2010. szeptember 8., szerda, Mária, Adrienn, Adorján napja van.
Vakbarát/PDA
Kezdőlapnak
RSS
Látogatottság
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország, Cigánybűnözés :: 2010-07-29. 21:52

Ezrek búcsúztatták a drogos cigánybűnöző által elgázolt rendőrt - frissítés: résztvevői beszámoló

Több ezren kísérték végső útjára Radovic Dusánt, akit autós üldözés közben gázolt halálra egy autós Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. A hősi halált halt rendőr ózdi búcsúztatóján a belügyminiszter és a rendőrség vezetői is jelen voltak.
Csütörtökön délután, az ózdi Gyári úti temetőben vettek végső búcsút a 30 éves korában, szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőrtől. A szertartáson az ország minden rendőr-főkapitánysága képviseltette magát, de jelen voltak az ORFK vezetői és a belügyminiszter is.
Radovic Dusán múlt pénteken vesztette életét, mikor egy autós, akit a XIV. kerületben akartak közúti ellenőrzés céljából megállítani, menekülése közben a Keleti pályaudvarnál elgázolta. A fekete BMW-t a Thököly úton keresztül a Keleti pályaudvar melletti parkolóig üldözték a rendőrök, ahol sikerült elé vágniuk. Ott a zászlós kiszállt a rendőrautóból és felszólította a sofőrt, hogy adja meg magát. Ekkor a gyanúsított egy kézifékes megfordulással a rendőrt elsodorta és a Verseny utcán keresztül elmenekült a helyszínről. Később a IX. kerületi gubacsi úton sikerült elfogni az ámokfutót, akit azóta előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.
(HavariaPress)
Frissítés (júl. 29. 21:44): egy, a szertartáson részt vevő a következőket írta (félkövér kiemelés tőlünk; talán nem kell elmagyarázni, miért pont azt emeltük ki...):

"Visszaértem Ózdról...

Megrendítő volt az egész szertartás. Talán a helikopterek nem hiányoztak oda. Valahogy nem volt illendő a zaj.

Érdekes volt hallgatni a búcsúztató beszédeket. A XIV ker. rendőrkapitánya kiemelte, hogy a hibás liberalizmus, az értékrend nélküli világ vezetett ide.

A család barátja pedig azt hangsúlyozta, hogy vannak olyanok akiknek csak jogaik vannak, de kötelességük egy sem. Ezek közül az egyik ölte meg Dusánt.
"


Érdekes cikk, megosztom Iwiwen! Érdekes cikk, megosztom Facebookon! Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Legolvasottabb hírek
Linkek
honlapok média szervezetek
Humoros kép 
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2010 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Althír Lapszemle Hirlapom