Budaházy György feljelentette a hírportált, amiért az nagy nyilvánosság előtt hazudott róla. Az első tárgyalás még 2009 októberében volt. A második holnap a Markó utca 27. alatt lesz.
Legyünk ott minél többen Budaházy György tárgyalásán, holnap - 2010. március 9. -, reggel fél kilenckor (8 óra 30 perckor) a Markó utca 27. 2. emelet 43-as számú tárgyalójában. A tavaly június óta raboskodó hazafi peres ügyeinek se szeri se száma, ami ebben a súlyos helyzetben jó is, hiszen néhány pillanatra láthatjuk őt.
Az ajánlószelvények gyűjtése nem állt le, erről bővebb tájékoztatást a budahazy.com oldalon lehet találni. A politikai foglyokat pedig budahazy.com/licit oldalon lehet támogatni.
(Szent Korona Rádió nyomán)
Kapcsolódó anyagok:





