Az MVSZ Elnöksége decemberben határozott arról, hogy Petőfi Bizottságot hív életre, amelynek fő feladata a költő eltűnésével kapcsolatos összes ismeret feltárása, annak érdekében, hogy Petőfi Sándor földi maradványait a magyar nemzet méltóképpen eltemethesse. A Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizottsága január 20-án az MVSZ székházában megtartotta alakuló ülését.
A bizottság tagjai: T. Erdélyi Ilona PhD, az MTA doktora, irodalomtudós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzor emeritusza, a Petőfi-kortárs Erdélyi János unokája, Bálint Béla, a sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatója, Gábos Dezső, fehéregyházi Petőfi Sándor Egyesület tiszteletbeli elnöke, az 1956-os ásatások egyik szemtanúja, Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, Mihályi Molnár László, költő, történész, az MVSZ Elnökségének póttagja, Varga Béla, a barguzini sírfeltárás vezető régésze.
Az alakuló ülésen Varga Béla elmondta, hogy véleménye szerint, két évtizeddel ezelőtt minden kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványait találták meg. Állításának alátámasztására ismertette, hogy a hatályos törvények szerint ahhoz, hogy egy elhunyt személy azonosságát kimondják, elegendő három jellegzetes jegy egybeesése. Az általuk feltárt lelet több mint ötven jellegzetes jegye egyezett meg Petőfi Sándor azonos jellegzetes vonásaival.
A Magyarok Világszövetsége nem tekinti sem bizonyítottnak sem lezártnak Petőfi Sándor eltűnésének kérdését, és ezért átfogó elméleti munkával, irodalmi kutatásokkal szeretné megalapozni, majd körvonalazni a vizsgálandó helyszíneket, a gyakorlati teendőket. További Petőfi-kutatók bevonását tervezik.
Az MVSZ kész minden jóhiszemű, érdemi információval rendelkező féllel Petőfi Sándor földi maradványainak felkutatásában együttműködni, természetesen Morvai Ferenccel, az általa létrehozott bizottsággal és annak további tagjaival is. Ugyanakkor, – a lelet azonosításában játszott szakmai szerepét nem vitatva – az MVSZ nem kívánja a bizottság tagjai közé meghívni Kiszely Istvánt, akit több évtizedes besúgói ténykedése, és mindezt két évtizede tagadó hazudozása miatt erkölcsileg vállalhatatlannak tart.
Az alakuló ülésen a Magyarok Világszövetségét Patrubány Miklós elnök, Rácz Sándor tiszteletbeli elnök és Fuksz Sándor, az Elnökség tagja, a Petőfi Bizottság koordinátora képviselte.
Petőfi Sándor földi maradványainak felkutatását és méltó eltemetését a Magyarok Világszövetsége a magyar nemzet önbecsülése megkerülhetetlen részének tekinti, és ezért ezt a feladatot tételesen beemelte A Fordulat, avagy Az erkölcs mindenek felett című nemzetpolitikai programjába.
Ezután közzétette Patrubány Miklósnak a költő fehéregyházi eltűnésének 161. évfordulóján írt tűnődéseit – El kell temetnünk Petőfi Sándort! címmel. Ezzel Petőfi eltűnésének ügye újból a közbeszéd tárgyává vált.
MVSZ Sajtószolgálat
(Kuruc.info)