A FigyelőNet villáminterjúja.

Pörzse Alföldi-darabból mutat jelenetet képviselőtársainak

- Ön szerint Alföldi Róbert indulatból vagy dacból ejtette el ezt a megjegyzést a riporterhölgy irányába?
- Teljesen mindegy. Még a kocsmában is sok lett volna egy hölggyel szemben ilyen megjegyzést tenni. Ráadásul ezt egy éves beszámolón tette, egy nyilvános sajtótájékoztatón, a Nemzeti Színház igazgatójaként. Még Botswanában sincs ilyen. Emberi szempontból érzem sértőnek az egész történetet.
- Valóban probléma van a művel, amelyről a kérdés szólt, vagy itt most csak és kizárólag arról van szó, hogy nem beszélünk így újságírókkal?
- Alföldi Róbert szellemiségét már sokszor kifogásolta a Jobbik. Az említett római szín tele van pornográf jelenetekkel, gruppen- és orális szex ábrázolásával. A színházakban jelenleg nincs korhatár, ezeket az előadásokat bárki megnézheti, ráadásul kötelező olvasmányról van szó. Az ember tragédiája ebben a szellemiségben nem való a Nemzeti Színházba. Ha erre a művészeti megközelítésre szükség van, azt majd a piac eldönti, de nem a Nemzeti Színházban.
- Akkor Zagyva György Gyula újságírókhoz intézett megjegyzéseitől miért nem határolódott el a párt? Képviselő beszélhet így, de színházigazgató nem?
- Ha ez valóban így történt annak idején, ezzel kapcsolatban csak annyit mondanék, természetesen képviselő sem engedhet meg magának ilyet.
- Miért tartják visszataszítónak egy olyan jelenet ábrázolását, amelynek éppen az a lényege, hogy az adott kor dekadenciájából kiutat kereső és végül azt a kereszténységben meg is találó útkeresést ábrázol a rendező? Miért kéne ezt Disney-filmek többszörösen áthallott asszociációival ábrázolni?
- Még egyszer mondom, iskolások tömegével mennek a Nemzetibe Az ember tragédiájához hasonló kötelező olvasmányokat feldolgozó előadásokra, és ez így van rendjén. Viszont ebben a formában a Nemzetiben ennek a darabnak nincsen helye. És ezt nem csak mi gondoljuk így, láthatja, a KDNP is felemelte a hangját az eset kapcsán. Egyébként fideszes körökből úgy értesültem, hogy Alföldi sajnos meg fogja úszni egy fegyelmivel.
(FN, kép: MTI)
Kapcsolódó: