A Jobbik elnöksége már csütörtökön egyhangúlag döntött Pősze Lajos visszahívásáról - közölte hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Vona Gábor elnök, frakcióvezető.
Vona Gábor ismertette, hogy a Jobbik első frakcióülésén a képviselők aláírásukkal szentesítették azt az esküokmányt, melyben elfogadják, hogy az elnökség kétharmados többséggel hozott döntése esetén visszaadják mandátumukat. Ezt Pősze Lajos nem tette meg, ezért a képviselőcsoport mai ülésén titkos szavazással hozott döntéssel Pősze Lajost kizárta a Jobbik frakciójából.
A Jobbik frakcióvezetője a részletekről annyit árult el, hogy a kizárt képviselő egyre inkább eltávolodott a Jobbik irányvonalától, a közös munkában pedig egyre kevésbé vett részt. A Jobbik frakciója viszont a továbbiakban is Radikális Változtás című választási programjának szellemében járja tovább útját.
Vona Gábor cáfolta azt a szóbeszédet, hogy konkrét esemény kapcsán született ez a döntés, mert annak az alapja számtalan esemény sorozata. Így többek közt cáfolta azt is, hogy éles ellentét lenne a fővárosi és a vidéki alapszervezetek között. Szintén újságírói kérdésre válaszolva Vona Gábor kijelentette: nincs "dominóhatás", azaz Pősze Lajos kizárását nem fogják további kizárások követni. A volt képviselő véleménye önálló volt mind a Jobbikon, mind a frakción belül.
(Barikád)