Köddé vált a Koltai Róbert színművész nevével fémjelzett Első Magyar Médiaakadémia – írja a Magyar Nemzet. Az iskolának már honlapja sincs, a tudakozóban nem tudnak telefonszámot adni a főváros hatodik kerületében, az Andrássy úton a közelmúltban még üzemelt székhelyhez sem.
Fehérvári Csilla négygyermekes édesanya hónapok óta próbálja utolérni az akadémia vezetését – hasztalan. Szerinte körülbelül háromszáz elkeseredett szülő kopogtatott már az iskola ajtaján, de az akadémia valószínűleg csődöt mondott, és eltűnt szülők százainak a pénzével együtt.
A négy gyermeket nevelő Fehérvári Csilla befizette a kilencszázezer forintos tandíjat a Koltai Róbert nevével fémjelzett iskolába, de az intézmény az első kurzus befejezése óta elérhetetlen. Mint az már korábban hír volt, több szülő, illetve diák is áldozatul esett az Első Magyar Médiaakadémia hirdetésének. Az elégedetlenek eddig azt fájlalták, hogy a borsos tandíjért cserébe (egy évre egymillió-négyszázötvenezer forint) az akadémia minősíthetetlen oktatást nyújt, illetve megtévesztő kampánnyal győzi meg a szülőket. Most azonban újabb probléma derült ki: az iskola már azokat a kurzusokat sem tartja meg, amelyekért a szülők fizettek – írja a lap.
(MNO nyomán)
Olvasónk írja:
A hivatalos cégadatbázisból a következőkre derül fény:
Első Magyar Médiaakadémia Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzésre jogosult Michael Michel Avitan (anyja neve: Ana Attias)
lakása ill. tartózkodási helye Izrael, 76227 Rehovot, Shoem st 49.
Jogviszony kezdete 2009. április 2. Változás (törlés) időpontja 2009. május 19.
Május 19-től cégjegyzésre jogosult Koltai Róbert (anyja neve Fritz Gizella) 1077 Budapest, Hevesi S. tér 5. 3. emelet 2.
Tehát egy izraeli adta át a stafétabotot Koltainak, ki tudja, milyen instrukciókkal...
Elgondolkodtató, hogy Izraellel nincs kiadatási szerződésünk, tehát egy "felvásárló", ill. "befektető" bármilyen súlyos bűncselekményt megúszhat, ha a pénzes bőrönddel időben felszáll a tel-avivi járatra
és hazarepül...