Nagy sikerrel zárult a január 31-én, Dunaújvárosban megrendezett Jobbik lakossági fórum. A rendezvénynek helyt adó városháza színházterme az egész napos havazás és a környék szinte járhatatlanná vált utainak dacára zsúfolásig megtelt. A 350-400 résztvevő számára pótszékek tucatjaira volt szükség. A fokozott érdeklődés alapján elmondható, hogy a hétvégi fórumon is jól érzékelhető volt a potenciális választók párt iránti szimpátiája. Külön említést érdemel a szép számú nyugdíjas hallgatóság jelenléte, ami rendkívüli eredménynek mondható hagyományosan szocialista beállítottságú városunkban. 
A rendezvényen felszólalt Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Fejér megye 3. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Szegedi Csanád, a párt Európai Parlamenti képviselője.
Pintér Tamás alapvetően három fő téma - a bűnözés, gazdasági lehetőségek és az oktatás - köré építette fel mondandóját, természetesen mind hazánk, mind Dunaújváros vonatkozásában is. Kiemelte a közbiztonság megszilárdításának fontosságát, hiszen városunk az utóbbi időben sajnos “előkelő” helyen szerepel az erőszakos bűncselekmények statisztikáiban. A napi problémát jelentő cigánybűnözés kapcsán a média felelősségét hangsúlyozta, hiszen egyes bűnözői csoportoknál szinte egyfajta bizarr társadalmi státuszt jelentenek a bemutatott, ám hatóság által megtorlatlan cselekmények.
A képviselő elmondta, hogy a Jobbik dunaújvárosi szervezete gazdasági téren is hallatlan önkormányzati összefonódások sorát derítette fel az elmúlt időszakban - utalt többek között a városi hőszolgáltatóra - mely összefonódások széles közvélemény elé tárásáról hamarosan gondoskodni fognak. A közbiztonság és gazdaság mellett szóba került az oktatás kérdése is, hiszen egy egészséges magyar erkölcs és mentalitás kialakulásához már gyerekkortól kezdve az oktatási intézmények hathatós közreműködésére van szükség.
Szegedi Csanád, a fórum második előadója szókimondó fellépésével és a Magyar Gárda melletti nyílt kiállásával már számtalanszor nehéz helyzetbe hozta a nemzetrontó oldal hírhedt személyiségeit. Jó kedélyű, ugyanakkor húsba vágó előadásából jó képet kaphattunk a Jobbik politikai terveiről, céljairól. A párt január 16-án kiadott programja mentén beszélt a főbb sarokpontokról, tennivalókról. Elmondta, hogy miskolci származású lévén érzi a párhuzamot szülővárosa és Dunaújváros között, hiszen alapvetően mindkettő egy tradicionálisan ipari város, így hasonló gazdasági és szociális problémákkal kell szembenézniük. Beszédében kiemelte, hogy hazánk alapvetően kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Pontosan ezáltal a mezőgazdaság fellendítése kiváló kitörési pont az iparvárosoknak, hiszen a rá épülő feldolgozóipar fejlődésével egy működő és egyre növekedő rendszer részesei lehetnek. Az EP képviselő kitért a közbiztonság megerősítésének szükségességére is, melyet egyedül a helyi viszonyokat jól ismerő csendőrség felállításával lát biztosítottnak.
Szegedi Csanád elmondta, hogy a Jobbiknak meg van az esélye az országgyűlési választások megnyerésére, hiszen ezidáig egyedül a radikális párt állt elő saját, a problémák gyökeres és valódi megoldására készített programmal, míg véleménye szerint a többi párt csak a “maszatolásban”, és a problémák szőnyeg alá söprésében érdekelt. Pontosan az egyedüli valós választási lehetőség miatt már jelenleg is - a közvélemény kutatásokkal szemben - 25-30%-ra becsüli a Jobbik támogatottságát, de hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez az arány még tovább növekedjen.
A fórum végén a civil együttműködés lehetőségéről kérdezték Pintér Tamást, aki elmondta, hogy ő nyitott minden olyan civil megkeresés irányába, mely városunk és nemzetünk érdekeit szolgálja.
A rendezvény hatósági provokáció nélkül ért véget, és üdítő esemény volt, ahogy Szegedi Csanád a helyszínre rendelt rendőri csapatszállító busz utasait “igazoltatta”, és látogatásuk célja felől érdeklődött.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom következő lakossági fóruma 2010 március 20-án kerül megrendezésre, melynek a dunaújvárosi nemzeti szervezetek példás együttműködésének köszönhetően Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke lesz vendége.
Jobbik Dunaújváros
(Kuruc.info)