A két alább olvasható közlemény érkezett szinte egy időben szerkesztőségünkbe. Anélkül közöljük őket beérkezésük sorrendjében, hogy - a helyzet behatóbb ismerete nélkül - szerkesztőségünk állást kívánna foglalni az ügyben. (Frissítések lent.)
A mai napon precedensértékű pert vesztett a Magyarok Világszövetsége!
A Fővárosi Bíróság mai elsőfokú ítéletében több MVSZ-határozatot megsemmisített. A perben alperesként részvevő Magyarok Világszövetségét, a határozatok megsemmisítésén túl, perköltség fizetésére kötelezte.
A per precedensértékű, mivel konkrét határozatok megsemmisítésére az MVSZ történelmében még nem volt példa.
A polgári jellegű per a 2009. május 1. és 2. megtartott közgyűlésen történt jogtalanságok miatt indult még 2009 májusában. A több mint egy éve tartó eljárásban a bíróság mai ítéletében konkrétan kimondta az MVSZ határozatainak megsemmisítését. A felperes által sérelmezett határozatokat a bíróság megsemmisítette, mivel a Patrubány által vezetett MVSZ nem engedte be Kvacskay Károly fővárosi küldöttet a közgyűlésre.
A 2009. május 1. és 2. megtartott közgyűlésen történt törvénytelenségek miatt büntetőeljárás van folyamatban, amely ismeretlen tettes ellen indult. Az ügyben tanúkihallgatások vannak folyamatban.
A megsemmisített MVSZ-határozatok pontos jegyzékét az ítélet kézbesítése után a sajtó tudomására hozom.
A Magyarok Világszövetsége ellen több személy is pert kezdeményezett, mivel már 2004 óta diktatórikus módszerekkel működik az MVSZ. Ilyen perek a 2004-ben és 2008. augusztus 19-én megtartott gyalázatos elnökválasztás perei, amelyek azért indultak, mivel több elnökjelöltet nem engedtek be az elnökválasztásokra.
Tisztelettel,

Kvacskay Károly
Több mint egyéves rendőrségi nyomozás után az ügyészség vádat emelt Kvacskay Károly ellen.

Kvacskay Károly 2009. április 4-én hajnalban az MVSZ székháza előtt saját kezűleg kiszúrta a Magyarok Világszövetsége elnöke gépkocsijának kerekeit. A rendkívül vékony eszközzel ejtett szúrás nyomán a kerekek órákon keresztül nem ereszkedtek le, még a városi közlekedésben sem. Ám az autópályán, miután a sebességtől a gumiabroncsok felmelegedtek, hirtelen robbanásszerűen, életveszélyt okozva hasadtak ki.

A biztonsági kamerák rögzítették a bűncselekmény elkövetését. A bandita a képsorokon egyértelműen azonosítható.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 35.B.28297/2010. számú büntetőeljárásban tárgyalja az ügyet.

Tekintettel az okozott balesetveszély jellegére, valamint arra, hogy az eset többször megtörtént, a Magyarok Világszövetsége a bűncselekményt emberölési kísérletnek minősíti.

MVSZ Sajtószolgálat
Friss: Az MVSZ mai közleménye:
Megalapozatlan, következésképpen jogsértő első fokú döntést hozott tegnap a Fővárosi Bíróság a Magyarok Világszövetsége ellen.
A Magyarok Világszövetsége Küldöttgyűlésének 2009. május 1-i ülésén hozott határozatokat támadta meg Kvacskay Károly azért, mert a Küldöttgyűlés nem igazolta pótküldöttből küldötté történő előlépését, és ennek következtében nem vehetett részt a testület ülésén.
Az első fokon eljáró bírói testület anélkül hozott döntést, hogy az ügyben érintett személyeket meghallgatta volna, és anélkül, hogy megvizsgálta volna: az MVSZ szabályosan eljáró Mandátumvizsgáló Bizottsága, majd maga a Küldöttgyűlés miért utasította el Kvacskay mandátumának igazolását, amire a szervezetnek nyomós oka volt.
Az első fokon hozott végzés nem csupán azért jogsértő, mert megalapozatlanul született, hanem azért is, mert indok nélkül beavatkozik egy társadalmi szervezet életébe.
Az MVSZ megfellebbezi az első fokon hozott, nem jogerős végzést.
Az elmúlt tíz évben több mint ötven pert indítottak a Magyarok Világszövetsége ellen különböző hatóságok, szervezetek és személyek. Az ellene indított, eddig lezárult pereket kivétel nélkül megnyerte a Magyarok Világszövetsége.
MVSZ Sajtószolgálat
Friss: Válasz a tegnap megjelent „Vádat emeltek Kvacskay ellen” című MVSZ-sajtószolgálat hantájára: Vádemelés, vagy hamis vád és hamis tanúzás?
Az MVSZ-rémtörténetek ügyében még nem lehet tudni, hogy a jövőben milyen ítéletek születnek. Nem tudjuk azt sem, hogy ténylegesen Kvacskay Károly bármit is elkövetett. De azt sem tudjuk, hogy nem-e Kvacskay Károlyt valaki hamisan vádolja, illetve jó pénzért valaki hamisan tanúzik.
Nem tudjuk, mert nem látunk bele a jövőbe.
Azt már most tudjuk, hogy kisebb mértékű károkozás szerepel a vádiratban, amelyet Patrubány Miklós kérésére terjesztettek elő. Az ügyben szó sincsen emberölési kísérletről. A Patrubány Miklóstól származó szétrobbanó autógumik elméletét eddig minden kirendelt szakértő megcáfolta. A vádirat csak a Patrubánynak dolgozó, jól megfizetett tanuk elmondására hivatkozik.
Azt is tudjuk, hogy 2010. október 4-én az MVSZ pervesztes volt és a bíróság megsemmisítette az MVSZ 2009.-évi határozatait: Patrubány Miklós beszámolóját, a mandátumvizsgálók jelentését, a költségvetés határozatát, az éves felmentést stb.
Azt is tudjuk, hogy az MVSZ vagyonkezelője, a Pax Pannoniae Kft. három pert vesztett 2010-ben Erdélyi Mária, Bíró József és Márton Zsuzsa ügyében. A Bíró József és Márton Zsuzsa ügyében a bíróság kiemeli Patrubány Miklós jogtalan intézkedéseit az ítéletében. Erdélyi Mária másodfokú ügye jogerős. Az Erdélyi Mária ügyben több mint 2 millió forint kifizetésére kötelezték jogerősen az MVSZ vagyonkezelőét. A munkaügyi perek azért megemlítendők, mert a perben elhangzott: Patrubány kérte, hogy mindenkit ki kell dobni a cégből, akit Kvacskay Károly alkalmazott.
Azt is tudjuk, hogy a Kvacskay Károly jogtalan elbocsátásának ügyét a munkaügyi bíróság már két éve tárgyalja. A 2008-ban történt gyalázatos MVSZ-elnökválasztás ügyét a fővárosi bíróság tárgyalja.
A polgári pereken kívül Patrubány Miklós vádlott ellen indult két büntetőeljárásban 14.B.35.724/2008, valamint a 23.B.36.178/2009 ügyekben a vádlott eddig nem jelent meg a tárgyaláson.
De térjünk vissza a vádemelésre!
Mellékelem azt a gyalázatos videokamera-képet, amelyről a Patrubány Miklós által keresett három tanú azt állítja, hogy „Kvacskay Károly látható a képen”.


Mindenki saját fantáziálására bízom, hogy eldöntse: kutya van a képen vagy ember? Férfi vagy nő? Mert több tanú szerint is a képről nem lehet felismerni semmit és senkit.
Az MVSZ-ügyben már született nyomozati anyag, és szakértői vélemény:
A 7000-3742/2009 számú szakértői vélemény rögzíti: „A futófelületen és az oldalfelületen szándékos rongálásra utaló eszköznyomot, anyagfolytonossági megszakadást nem találtam.”
„A gumiabroncs légvesztesége NEM (nem) szándékos rongálás következtében keletkezett.”
Tehát magyarul, a szakértő szerint: a gumikat nem szúrta ki senki! És itt válik az ügy érdekessé.
De ha a gumikat nem szúrta ki senki, akkor mire jó az egész? Semmi másra, mint a hatalom megtartása érdekében történő figyelemelterelésre!
És mitől akarja Patrubány Miklós, eredeti nevén Nicolae Stafan Patrubany a figyelmüket az embereknek elterelni? Az igazságról!!!
A román honlapokon örményként nyilvántartott Patrubany, a Román Kommunista Párt tagja és alapszervezeti vezetője volt. Több éven keresztül szolgálta Nicolae Ceausecu román diktátort. Évekig Bukarestben végezte a tevékenységét, a titkos minősítésű elektronikai félvezetőgyárba. A saját maga által elmondottak szerint a román titkosszolgálat ügynökeként híresztelték őt magyar miniszterek. A Magyarok Világszövetsége elnökének nevezi magát, aki már 2004 óta nem engedi be az elnökjelölteket az elnökválasztásokra és a küldötteket a közgyűlésekre.
Az elnökválasztás ügyét az én kérelmemre a fővárosi bíróság tárgyalja. Ha törlik a 2008-évi elnökválasztás határozatát, akkor Patrubany jogtalanul nevezi magát a Magyarok Világszövetségének elnökének. Az általa elköltött több százmillió forint jogtalan.
Az igazság malmai lassan őrölnek, de jól. És a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Az igazság órája az idén már négyszer ütött a bíróságokon. A többit is hamarosan meglátjuk.
Sajnos a Patrubány által feljelentett és kikezdett, Kurunczi Margit, az Árpádhír televízió volt ügyvezető igazgatója nem láthatta meg. Ő néhány hónappal ezelőtt tragikus hirtelenséggel meghalt. A fiatal Kurunczi Margit tragikus hirtelenségű halála sokunk számára egy rejtély. Hogy miért kellett Kurunczi Margitnak meghalnia, amikor nem szenvedett semmilyen betegségben. Egészséges volt és teli életerővel. Margit nyomozott a Nicolae Ceusescu román diktátor vagyonát kezelő Nicolae Stefan Patrubáni dolgai után. Szerintünk Margitnak ezért kellett meghalnia.
Azt mindenki tudja, hogy rengeteg külföldi ügynököt küldtek át Magyarországra. Ne hagyjuk átverni magunkat.
Tisztelettel,
Kvacskay Károly
Patrubány feljelenti Kvacskayt
„Ki mint él, úgy ítél” – nyilatkozta megkeresésünkre az MVSZ elnöke azzal a rágalommal kapcsolatban, amelyet egy volt MVSZ-tag terjeszt róla az interneten, majd így folytatta: az a bandita, aki életveszélyt okozva, az éj leple alatt saját kezűleg szúrja ki egy gépkocsi kerekeit, vélhetően attól sem riadna vissza, hogy gyilkosságra bujtson fel. Alább folytatódik az MVSZ sajtószolgálatának hírlevele.

Miután az MVSZ sajtószolgálata nyilvánosságra hozta azt a tényt, hogy több mint egyéves rendőrségi nyomozás után az ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett Kvacskay Károly ellen, aki a vádhatóság megállapítása szerint saját kezűleg szúrta ki a Magyarok Világszövetsége elnöke által használt gépkocsi kerekeit, a büntető eljárás alá vont személy rágalomhadjáratot indított az MVSZ elnöke ellen különböző internetes levelező listákon és hírportálokon.

A legsúlyosabb valótlan és becsületsértő állítások sokaságától hemzsegő írásában azzal is megrágalmazza a Magyarok Világszövetségének elnökét, hogy köze lenne a fiatalon elhunyt tévériporter, Kurunczi Margit halálához.

Betelt a pohár! – zárta nyilatkozatát Patrubány Miklós, aki a személyét és a Magyarok Világszövetségét ért súlyos rágalmak miatt feljelentette a rágalmazót.

Kvacskay Károly 2008 ősze óta tizennégy peres eljárást indított a Magyarok Világszövetsége és Patrubány Miklós ellen, és az eddig jogerősen lezárt valamennyi ügyben pervesztes volt.