Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vett 2011. szeptember 18-án vasárnap, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen ünnepélyes keretek között megtartott Asztalos Károly rabbivá avatásán - olvasható a magyartalan megfogalmazással írt hír a Mazsihisz honlapján. Az alábbiakban a miniszterelnök-helyettesnek az eseményen megfogalmazott gondolatait olvashatják.
Végre helyreáll a dolgok rendje azáltal, hogy együtt van gyülekezet, illetve az önkormányzat és az állam. Mert ez kifejezi, hogy egyszerre vagyunk tagjai a gyülekezeteinknek, egyházainknak és polgárai az országnak. Tehát a kettőnek nem a szembenállása, hanem az együttműködése a járható út.
A Zsidó-keresztény (így szerepel a honlapon, tehát a zsidó nagybetűvel, a keresztény kicsivel írandó szerintük - a szerk.) bibliai örökség megkerülhetetlen nemcsak vallási, de civilizációs szempontból is, mert aki nem ismeri a Bibliát, az nem fog érteni egy Bach művet vagy például egy Dürer metszetet, illetve egy Chagall festményt.
A magyar zsidóság egyszerre örököse az egyetemes magyar és az egyetemes zsidó kultúrának, de különleges felelőssége a sajátosan magyarországi zsidó kultúra megőrzése, mert ezeket az értékeket csakis kizárólag a magyar zsidóság tudja megőrizni és továbbépíteni, illetve továbbadni az utódoknak - végződik az összefoglaló a Mazsihisz.hu-n.