Új közbeszerzési pályázatot írnak ki az olimpiai formaruhák gyártására. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a napokban elmondta, hogy a formaruhák gyártásának sorsa még nem dőlt el, mert a MOB „adminisztratív problémák miatt megsemmisítette a kiírt közbeszerzési pályázatot”.

„A közbeszerzési pályázatra összesen egy ajánlat érkezett, melyet két cég közösen nyújtott be. A két cég közül az egyik nem felelt meg a pénzügyi alkalmassági feltételeknek, így az egész ajánlat érvénytelen. Ennek eredményeképpen a közbeszerzési pályázat újra kiírásra kerül, gyorsított eljárással" - nyilatkozta az Indexnek Molnár Zoltán.
A MOB-főtitkára elmondta, hogy a kiírásban nem történt adminisztratív hiba, mivel a pályázó két cég érvénytelen közös ajánlatot nyújtott be. „Az új eljárás lebonyolítására az olimpia kezdetéig, július 27-ig még van idő. Mivel a gyártásra kiírt közbeszerzési pályázat eredménytelen volt, így jelenleg nincs győztese sem."
A MOB szeptemberben hirdetett pályázatot a XXX. Nyári Olimpiai Játékokra utazó magyar csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére. Erre negyvennégyen regisztráltak, a november 2-i határidőig harmincketten pályáztak.
A héttagú szakmai zsűri az Innoé Design, azaz Mohari Kinga és Csergő Noémi munkáját találta a legjobbnak, a kalotaszegi motívumokkal díszített kollekció a tervezők szerint fiatalos, látványos, divatos, laza, egyértelmű népi motívumokkal.
A zsűriben ülő "szakértők" véleménye nem volt egységes: Tóth Ali egyenesen azt állította, az összes pályamunka eltúlzott, magyaroskodó rettenet volt.
"Mind eltúlzott, magyaroskodó rettenet volt"
Tóth Ali a döntési folyamat utolsó fordulójában külföldi utazás miatt részt sem vett, de nem is nagyon akart, sőt már kérte is a MOB-osokat, hogy vonjanak vissza minden olyan információt, amely szerint a döntésben neki is része van.

Szerinte a kalotaszegi motívum eltúlzott, magyaroskodó rettenet
„A pályázat nyilvános volt, mégis, egyetlen normális tervező sem tudott róla, elég nagy mutyinak hangzik az egész. Az első fordulónál már elájultam. A kábé 30 pályázatból 29 értékelhetetlen volt. Simán el tudom képzelni, hogy gyerekek tervei voltak. Mindegyik csupa eltúlzott, magyaroskodó rettenet volt, nem is értettem az egészet."
(Sport Géza - HVG - Kuruc.info)