A magyarországi kommunizmus olyan erős és elhúzódó volt Tőkés László szerint, hogy csak most jött el az idő egy rendszerváltással felérő kormányváltásra. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli, ez reményt adhat ahhoz is, hogy "az ország győzelmét" később az egész Kárpát-medencei magyarság "nemzeti nyereségére" fordítsák át. Alább folytatódik a Stop beszámolója  - kommentár nélkül.


A Fidesz-KDNP példa nélküli győzelme egyértelmű felhatalmazást adott Magyarország polgárainak ahhoz, hogy lezárjanak egy korszakot, s eltávolítsák a döntéshozatal közeléből a nemzeti gondolatra érzéketlen posztkommunista internacionalizmust, valamint a kozmopolita modernizációt - fogalmazott Tőkés László, amikor értékelte az országgyűlési választások első fordulóját. Románia európai parlamenti képviselője szerint az említett két erő ugyanis a térség éllovasából sereghajtóvá silányító politikai garnitúrát alkotott, amely nem hajtotta végre a valódi rendszerváltást. Ezzel együtt az itteni helyzetet még mindig jobbnak véli, mint a romániait, mert ott szerinte még mindig a posztkommunista pártrendszer a jellemző, s nem ment végbe az ideológiai letisztulás a különböző politikai erők között.
Tőkés kiemelte Orbán Viktor államférfiúi nagyságát, aki 2002 után sem hátrált meg. Mint mondta, "a rossz politikusoknak, így Dávid Ibolyának is, le kellett mondania, Orbán viszont igazolta: jól tette, hogy nem mondott le választási vereségét követően. A Fidesz győzelme az isteni igazságszolgáltatás szép példája is volt".
A Stop kérdésére a Jobbik előretörésével kapcsolatban megjegyezte: a radikális párt térnyerését is a posztkommunizmus örökségének tartja, mintegy az MSZP-SZDSZ-kormányzat nevelte ki őket. Aláhúzta: igen sok kellemetlenséget okoz nekik Brüsszelben a radikális párt erőszakos stílusa, amely nyíltan vállalt revíziós politikájával jelentős mértékben rontja az erdélyiek autonómia-törekvései esélyét. Úgy gondolja, ha a Jobbikot valóban a jóindulat vezérelné, akkor már rég egyeztetett volna elképzeléseiről a határon túli erőkkel is. Bizakodva azért megemlítette: "a Jóisten azért még a rosszból is kihozhatja a jót!".
Tőkés László kitért arra is: A Fidesz diadala csupán egy hosszú út első állomása volt. "Nagy feladat vár ránk, mindenekelőtt Trianon gyógyítása. Kilencven év után a szétszakítottság állapotát végre a közösségvállalás cselekvő öntudata válthatná fel. Itt az idő arra, hogy a kommunista eredetű 'be nem avatkozás politikájának' elvével végképp leszámoljunk. Mindennek gondolata pedig az újjáalakuló Magyar Állandó Értekezlet keretei között ölthetne testet" - közölte az elnök. Mindenesetre példaértékűnek tartja, ahogyan a Fidesz-KDNP-nek sikerült egy táborba gyűjteni az "ország egy nemzetben gondolkodó - immár többséget alkotó - részét", s bízik abban, hogy ebből "az erdélyi magyar politikai és közélet szereplői is érteni fognak".
A Fidesz sikere alapján az EMNT megalapozottnak véli reményét, hogy sikerül előrelépniük a nemzeti minimum olyan sarkalatos kérdéseiben, mint a kettős állampolgárság, az elszakadt nemzetrészek többszintű autonómiája, oktatási, kulturális, tudományos és egyházi intézmények összeillesztése, illetve az integrált magyar gazdasági stratégia kimunkálása. Ezek révén pedig létrejöhetne egy Nemzeti Unió az Európai Unión belül. Ezért arra kéri a magyar polgárokat, a választások második fordulójában ne pártokra, hanem a nemzetre szavazzanak.
Kapcsolódó: