2012. február 10., péntek, Elvira napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: 2010-08-31. 14:15

Tolvajok tízezrei mehetnek rács mögé évente

A belügyminiszter várakozása szerint évente tízezres nagyságrendű lehet a tulajdon elleni szabálysértési ügyekben megszülető bírósági ítéletek száma.

Pintér Sándor a külképviselet-vezetői értekezleten kedden elmondta: noha az elmúlt években csökkent a bűncselekmények száma, a közbiztonság a választási kampány egyik legfontosabb témája volt. Ennek egyik oka - folytatta -, hogy előzőleg a tulajdon elleni szabálysértések értékhatárát húszezer forintra emelték, s az ilyen ügyekben rendőrök helyett kriminalisztikai tapasztalattal nem rendelkező jegyzők jártak el, így a kisebb cselekmények gyakran megtorlatlanul maradtak, ami állampolgári elégedetlenséget szült.
A belügyminiszter hangsúlyozta: e helyzet felszámolásáért döntöttek úgy, hogy a nyilvánvalóan anyagi motivációjú, tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit nem pénzbírásággal, hanem elzárással büntetik; a felderítés a rendőrség feladata, míg a vonatkozó ítéleteket - a bírák túlterheltségét enyhítendő - bírósági titkárok is meghozhatják.
Évente várhatóan tízezres nagyságrendű lesz a tulajdon elleni szabálysértések miatt születő bírósági ítéletek száma - ismertette Pintér Sándor, hangsúlyozva, hogy a napokban véget érő ítélkezési szünet után körülbelül fél év szükséges, amíg a rendszer "felpörög".
Pintér Sándor a misszióvezetői értekezleten az elmúlt időszak közbiztonságot javító döntései között említette a visszaeső bűnözők elrettentését célzó "három csapás" bevezetését, valamint a rendőrök tekintélyének helyreállításáért hozott intézkedéseket. Mint mondta, a hivatalos személyek elleni erőszakot megelőzendő, a készenléti rendőrség vidéken, kisfalvas környékeken is megjelent, s ennek hatására ott 30 százalékkal csökkent a rendőrök elleni erőszakos cselekmények száma.
(MTI)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready