2012. május 21., hétfő, Konstantin napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2010-07-08. 18:00

Vona: Nem történt érdemi javulás Észak-Magyarország közbiztonságában

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a jelenleginél nagyobb kormányzati szerepvállalásra van szükség az elmúlt hónapokban pusztító természeti csapások utáni kárrendezéshez, mivel ez a feladat már túlnőtt a helyi önkormányzatok hatáskörén. A csütörtökön Borsod és Szabolcs megyébe látogató politikus szerint az új kormány felállása óta nem történt érdemi javulás Észak-Magyarország közbiztonságában.

A Jobbik vezetője csütörtökön úgy fogalmazott, hogy általános tapasztalata szerint a lakosság az árvíz-, illetve viharkárok mellett a magára hagyatottság és a kilátástalanság érzésével küzd a leginkább.
Vona Gábor szerint ugyanis a rendelkezésre álló anyagi, illetve természetbeni adományok mellett szükség lenne egy, a „felelős döntések meghozatalára képes erőre is”.
A kárenyhítési munkálatok helyes irányba terelésének első lépése a „továbbra is húzódó valódi kárfelmérés” lehetne, ami mellett a kormánynak jogi segítségnyújtást kellene biztosítania a károsultak „biztosítókkal szembeni harcához” - fejtette ki a pártelnök.
Vona hozzátette, hogy a Jobbik a jövőben is folytatja adományszervező tevékenységét, aminek részeként elsőként a jégverés sújtotta Bánréve lakosainak nyújtanak fizikai segítséget.
A pártelnök megjegyezte továbbá, hogy többek között Putnokot, Szendrőt, Felsőzsolcát, illetve Miskolcot is érintő útja során nem érzékelt jelentős változást a közbiztonság állapotában.
A politikus szerint ezen a területen eddig csak „felszíni, tüneti kezelések” történtek, miközben a közbiztonságot valóban javítani képes hosszú távú stratégiát továbbra sem véli felfedezni. A Jobbik elnöke a rendőri jelenlét helyiek által is érzékelhető, és „nem csak statisztikai mutatókban történő” emelésére szólította fel a kormányzatot.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready