A Barikád helyszíni jelentése szerint a települést szinte teljes egészében lezárták a rendőrök. Vona Gábor mozgását nem akadályozzák, így a pártelnök és a jobbikosok először ellátogattak ahhoz a boltos hölgyhöz, akit korábban helyi cigányok bántalmaztak. Később Vona kamerák kereszttüzében a helyi cigányok egy csoportjával is beszélgetett, akik elmondták: munkára és biztonságra vágynak (miközben valójában mindenütt akad segédmunka és közmunka, de eszük ágában sincs dolgozni - a szerk.). A pártelnök kérdésére, miszerint ismerik-e a Jobbik programját és a Gárdát, valamint annak a céljait, nemmel feleltek. A vasárnapi eseményekről azt mondták a cigányok "Valakik azt mondták, hogy idejönnek ezek a gárdisták megölni minket".
Képek:






Rengeteg szimpatizáns is érkezett a településre, ám ők a rendőrök kérésére a helyi tornateremben maradtak, az elnök és a küldöttség a tájékozódó körút végén velük fogja tölteni az időt.
12.40: A teremben helyet foglaló Kállai Csaba országos cigányvajda is szót kapott. Először a békéről beszélt, majd közölte: ha kell, ő is bármikor mozgósítani tud húszezer cigányt. Szerinte egy esetleges polgárháború "valakiknek az érdeke". Hogy pontosan idézzük az országos cigányvajdát: "Valakiknek az érdeke, akik erre az országra szomjúhoznak és gyarmattá akarják tenni". Kállai ugyanakkor kijelentette: ők, cigányok is ebben az országban élnek és itt is akarnak. Magyar ételeket esznek: baromfi- marha- és disznóhúst, de - mint hozzátette -: vannak, akik disznóhúst nem esznek... Lakatos Attila borsodi cigányvajda is felszólalt, majd a cigány vezetők békét és összefogást ajánlottak a jobbikosoknak. Vona Gábor erre reagálva figyelmeztetett: a labda a cigányság térfelén pattog, előbb bizonyítaniuk kell, a szép szavakból és a jövőbe mutató hangzatos beszédekből elég volt. A cigányok jelentős hányadának vissza kell térnie a munka, az oktatás és a törvény világába.
A Kuruc.info helyszíni tudósítója jelenti: Lakatos kézfogást ajánlott fel Vona Gábornak, aki azonban visszautasította azt. „Akkor fogok kezet majd a cigányokkal, ha bebizonyítják, hogy érdemesek rá. Ebben a helyzetben miért fogjak kezet velük?” – mondta az egybegyűltek előtt Vona Gábor. (Kiemelés tőlünk, ez ügyes volt, Gábor! - a szerk.) Erre Lakatosék megsértődtek. Azt mondta, hogy ő bárkivel kezet fog, és hogy az ő keze tiszta. És hogy ezzel Vona azt üzente, hogy csak azoknak van helye ebben az országban, akik jobbikosok vagy gárdisták. Vona meg erre azt mondta, hogy ebben az országban azoknak van helye, akik dolgoznak, taníttatják a gyerekeiket és betartják a törvényeket. Vona Gábor a Jobbik elnöke munkatársaival, köztük Szilágyi György elnöki kabinetvezetővel jelenleg is a borsodi Sajóbábonyban tájékozódik a sajtó által polgárháborúsnak beállított helyzetről.
12.15: Vona elismételte: a rendőri munka erkölcsi és anyagi becsületének a visszaállítása mellett vidéken a Csendőrségre is szükség van. A magyar-cigány együttélésről kijelentette: a magyar nép toleráns és befogadó, ahogy mindig is az volt történelme során. Hozzátette: a cigányságot az eddigi kormányok csak szavazógépnek tekintették és érdemi intézkedések helyett soraik közé ültettek 1-1 cigányt, a valódi megoldásokra tekintettel érdemi befolyás nélkül.
12.10: Vona kifejtette: A cigányságnak az érdekképviseletét újjá kell szervezni, mert a jelenlegi önkormányzati rendszer teljesen megbukott. Az új képviseleti rendszer lehet éppenséggel a vajdaság intézménye is, de ezt a Jobbik a cigányságra bízza, elvégre ez az ő belső ügyük. Elismételte: a szociális rendszert át kell alakítani, de a cigányság becsületes részének a világon semmi félnivalója a Jobbiktól. Vona beszédét megtapsolták a teremben helyet foglaló cigányok.
12.04:: Vona Gábor ismertette a Jobbik programjának a cigányságra és a rendőrségre vonatkozó részeit. Mint elmondta, a Jobbik kormányra kerülésének első percétől kezdve a vezetés átvilágítására fog törekedni. Távoznia kell minden olyan rendőrnek, akik Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon véderejeként működtek közre.
11.59: A rögtönzött sajtótájékoztató a Himnusz eléneklésével kezdődött, amit a teremben helyet foglaló cigányok is végigénekeltek. Vona Gábor beszédét a helyi vajda és a megjelent cigányok csendben hallgatják.
11.39: Vona Gábor a helyi sportcsarnokban több száz érdeklődő előtt rögtönzött lakossági fórumot tart. A rendezvényen jelen van Kállai Csaba országos cigányvajda és kísérete is. Az első sorokat cigányok foglalták el.
(Barikád, képek: Hírszerző)