Eszes Tamást egy év hat hónapra ítélte ma a Gyöngyösi Városi Bíróság, az ítélet végrehajtását azonban négy évre felfüggesztették. Ezenkívül pártfogót rendeltek ki mellé, valamint kötelezték 14 063 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ügy másodrendű vádlottját szintén bűnösnek találták, egy év börtönre ítélték, amit három év próbaidőre függesztettek fel, és pártfogó felügyeletét rendelték el az ő esetében is. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak felmentésért fellebbeztek.
![]() |
Mint ismeretes, a Véderő vezetője ellen hivatalos személy elleni erőszak vétsége volt a vád, bővebb információt az előzményekről a hír alatti kapcsolódó anyagunkban talál.
Eszes Tamás a tárgyaláson ügyészi kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "bár ittas volt, nem volt teljesen részeg".
- Előzőleg házi pálinkát ittam, négy-öt alkalommal 3-4 centet - állította.
Az ügyvéd kérdésére válaszolva elmondta, hogy nem ütötte meg a rendőrt, ő szenvedett el erőszakot előállítása során. A vád szerint Eszes Tamás ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor június 13-án hajnalban garázdaság gyanújával elő akarták állítani Gyöngyöspatán. Többször az egyik intézkedő rendőr arca felé ütött, majd harapott és rúgott.
Újságírói kérdésre válaszolva Eszes úgy nyilatkozott a tárgyalás végén: szerinte belőle "egy második Budaházyt akarnak csinálni."
Adócsalás gyanúja miatt vitte el a NAV
Eszes Tamás a HírTV-nek tagadta, hogy megverte volna a jobbikos politikust, mely ügyben a bíróság később jár el, várhatóan garázdaság vétsége miatt.
Miután a Gyöngyösi Városi Bíróságon lekerült a bilincs Eszes kezéről, jött a váratlan fordulat. A NAV emberei csaptak le a Véderő vezetőjére, s Egerbe szállították kihallgatásra adócsalás gyanúja miatt.
A HírTV információi szerint Eszes több vagyonvédelmi kft.-t működtetett, s 141 darab valótlan számlát állított ki, 35 millió forint értékben.
(Gyöngyösi hírhatár - HírTV - MTI nyomán)
Korábban írtuk: Bíróság elé állítják a Véderő nevű szervezet vezetőjét. Eszes Tamást hétfő hajnalban állították elő Gyöngyöspatán. A szervezet vezetője a helyi jobbikos vezetővel egyeztetett a településen az időközi polgármester-választással kapcsolatban, amelyen jelöltette magát.
A megbeszélésnek végül dulakodás lett a vége, a jobbikos Juhász Oszkár szerint a Véderő parancsnoka fojtogatta őt, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta. A Jobbik jelöltje ezért feljelentette a szerinte alkoholos befolyásoltság alatt álló parancsnokot, aki a rendőröknek is ellenszegült, ezért garázdaság miatt eljárást indítottak ellene.
(HírTV)
Korábban írtuk: Eszes Tamás megverte a Jobbik gyöngyöspatai jelöltjét?






