2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2010-03-09. 12:03

Magas az ivóvíz arzéntartalma Békésben

Napokon belül felkerül az ÁNTSZ honlapjára, melyek azok a települések, ahol az ivóvíz arzéntartalma meghaladja az Európai Unió által előírt literenkénti 10 mikrogrammot.
A Dél-Alföldön mintegy 140, Békés megyében 40-50 településen magasabb az ivóvíz arzéntartalma az uniós előírásnál. Az újság a regionális tiszti főorvostól megtudta, hogy március végén, április elején kapják kézhez az érintett települések a határozatot, amelyben kötelezik őket az egészséges ivóvíz biztosítására.
A beszámoló szerint választhatnak az önkormányzatok: ásványvizet, tasakos vizet biztosítanak-e a lakosságnak, vagy lajtos kocsinál lehet majd sorban állni. A szolgáltatás például a négyezer lakossal számolva Medgyesegyházán 180 millió forintba kerülne évente, ami a város költségvetésének húsz százaléka.
Krisztován Anna, a Békés Megyei Vízművek Zrt. szóvivője elmondta: az egészségügyi hatóság által kilátásba helyezett változtatás nem azért történik, mert bármely paraméterében romlott volna az ivóvíz minősége Békésben, csupán arról van szó, hogy szigorodott a szabályozás, s az annak való megfelelés érdekében tervezett Dél-alföldi ivóvízminőség-javító program még nem valósult meg. A szóvivő szerint több mint 40 települést és 190 ezer embert érinthet a szükségvízellátás, ami gyakorlatilag megvalósíthatatlan és igen költséges.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready