2012. február 8., szerda, Aranka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2009-07-11. 19:40

Függetlenként fognak dolgozni a Jobbik EP-képviselői (MTI-összeállítás a mai eseményekről)

A Magyar Gárda mozgalom újraalakulását jelentette be Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, választmányi elnöke szombat délután a fővárosi Szabadság téren tartott nagygyűlésen, majd a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjainak egyenruhát adott át.
A mozgalomhoz csatlakozott, és a helyszínen egyenruhát öltött Für Lajos volt honvédelmi miniszter, aki a XX. századi történelem és a magyarság legnagyobb csodájának nevezte a Magyar Gárda mozgalom létrejöttét.
Szintén egyenruhát öltött ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész, valamint felesége, aki Budakeszi alpolgármestere. Csatlakozott a mozgalomhoz a bíróság által július 2-án jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Egyesület több alapító tagja, így Murányi Levente és Pörzse Sándor is. Ugyancsak magára öltötte a formaruhát Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője.
A Jobbik azzal a céllal hirdetett nagygyűlést a budapesti Szabadság térre, hogy tiltakozzon a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatása ellen és a múlt szombati rendőri intézkedés miatt, valamint előrehozott választásokat követeljen.
Kiss Róbert főkapitány beszédében úgy fogalmazott: "fekete napokat élünk, mert nem lehet kimondani, azt a szót, hogy magyar". A Szabadság téren mintegy két és félezren gyűltek össze, többségük fekete nadrágot és fehér felsőt viselt, majd a főkapitány beszéde végén, amikor felvette a Magyar Gárda egyenruhájához tartozó mellényt és sapkát, a tömegben lévő Magyar Gárda-tagok szintén egyenruhát öltöttek, hosszasan megtapsolták magukat és skandálták: "éljen a gárda"!
Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője, a párt alelnöke szintén felvette az egyenruhát és bejelentette, hogy jövő héten, az Európai Parlamentnek a júniusi választásokat követő alakuló ülésén a Magyar Gárda egyenruhájában veszi át mandátumát.
A Fővárosi Ítélőtáblának a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet jogerősen feloszlató ítélete kimondta azt, hogy az egyesület megszüntetésével a mozgalom sem működhet tovább, a döntés szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak a szervezeti kereteit szünteti meg.
Morvai Krisztina, az Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője a Szabadság téren összegyűltek előtt azt mondta: nem véletlen, hogy a rendőrség jogsértéseket követett el - mint fogalmazott - a magyar emberek ellen. Annak célja van: Magyarország gyarmatosítása, Magyarország második Palesztinává tétele - mondta. A politikus azt mondta, meg akarják félemlíteni a magyar embereket. Morvai Krisztina a szerinte jogtalanul feloszlatott múlt szombati Erzsébet téri demonstrációra utalva hangoztatta, meg kell szüntetni "a gyülekezési jog semmibevételét és a jogtiprásokat".
A Jobbik EP-képviselője a nagygyűlés előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az Európai Parlamentben minden képviselőnek eljuttat egy 15 perces felvételt tartalmazó DVD-t, amelyen a 2006. október 23-ai, az idei március 15-ei és a múlt szombati Magyar Gárda demonstrációján történt rendőri intézkedések láthatóak.

Bejelentette azt is, hogy a Jobbik mindhárom európai parlamenti képviselője függetlenként fog dolgozni a brüsszeli/strasbourgi testületben, ugyanis az IND/DEM Függetlenség és Demokrácia képviselőcsoportja nem vállal közösséget a Jobbikkal az európai sajtóban is sokat bírált Magyar Gárda miatt - állítja az MTI.

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready