2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország, Antimagyarizmus :: 2010-03-09. 17:30

Vissza kell vonni a rezidensrendeletet a MOK szerint

A rezidensképzésről szóló rendelet visszavonását kéri a Magyar Orvosi Kamara a szaktárcától. A testület egyben arra is felhívja a kormány figyelmét, hogy olyan helyzet megteremtése szükséges, amelyben a kórházak érdekeltek és képesek lennének alkalmazni a szakorvosképzésben résztvevőket.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyben szolidaritását fejezte ki a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésével, amelynek értelmében az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja.
A Magyar Nemzet keddi számában Papp Magor, a szövetség elnöke azt nyilatkozta: arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot.
Papp Magor a lapnak elmondta, a jognyilatkozat aláírásával a hallgatók azt vállalják, hogy ha a kormány nem függeszti fel a hatályos rendeletet, akkor idén ősszel nem kezdik meg Magyarországon a rezidensképzést.
A MOK elvárja azt is, hogy a következő kormány haladéktalanul tegyen érdemi lépéseket a fiatal orvosok egzisztenciális biztonsága, a gyógyításban dolgozók életpályamodelljének megteremtése érdekében mind jogszabályi, mind pénzügyi oldalról.
A köztestület egyetért és jogosnak ítéli a végzős orvostanhallgatók és a pályakezdő orvosok problémafelvetését és példamutatónak tartja összefogásukat. Úgy vélik, a kialakult helyzet egyértelműen megjósolható volt, és az illetékeseket súlyos felelősség terheli, hogy ennek ellenére sokadszor is rossz jogalkotással mélyítik tovább a gyógyítás válságát.
Közölték, szolidárisak a rezidens szövetség kezdeményezte mozgalommal, és erre hívnak minden szakmai szervezetet, valamennyi kamarai tagot.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready