A Malév repülőgépeit szolgáltató amerikai lízingcég kora délután kilenc gépet szállítana vissza írországi bázisára - értesült az MTI.
Az MTI úgy tudja, hogy 14 órától 6 percenként szállna fel a kilenc repülőgép, amelyeket az írországi bázisra vinne vissza az International Lease Finance Corporation (ILFC).
Az MTI értesüléseit nem erősítette meg a Malév, az ILFC amerikai, illetve holland irodái eddig nem reagáltak az MTI megkeresésére. Az Index úgy tudja, hogy az ILFC terve kútba eshet, mert egyetlen Malév-pilóta sem vállalta a munkát.
Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég tárgyal a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják az utasszállítókat.
A Malév hétfői igazgatósági ülése után a vezetés azt közölte, hogy megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely továbbra is biztosítja a társaság folyamatos működéséhez a repülőgépeket. A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgépre.
(MTI)
Friss: A pénteki Malév-csődöt követően visszarendelték az ILFC lízingcég Boeingjeit, amelyek már elindultak Budapestről.
Mai nappal visszarendelte a Malév-gépeket kölcsönző amerikai ILFC lízingcég a Boeingjeit ír telephelyükre, hatot közülük pedig az amerikai Arizonába, hogy ott szétszereljék őket.
Azóta megtudta a hvg.hu, hogy a repülőgépek elindultak Magyarországról. Információik szerint "nagy valószínűséggel" magyar pilóták vezetik a gépeket.
Az első repülő, amely felszállt, a Malév 737-800-as típusú, HA-LOU lajstromjelű gépe volt - adta hírül az MTI. A gép, miután megtett egy iskolakört, pár méterrel a repülőtér fölött áthúzott és repülős szokások szerint "elköszönt" az eddigi bázisául szolgáló repülőtértől. Elköszönéskor a pilóta megköszönte a légiforgalmi irányítónak az évtizedes munkát, és azt mondta: "reméljük, lesz még Malév hívójel az éterben".
(MTI - HVG)
Kapcsolódó: - Leállt a Malév