Az eredetileg a Magyar Nemzet papírverziójának címlapján (!) megjelent, általunk beszkennelt és emiatt csak és kizárólag portálunkon olvasható, alábbi cikkből kiderül, hogy a vezetőik által a világ „legbékésebb” népének hazudott cigányainkkal annyira elszaladt a ló, hogy immár napi rendszerességgel verik a rendőrt.
Akik, ahogy Érden is, nem merik azt csinálni, amit tót, amerikai, finn, francia stb. kollégáik: lelőni a rájuk támadó génhulladékokat a francba, ahogy kell. Nem, pont ellenkezőleg. Nos, ez Pintér „Két Hét” Sándor „rendje”.
Apropó, napisajtó. Csoda történt! A rajvédő Népszabadság (most először, napokkal (!) az eset után) is beszámolt az érdi rendőrverésről! Nem, a cikkben természetesen ne is keressünk bármiféle utalást a támadók származására (amit a Nemzet igen korrekt cikke többször is kihangsúlyoz) vagy arra, amit a Nemzet szintén megír: gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy a cigányok ne támadnának a rendőrökre... Helyette volt egy mínuszos, pármondatos MTI-átvétel a lapban. Biztos nem volt több hely. Arra persze volt, hogy az MSZP-s, az adófizetői pénzeken élősködő Ferge (számunkra csak Féreg) Zsuzsát meg az ő áldott cigóit egy teljes oldalas(!), már a címében („Ez tulajdonképpen az élő halál”) is világtragédiáról „beszámoló” cikkben sajnáltassák. Olaszliszka kapcsán meg volt pofájuk arról értekezni (cikk ITT), hogy felesleges évenként megemlékezni Szögi Lajosról, mert minek tépjük fel a régi sebeket (idézet: „az emléknap csak felszakítja a régi sebeket, és sokan már felejteni szeretnének”). Hát erre a pofátlan, aljas cigánysajnáltatásra tényleg nincs szavunk. Pontosabban van: kíváncsiak vagyunk, ha mondjuk egy jobbikos politikus nyilatkozná ugyanezt a szintén évenként (többször) tartott hollókoszt-emléknapok, -megemlékezések kapcsán, akkor is vajon ugyanezt írná-e a zsidóság vezető lapja, a magyarokról alkotott véleményének, mint az Kertész Ákos mentegetése kapcsán is kiderült, hű tolmácsolója, vagy, ahogy szokta, Jew York-ig szaladna visítva. Hát igen: ez a „haladó”, „européer” baloldali lap. És ezeket támogatjuk több tíz, ha nem százmillióval, adófizetői közpénzből, az immár három hete egyfolytában menő MTV/MR/Duna TV-hirdetéskampány kapcsán. (Az egyéb, rendszertelenül megjelenő OTP-s, E-Népszámlálásos stb., szintén állami hirdetésekről nem is beszélve.)
A teljes cikk:
Szinte minden napra jut rendőrverés - Brutális támadás rendőrök ellen
Súlyosan megsebesült az a két rendőr, akiket négy cigány férfi bántalmazott szerdán Érden egy rutinellenőrzéskor. A járőrök fegyverüket is használták, de a garázdák még a kiérkező erősítéssel is szembeszálltak. Idén már több mint kétszáz esetben támadtak meg rendőröket hazánkban, a szám azonban csak az esetek nagyságrendjét jelenti, a sértettek száma ennél magasabb, s nem ritka a csoportosan elkövetett erőszak sem.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a Pest Megyei Bíróság azt a négy cigány (Kuruc.info: ahogy azt a bevezetőben említettük, a Magyar Nemzet – amelynek a cikkét szóról szóra vettük át - egyértelműsítette a támadók cigó származását) férfit, akik szerdán brutálisan megvertek két, velük szemben intézkedő rendőrt Érden, egy közúti ellenőrzéskor. Az egyik járőr- nek öt helyen eltört az állkapcsa, egy helyen a karja, a támadók betörték az orrát is, társa hasonló, némileg enyhébb sebesüléseket szenvedett el a támadáskor. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt indított büntetőeljárást az ügyben, a vádhatóság indítványa nyomán a bíróság tegnap a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok megsemmisítése és az összebeszélés veszélye miatt látta indokoltnak a 41 éves L. Lajossal, a harmincéves M. Attilával, a 24 esztendős F. Mártonnal és a harmincnyolc éves B. Barnabással szemben a kényszerintézkedést. A rendőrök egyike fegyverét is használta, figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe, hogy megfékezze a garázdákat, akik még a kiérkező erősítéssel szemben is erőszakosan léptek fel. Az egyenruhások súlyos sérüléseik ellenére már elhagyták a kórházat, Simon Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön elismerésben részesítette őket példás helytállásukért.
A rendőrök szerdán este próbáltak intézkedni egy személykocsi utasaival szemben Érden, a Velencei úton, a társaság tagjai az eset előtt egy kocsmából jöttek ki, és szitkozódva kiabáltak a rendőrök felé, amikor meglátták őket. A járőrök megkülönböztető jelzéssel az autó után eredtek, amely bizonytalanul kanyarogva haladt, majd nemsokára lehúzódott az út szélére és megállt. A rendőrök a kocsihoz mentek, és a vezető, illetve a jármű okmányait kérték, mire az utastérből újra szidalmazni kezdték őket. Az egyenruhások erre felszólították a társaságot, hogy szálljanak ki a kocsiból, majd L. Lajos előzmény és figyelmeztetés nélkül megpróbálta megütni az egyik rendőrt, akit társa védett meg. A gyanúsított ezután már M. Attilával támadt az egyenruhásra, utóbbi ököllel eltalálta az arcán, amitől a rendőr a földre esett. A két terhelt tovább ütötte a fekvő embert, akit acélbetétes bakancsaikkal össze is rugdaltak — tudtuk meg rendőrségi forrásból. A másik járőr ekkor elővette a gázsprayt, a másik terhelt vele is dulakodni kezdett, de le tudta őket fújni, rádión segítséget kért, majd társa segítségére sietett.
F. Márton és B. Barnabás azonban nekitámadtak, a rendőr földre került, ott őt is összeverték és rugdalták. A másik járőr eközben kiszabadult a fogásból, és fegyveréből két figyelmeztető lövést adott le. A garázdákat a kiérkező erősítés vette őrizetbe, de a cigányok még a túlerővel is fel akarták venni a harcot. Rendőrségi szakemberek szerint a támadás olyan súlyos volt, hogy indokolt lehetett volna célzott lövés is a csoport megfékezésére.
Gyakorlatilag az év minden egyes napjára jut legalább egy olyan eset, amikor igazoltatás alá vont állampolgárok hivatalos személy elleni erőszakot követnek el az intézkedő járőrökkel szemben, s még riasztóbb, hogy ezt gyakran csoportosan teszik — tájékoztatta lapunkat Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az érdi rendőröket ért támadás kapcsán. A tábornok a konkrét ügyre vonatkozó kérdéseinket azzal hárította el, hogy a történtek miatt ügyészségi nyomozás folyik, de a két rendőr súlyos sérüléseivel járó esetről megjegyezte, hogy a korábbi évek életellenes cselekményeit leszámítva nem emlékszik ilyen durva fellépésre. A rendőrségi nyilvántartás alapján idén eddig 206 különböző súlyú, és eltérően minősülő hivatalos személy elleni erőszakot követtek el, ami az elmúlt öt év átlagát figyelembe véve csak minimális csökkenést jelez. Az Érden történtek kapcsán Garamvölgyi László úgy fogalmazott: az ennyire agresszív támadás igen ritka, de abban az esetben, ha annak nincs semmilyen előjele, szinte kivédhetetlen. (Kuruc.info: „szinte kivédhetetlen”? Garamvölgyi a saját „szakmáját” sem ismerő barom. „Csupán” azt kell csinálni, ahogy pl. az amerikai rendőrök teszik: pár lépés távolságból, előhúzott fegyverrel igazoltatnak; ha autósokkal teszik ugyanezt, akkor azoknak a kezeit a kormánykerékre parancsolják stb. Ilyenkor bőven van idejük a zsaruknak reagálni, ha a delikvens stukkerért nyúl vagy támadva a rendőrök felé indul. És ilyenek a mi „rend”, bocsánat, bűnőreink...)