezres tömeget, a Várba alig pár százan értek fel, a Parlament környékén pedig pár ezren maradtak, a többi hazament, hogy a kényelmes foteljéből megnézze az aznapi oszlatást.
Ma az árulásé volt a főszerep. Orbán Viktor és képviselőtársai a Parlamentben ölbe tett kézzel nézték végig azt, hogy Libajnaiból miniszterelnök lesz, és megalakul az új mutyikormány. Nem is tudom, hányadszorra, beterjesztették javaslatuk, hogy az Országgyűlés oszlassa fel önmagát, és tartsanak előrehozott választásokat. A szocionisták ezt röhögve leszavazták. Viktor-Viktor még azt is megtiltotta a zsideszes és KDNP-s képviselőknek, hogy gágogjanak a padsorokban Libajnai beszéde alatt, utalva ezzel ara, hogy az új miniszterelnök halálba kergette a libatenyésztőket.
Az utcán pedig a Zsidesz hívei árulták el a hazafiakat. A narancsseggű majmok, megijedve a sündőrségtől, vagy a történelmi lehetőségtől, felszaladtak a Várba, hogy Sólyom Lászlónak panaszkodják ki magukat. Ezzel sikeresen megosztották a tömeget, és elvesztettük a lehetőséget, hogy elkergessük ezt a bűnbandát. Szégyen rájuk nézve, nekünk meg be kell látnunk, hogy a Zsidesz táborában nem megvezetett hazafias érzelműek vannak, hanem magyarellenes agyhalottak. Igen, magyarellenesek, mert pótcselekvésükkel, állandó hazamenésükkel, a „demokratikus és békés” eszközeikkel többet ártottak a nemzetnek, mint a szocionisták kormánya. Őmiattuk vesztik el egyre többen a hitüket, hogy lesz még változás ebben az országban. Őmiattuk ülhet nyugodtan a politikai elit és röhöghet a pofánkba, hogy úgyis hazamentek. S ráadásul még minket provokátoroznak, szidnak, mi vagyunk az összefogás-ellenesek. Mi osztjuk meg a jobboldalt, akkor, mikor szemtanúk beszámolói alapján ma nem akarták felengedni Vona Gábort a színpadra, hogy beszéljen, habár sokan kiáltozták a nevét, hogy hallani szeretnék őt. A Zsidesz helyi civiljei megpróbálták megakadályozni, hogy a színpadra jusson, az is elhangzott, hogy „ez nem pártrendezvény”. Persze nem sokkal ezelőtt még nyugodtan beszélhetett egy zsideszes képviselő...
Fricz Tamás pedig hazudott. Délben, mikor már világosan látszott, hogy mekkora rendőri erők csoportosulnak a Parlament környékén, még mindig azt mondta, hogy ha megszavazzák Tollas Gordonkát, akkor körbeveszik a Parlament épületét. Már akkor is látszott, hogy ez összecsapás nélkül nem fog menni, de Fricz hajtogatta, hogy igen, megteszik, ma nem mennek haza. Aztán elmentek, otthagyva a radikálisokat, hogy verjék szét őket az ávósok. Szerkesztőségünk remélhetőleg hamarosan közzéteszi Fricz telefonszámát, hogy megkérdezhessük tőle: nem köpi-e magát szembe, mikor tükörbe néz.

Voltak azonban pozitív kicsengésű eseményei is a mai napnak. A Kuruc.info úgy értesült, hogy Budaházy és a Gárda korrekt módon rendezte korábbi nézeteltérését és ma, a Magyar Gárda igazán felnőtt a helyzet magaslatára, az első sorokban küzdöttek az ávósterror ellen. Igen, ilyen Gárdát akarunk. Egyikőjüket a hírek szerint alaposan megverték a sünök, annyira, hogy sokkos állapotba került, mentők pedig nem is akartak vele foglalkozni, a bajtársainak kellett betuszkolni a sérültet a mentőautóba. Egy másik gárdista pedig a kezét törte. Szerkesztőségünk ezúton kíván jobbulást nekik és mindenkinek, aki megsérült a mai nap folyamán. Továbbra sincs hír arról az idős, 56-os, amerikai állampolgárságú bácsiról, akit elhurcoltak az ávósok. Az illető cukorbeteg, a gyógyszereit kéne neki eljuttatni. Ha valakinek van róla tudomása, kérjük jelezze portálunknak.
A mai napból levonható a tanulság: magunkra maradtunk. Új utak kellenek a nemzeti ellenállás számára, az utcai összecsapásokon kívül más lehetőségeket is számba kéne venni, mert a jelek szerint a narancsseggű majmokban nem bízhatunk. A Jobbik erősítése, a politikai dimenzióba áthelyezett harc kecsegtethet sikerrel, ugyanakkor Budaházyék Hunniája, vagy a Betyársereg sem rossz irány. Ezen új utak megtalálása, kikövezése viszont égetően sürgős!

23.00: A mai nap mérlege: tizenöt ávós és tíz hazafi sérült meg, ami nem rossz arány, tekintve azt, hogy a karhatalmisták állig páncélzatban, felfegyverkezve rontottak rá a tüntetőkre és eleve törvénytelen az egész környék lezárása. A gyáva, megalkuvó és jobboldalellenes Fricz Tamás szerint addig folytatják a tiltakozásokat, amíg kikényszerítik az előrehozott választásokat. Van ám cinikus humor bőven a Zsidesz manipulátorainál. Ezzel szemben viszont a magyarellenes, dagadék Csintalant futtató Hír tv kiadja felvételeit az ÁVH-nak, hogy így segítse a hazafiak ellen folyó üldözéseket.
 
21.10: Betüskésedtek a sünök: a Vértanúk terén és környékén elkezdték begyűjteni az embereket, folynak az igazoltatások. A Magyar Gárda és Budaházyék már elhagyták a teret, a kisebb tízfős csoportokat szurkálják a sünök. Lassan befejezettnek tekinthetjük a mai napot.
 
21.00: Gonda megpróbált tárgyalni a sünökkel, eredménytelenül. A hatalom vérengző pribékjei nem hallgatnak a hazafiakra. Hazafiak egy csoportja a délután folyamán összegyűjtött kordonokkal elbarikádozta magát a sünhorda ellen. "Jutalmuk" a már jól ismert paprikaspray volt. Közben történt egy kis kommunikációs zűrzavar a túloldalon. A csótánymédia elfelejtett egyeztetni az ÁVH-val, így aztán a lakájsajtóban megjelent hírekkel ellenkezően, az ÁVH cáfolta, hogy motorosok hajtottak volna neki a sünöknek. Sajnos.
 
20:44 - A sünök oszlatni kezdenek hamarosan. A felszólítás már megtörtént, nem engedik a metró felé menni az embereket (ami törvénytelen, hiszen akadályozzák a szabad elvonulást), erősítik a sorfalat. Hazug indokuk az, hogy a rendezvény elveszítette békés jellegét, pedig az ott maradottak csak állnak és hallgatják a beszédeket. Az E. Zsanett-ügy óta tudjuk, hogy a fiatal, vékony lányok különös veszélyt jelentenek a sünökre, sőt, a rendszerre is, ezért egy kordonon átbújni akaró fiatal lányt állítottak elő a droidok. Gonda színpadán a debreceni Kossuth tériek elnöke beszél ezekben a percekben. (SZKR)
 
20: 40: A zsidó gyűlöletmédia tüntetők által megtámadott mentőautóról hazudozik.
 
20:28 Egy honleány átlökte a kordont a Vértanúk terén, a bűnözőket, tolvajpártokat védő ávósok előállították. Újra farkasszemet néznek a hazafiak a bűnőrséggel. (MNO)

Olvasónk képei
19.50: Morvai Krisztina beszédében elmondta, hogy nem szabad elmenekülni csótányok módjára. Várta a fideszes képviselőket, hívta őket, de senki sem válaszolt neki. Morvai Krisztina szerint is rendszerváltásra van szükség, a Szent Korona Tanon alapuljon a régi-új rendszer. Azonban addig, míg ez nem lehetséges, muszáj egyes pártokat és civil szervezeteket támogatni - emelte ki szónoklatában, majd hozzátette: vagyonvédelmi szervezetet hoztak létre a Nemzeti Jogvédő Szolgálattal közösen, hogy egy valódi rendszerváltás után a privatizációs ügyeket felülvizsgálják. Közben kisebb győzelemnek tudhatjuk be, hogy a sünök eltakarodtak a Kozma Ferenc utcából. (SZKR)
 
19.20: A vízágyú jelen pillanatban az FVM előtt parkol, a droidok kivonultak a Vértanúk teréről, ahol a Magyar Nemzeti Mozgalom bejelentett tüntetése zajlik. Az egyenruhás állatok lefújtak egy kisgyermekes anyát, minden ok nélkül feltépték a kocsi ajtaját, könnygázt fújtak az utastérbe, ahol egy anya és két gyerek tartózkodott, majd rájuk vágták az ajtót. A Likud-testvér képviselők szerint pedig nem kéne ezeket a rendőrnek nevezett barbárokat dobálni. Na, ja... Vona Gábor és a Gárda is a Vértanúk terén van, ahol jelen pillanatban Morvai Krisztina beszél az egybegyűltekhez.
 
19.00: A Nagy Imre-szobornál körülbelül ezren hallgatják a szónokokat, akik konok maradásra biztatnak. Az MTI egyáltalán nem megbízható tudósítója szerint, motorosok hajtottak neki a rendőröknek, több sün megsérült. A sérült hazafiakat nem sajnálja a tudósító.
 
18.50: A Báthory utcában felszólították a tömeget az utca elhagyására, az oszlásra, mert "elvesztette a békés jellegét a rendezvény". A sünsorfal kinyílt. Oszlatás várható. A Vértanúk terén igazoltatják az embereket a droidok, miközben hangosbemondón fenyegetnek mindenkit, hogy senki se próbáljon ellenszegülni a rendőri eljárásnak. Gonda László is a Nagy Imre-szobornál van, őt korábban a fideszesek nem engedték beszélni, hazafiak közben elégettek egy EU-s zászlót. Makovecz, Fricz, Kondor és a többi zsideszes manipulátor árulása miatt megcsappant a tömeg létszáma. Ám nemcsak a narancsvezérek hibásak, hanem az a sok idióta, narancsseggű majom is, aki követte őket a Sándor palotához. Azt eddig is tudtuk, hogy a Zsidesz és holdudvara nem érdekelt a valódi rendszerváltásban, azonban eddig azt hittük, hogy a Viktor-hívők igen, csak épp rossz pártban vannak. Kiderült, hogy nem így van, gyáva, megalkuvó és ostoba agyhalottakból áll a narancsszínű Viktor-rajongók tábora. Ellenségeinkké váltak, de minket ez csak megerősít!
 
18.40: A Kálmán Imre utcába megérkezett a vízágyú, a tüntetők üvegekkel dobálják a rendőröket. A narancsseggű idióta majmok tömege felért a budai Várba, demokráciát követelnek, valamint azt szeretnék, ha Sólyom László kijönne közéjük. Röhejes, mindeközben a Belvárosban véres csatát vívnak az igazi hazafiak. A Sándor palotát sünök sorfala védi, a hülye zsideszesek így cseberből vederbe kerültek, de megérdemlik. Egy nőt - ki tudja, miért - átengedtek a sorfalon, és a palotához kísérték.  A belvárosi demonstráción részt vett Balog Zoltán, a Zsidesz parlamenti képviselője is, aki szerint "az emberi jogok védőjének itt a helye", valamint arra kérte a hazafiakat, hogy ne dobálják a rendőröket. Szerkesztőségünk egyöntetű véleménye alapján, az ilyen alakok felpofozása hosszú időre javítja egy hazafi kedélyállapotát. A Báthory utcában, a hazafiak alakzatba rendeződtek és sorfalat alkotnak.
 
18.30: Portálunk információi szerint, míg Vona Gábor a színpadról próbált szólni a tömeghez, addig egy pár gyáva narancsos lufilobogtató majom elkezdte skandálni, hogy "gyerünk a Várba", mire a sok idióta követte őket. Így lett megosztva a tömeg, a jobboldali egység nagy híveként, az összefogás bajnokaként közismert Zsidesz által.
 
18.20: A narancsseggűek árulása miatt két részre oszlott a tömeg. A buta és gyáva zsideszesek a Sándor palotához vonultak bohóckodni, a gárdisták, radikálisok és a hazafiak többi csoportja a Vértanúk terén vívja harcát.
 
18.20: Olvasónk hozzáfűzése az egyik elhurcolt hazafi esetéhez: "Tisztelt Kurucok ! 
Most beszéltem a 6. elhurcolt feleségével. Amerikai állampolgár a bácsi, 76 éves cukorbeteg.
Elmondása szerint már 12:00 megjelentek a Kossuth téren, hiszen a HírTv is így kommentálta
hívta, várta a megjelenést. Szó nem volt az Alkotmány utcáról!!. Amint odaértek feltűnt, hogy új egyenruhában ácsorognak szám nélküli droidok. Többen szóltak hozzájuk, de csak az egyik tárta szét a kezeit, mint amikor valaki nem érti a másikat. Azonnal világossá vált, idegen nemzet katonái…
13:00 órakor megkezdték a tér kiürítésére a felhívásokat, majd kb. 100 droid benyomta, taposta a tömeget az Alkotmány utcába. Már az utca táblán belül voltak, de az első sorban,
amikor a mi 56-osunk szóvá tette, hogy hova tolnak, amikor már az Alkotmány u.-ban voltunk. Ekkor leütötték és a földön húzva kivonszolták a sorból. A felesége hazatérvén azonnal hívta az amerikai nagykövetséget, akik megígérték, hogy azonnal utána néznek, hogy hova vitték a bácsit. 17:15 visszaszóltak a feleségnek , hogy nekik sem árulták el , hogy hol tartják fogva! Sőt letagadták a Gyorskocsi, a Markó és Közraktár utcai kaptárakban is, hogy ilyen nevű fogva tartott nincs náluk !
Egyszóval az amerikai Nagykövetség sem ment semmire !
Most 18:00 van, de még semmi hír felőle az NJA próbálja kinyomozni, mert a gyógyszereit be kellene vennie, és ennie kell 2 óránként.
Elmesélte a feleség, hogy látszott a droidok tekintetén, hogy verekedni akarnak, és mindenre elszántak, de olyan érzése is volt, mintha valamilyen szer hatása alatt lennének. Hogy az kábszer-e, vagy valami más, azt nem tudja, de nem evilági volt a tekintetük.
Üdv.könyvelő"

 
18.20: A rendőrség bevonult a színpadhoz és oszlatni kezdett, de a Magyar Gárda is a helyszínen van, így egyelőre nem alakult ki nagyobb harc. A bátor rendőrök könnygázgránátokat dobtak a színpad közelébe, ezért Vona Gábort kimenekítették a helyszínről. A tömegnek nincs könnyű dolga, nagyon nehéz elhagyni a helyszínt, mivel a járható útvonalakat - így a Bajkay utcát is - lezárták. (Barikád)
 
18.00: Olvasónk infója: a Hunyadi János úton, a MÁV-ház előtt egy csapat sündőr táborozott le, valószínűleg ellenőrizendő a Várba vezető utat. A hős sündőrök vicces kedvükben vannak, be is szóltak már egy őket szemügyre vevő autósnak.
 
18.00: Az Alkotmány utcában felszólítás nélkül oszlatni kezdett az ÁVH, hazafiak a kordonokat próbálták meg szétbontani, ezért könnygázt vetettek be a csicskák. Egy gárdistát a mentősök ápolnak, a hazafiak a Báthory utcában gyülekeznek.
 
18.00: A lehető legnagyobb nyugalommal szavazta le a Parlament a Zsidesz, Országgyűlés feloszlatására tett indítványát. Na, ezért nem szabad hazamenni, ennyire képesek az "ellenzékiek".
 
17.40: Odaért a vihar a Parlamenthez. A tüntetők behúzódtak a kapualjakba, a sünök áznak. Most nem kéne feladni az eső miatt, a ronggyá ázott sünök ellen könnyebb lesz felvenni a harcot. A 2006 őszéről ismert módszerrel próbálják megbontani az egységes tömeget. A zsideszes manipulátorok elvitték a tömeg egy részét a köztársasági palota elé bohóckodni. Gonda László értetlenkedett, hogy ezt miért kellett csinálni, szerinte mindenkinek a Parlament előtt van a helye. Szerintünk is, ám megkérdeznénk tőle, mit várt a narancs seggű majmoktól? A Civil Összefogás Fórum rendezvénye véget ért, ezt be is jelentették a szervezők, akik nem győztek a nyugalomról és a békességről papolni. Mostantól Jobbik-demonstrációvá alakul át a tüntetés. Vona Gábor azt mondta korábban, hogy ő lesz az utolsó aki ma hazamegy, reméljük minél többen követik példáját. A jogos elégedetlenség gőzét levezetni kívánó narancs manipulátorok (Makovecz, Fricz, Kondor stb.) telefonszámait szívesen fogadja szerkesztőségünk.
 
17.30: Az Alkotmány utcában Vona Gábor beszélt, kijelentette, hogy ő lesz az utolsó aki elhagyja a mai nap talán sorsfordító eseményeinek helyszínét. A színpadon ifj. Hegedűs Lóránt követte őt, aki beszédében a parlamenti műellenzéket ostorozta, biztatja a tömeget, hogy cselekedjenek. Az időjárás kezd borúsra fordulni.
 
17.20: A Vértanúk terét körbekerítették az ávósok, Budaházy ülősztrájkhoz folyamodott. A rendezvény hivatalosan véget ért, a szervezők nyugalomra és békére intik a tömeget, aki egyre radikálisabb hangot üt meg. A szervezők nem merik kockáztatni testi épségüket, illetve vagyontárgyaikat (autóikat), s félnek a sünöktől is.  Ennyit Fricz Tamás és manipulátorkollégái bátorságáról. Budaházy Edda arra kérte a jelenlevők gyávább részét, hogy ne provokátorozzák a bátrabbakat, hanem kövessék őket a harcban.
 
17.20: Az alsó rakpart le van zárva a parlament mögött, a Dunán a vízisünök motorcsónakkal járőröznek. A Kossuth téren nem jár a 2-es villamos, a 70-es és a 78-as trolibuszok csak a Honvéd utcáig szállítják az utasokat, míg a 15-ös autóbusz, módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky út felé közlekedik.
 
17.10: Megérkezett a helyszínre Budaházy György, aki rögtön a tettek mezejére lépett. Társaival megpróbáltak behatolni a Kossuth térre, megbontották a kordonokat, mire könnygázzal válaszoltak a sünök. Gyuri átment a Vértanúk terére, innen indul majd az akció, 18 óra után.
 
17.00: Az Alkotmány utcában az eddig ismeretlen Október 23. Bizottság bejelentette, hogy gyűjtést szervez azoknak a károsultaknak, akik Bajnai Gordonnak „köszönhetik” szerencsétlen helyzetüket. Ez úgy általánosságban tízmillió embert érinthet Magyarországon. A legostobább ötlet az volt, hogy politikusoknak írjunk sok-sok emilt, s ebből lesz majd a netforradalom. Az ötlet kiagyalója megérdemelne egy jókora nyaklevest.
 
16.50: Olvasónk tájékoztatása szerint:  "a Szemere és Szalai utca sarkánál gyülekeznek a civil ruhás rendőrspiclik. A Szalai utcai V. kerületi rendőrkapitányság épületéből szivárognak ki és igyekeznek elvegyülni a tömegben. 3-4 ember csoportonként. Taktikai kis késekkel a zsebükben, teljesen hétköznapi ruhákban. Sajnos nálam nem volt fényképező, hogy megörökítettem volna a vigyorgó zsidóbérenceket. De ha valaki arra jár egy géppel könnyen rájuk ismer és lekaphatja őket. Nagy a nyüzsgés, ki-be járnak, válthatják is egymást. A vízágyúk hátul állomásoznak a Szalai utcában a Néprajzi múzeum mögött." Köszönjük Mátyás királynak az infót!
 
16.40: Eddig nyolc embert vittek be a kékek, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársai már a helyszínen vannak, s védik a hazafiakat. Gaudi-Nagy Tamás szerint a kiszorítást nem  összeegyeztethető  a gyülekezési joggal, hiszen semmi sem indokolta a rendőri fellépést, ez egy civil tiltakozás az Országházban folyó események miatt, így a demonstrálásnak helye lenne a Kossuth téren is, a Parlament előtt, a tiltakozás tárgyánál, nemcsak összezsúfolva az Alkotmány utcában.
 
16.30: A hazaáruló gyülekezet megszavazta Libajnai Gordont. Így ő lehet a miniszterelnök, ha ma is hazamegyünk. Bajtársak! Aki akar valamit: Vértanúk tere, 18 óra.
 
16.20: A korábban előállított öt tüntető után egy hatodik férfit is rendőrök vittek el a Kossuth téren zajló demonstráció helyszínéről, az illető állítólag rátámadt az egyenruhásokra – értesült a HavariaPress.
 
16.10: Egy Ferencváros-szurkoló beszámolója: „A Kossuth térről kiszorítottak minket a rendőrök. Arra a kérdésre, hogy mi a fenéért engedtek be egyáltalán oda minket, azt a választ kaptam a rendőröktől, hogy ők sem értik. Szóval hatalmas a fejetlenség is a részükről. Voltak egypáran akik passzívan ellenálltak. Azokat elvitték. Így elvitték Ágoston Tibort is. Nem láttam kettőig a tüzet az emberekben. Mindenki csak állt és várta a csodát. Beszélgettem egy agymosott fideszessel is. A néni szerint a Jobbik miatt bomlik szét a jobboldal. Szerinte Budaházy és Toroczkai is jobbikos. Meg még ennél durvább dolgokat mondott. Sok ilyen van, sajnos. Ezekkel nehéz mire menni.”  (Forrás: Fradidrukker.hu) Ezért kéne minél több radikálisnak kimenni. Ekkora tömeggel a hátunk mögött még kialakítható valami, mindenesetre óriási lehetőség előtt állunk ma.
 
16.05: Kijöttem a Parlamentből, mivel felvetésünkre csak röhögés volt a válasz – mondta el Kelemen András, a Zsidesz országgyűlési képviselője. Mégis mit várt a hülyéje? Zsideszes szokás szerint arra kérte a tüntetőket, hogy csak békés eszközökkel demonstráljanak. Persze, hogy minket is kiröhögjenek, mint őt...
 
16.00: Lehetetlen követni, hogy épp ki beszél a színpadon. A radikálisabb hangoknál egyetértő moraj hallatszik, a szervezők ilyenkor nyugalomra intenek, s hangsúlyozzák, hogy ők békések. Ez viszont szemmel láthatóan nem igazán tetszik a hallgatóságnak, egyre többször hallatszik a "fegyverbe, fegyverbe" rigmus is. Az Alkotmány utca FVM felőli oldalán radikálisabb a tömeg, itt sok jobbikos és Árpád-sávos zászlót lehet látni. A "nyugdíjas szekció" a Tulipán presszó környékén tanyázik és tévéből figyeli az eseményeket. Elképesztő méretű a rendőri jelenlét, csak a Szabadság téren mintegy 18 rendőri járművet számolt össze tudósítónk, vízágyúkat azonban még nem lehet látni. A tömeg létszáma közelíti a húszezret, és az a pár száz rendőr semmit sem tudna tenni ellenünk, ha végre megindulnánk.
 
15.30: Semjén parlamenti beszédét, melyben a tüntetők petícióját olvasta fel, élő kivetítés segítségével figyelhették a birkák. Így is tették, áhítattal itták saját szavaikat, majd a végén még éljeneztek is.  A sündőrség állítása szerint, eddig öt hazafit vittek be. Felszólalók követik egymást, megy a szócséplés. Mikor indul már meg ez a tízezres tömeg, hogy tettekkel is bizonyítson?
 
15.00: A szabadkőműves, zsidópárti Semjén felolvasta Fricz Tamás petícióját a Parlamentben. Láss csodát: minden maradt a régiben, a szocik megszavazzák Gordonkát a csomagjával együtt és nyugodtan lopnak tovább. A droidok sorfalat állnak a Kossuth tér és az Alkotmány utca között, amennyiben Fricz betartja az ígéretét és felszólítja a tömeget, hogy vonjanak élőláncot a Parlament köré, akkor elkerülhetetlen lesz az összecsapás, igaz, ekkora tömeggel szemben nincs esélye a karhatalomnak. Bátorság, akarat - ezek legyenek a mai nap jelszavai!
 
14.30: Az Alkotmány utcában található Budapesti Gazdasági Főiskolán elhalasztották a ma délutánra kiírt vizsgákat. A diákok köszönik a tüntetőknek.
 
14.20: Ez egyik felszólaló, Sinkó Vilmosné úgy fogalmazott: szeretne kordonok és Gordonok nélküli világban élni. A tömeg forrong, érezhető, hogy sokaknak van elege a szájtépésből. A metró nem áll meg a Kossuth téren.
 
14.10: Pótcselekvésként az őszödi beszédet játszották be, amit a tömeg kifütyült.
 
13.50: Teherautóval hatvan élő libát hoztak a Magyar Gárda tagjai a térre. A libákat a kordon által lezárt területen elengedték. A libák a Néprajzi Múzeum és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti üres területen sétálnak. A libák a Hajdú-Bét ügyre céloznak, aminek a tönkremeneteléhez Bajnai Gordon asszisztált.
 
13.40: A gárdisták is beindultak a Kossut térre, a tömeg tapsolja őket. Az Erzsébet téren radikálisok gyülekeznek.  Alakul a nap.
 
13.30: A rendezvényt csak az Alkotmány utcán keresztül lehet megközelíteni. Közben néhány tüntető a rendőrsorfal néhány tagjával keveredett szóváltásba, mindezt a rendőrök kamerázzák. A rendőrség hangosbemondón keresztül felszólította a demonstrálókat, hogy hagyják el a Kossuth tér területét. Többen plüsslibákat erősítettek a kordonra. Időközben a rendezvény szónoka megkérte a Kossuth téren tartózkodó demonstrálókat, hogy menjenek át az Alkotmány utcába. Ezt többen nemtetszéssel fogadták, és kijelentették, hogy megvárják, míg a rendőrség kiszorítja őket. Közben az Alkotmány utcában felépített színpadon az első beszéddel megkezdődött a hivatalos demonstráció is. Erre este hatig van engedélyük a szervezőknek. Információnk szerint három hazafit már elvittek az ávósok.
 
13.30: Komikus jelentek a Kossuth téren: a sünök libákat kergetnek, akiket a tömegből szabadítottak rájuk. Libajnai felvásárolná őket?
 
13.10: A petíciót átadták Semjén Zsoltnak, jelenleg Csizmadia László beszél.
 
12.00: A mai első programpont, a politológus szerint az, hogy átadják azt a petíciót Semjén Zsoltnak, amit Szili Katalin már egyszer elutasított. A zsidókkal jó viszonyt ápoló, pártjában számukra külön műhelyt biztosító Semjén, majd felolvassa a Parlamentben Fricz kiáltványát. Pótcselekvésnek jó, másra viszont semmire. A párbeszéd ideje rég lejárt! Fricz egyelőre nem küld haza senkit, meglepő módon azt nyilatkozta, hogy ha mégis megszavazza a Parlament Libajnait (ami több mint biztos, hogy megtörténik), akkor élőlánccal veszik körül az Országgyűlés épületét. Így legyen!
 
11.20: Az ávós csürhe megpróbálja kiszorítani a hazafiakat a Kossuth tér egy részéről, mondván, hogy csak az Alkotmány utcában zajlik bejelentett tüntetés. Az észérvek leperegnek róluk, tesznek a jogra, ők a cionistákat szolgálják és védik, nem az adófizetőt.
 
11.00: Körülbelül kétezer tüntető van a Kossuth téren, köztük vannak a gárdisták is. Reméljük ma nem sértődnek meg semmin, s felveszik a kesztyűt, ha harcra kerül sor.
 
10.00: Libajnai végigjárta az Maszop és a Szadesz székházait, bemutatva mutyikormányának tagjait. Ellenkezés nincs, várhatóan megszavazzák Tollas Gordonkát miniszterelnöknek.
(SZKR, Hírextra, MNO, Hír tv nyomán Kuruc.info)