A Fővárosi Ítélőtábla perújítási eljárásban kedden jogerősen felmentette a Fekete Sereg néven ismertté vált cigány banda egyik ártatlanul bebörtönzött áldozatát.

Szántai Attila a legutóbbi tárgyaláson
Szántai Attila és ügyvédje, Jován László egymilliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba a magyar állammal szemben az ártatlanul fegyházban töltött hét év miatt.
Az ügyben indult eljárások adatai szerint a fővárosban szállót üzemeltető 60 év körüli férfira 2000 végén szabadította rá a bűnbandát egy helyi rendőr, és miután Szántai nem akart védelmi pénzt fizetni, sorozatosan követtek el ellene bűncselekményeket.
Néhány hónap múlva a konfliktussorozat azzal zárult, hogy Szántai az őt - más eljárásban született jogerős ítéletek szerint - zsaroló, kirabló, éjjel otthona előtt fenyegető bandatagok közül kettőt önvédelmi fegyverével meglőtt, az egyik cigánybűnöző meghalt, a másik életveszélyesen megsebesült.
Ezután Szántait ítélték el több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen 13 év fegyházra a bíróságok, amelyek akkor kizárták a jogos védelmi helyzetet, és a vádlott cselekményét megtorló jellegűnek ítélték. A férfi a 13 évből hetet töltött le - embertelen körülmények között, egykori támadóinak társaságában -, amikor végre Jován László indítványára a tábla utat engedett a perújítási eljárásnak. Ebben az eljárásban korábban első fokon a Fővárosi Bíróság, kedden pedig jogerősen a tábla is felmentette Szántait a vádak alól, részben a jogos védelmi helyzetre hivatkozva.
A férfi támadóit időközben már elítélték a bíróságok súlyos bűncselekmények miatt. A perújítási eljárásban egyedül az első fokon vádképviselet ellátó Fővárosi Főügyészség kötötte magát az eredeti elmarasztaló ítélethez, és továbbra is a 13 éves fegyházbüntetés hatályában fenntartását kérte. Ezt azonban a tábla előtt a másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség már nem tartotta fenn.
A tábla szóbeli indoklásban megjegyezte: az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság "sajátságosan értelmezte a perújítás kereteit", és azon túllépő, teljes bizonyítást folytatott le. A relatív eljárási szabálysértések miatt másodfokon vizsgálni kellett egy esetleges hatályon kívül helyezés lehetőségét és következményeit, ám miután a fellebbviteli főügyészség tudomásul vette a felmentést, semmi értelme nem lett volna az eljárás megismétlésének.
A határozathirdetés után Szántai és ügyvédje egymilliárd forintos kártérítési per megindítását helyezte kilátásba a magyar állam ellen az elmúlt 12 év szenvedései miatt. Jován László elmondta: hasonló ügy tudomása szerint még nem volt Magyarországon, bíróság még nem mondta ki jogerősen, hogy valaki hét évet töltött ártatlanul elítélve a börtönben. A kártérítés mértéke kapcsán hozzáfűzte: be kell bizonyítani, hogy az emberi szabadságnak ára van. Jován László előtt egyébként már többtucatnyi védő is ellátta egymás után Szántai jogi képviseletét az ellene folyó büntetőeljárásban.
A határozathirdetés előtt az utolsó szó jogán Szántai annyit mondott: szeretné, ha 12 év után végre lezárulna a történet, és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, illetve a védő egybehangzó indítványához csatlakozva kérte a táblát, hogy jogos védelem címén mentsék fel.
Korábban a tárgyaláson Szántai Attila sírva beszélt mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket neki és családjának ki kellett állnia az évek során. Elmondta, hogy a börtönben összezárták támadóival, akik többször ájulásig verték. De az is megesett, hogy fogvatartói vonszolták el, hogy edzés gyanánt bántalmazzák.
Korábban perbeszédében az ügyész Szántai támadóiról elmondta: ez a Fekete Seregként ismertté vált bűnbanda nem ismert kegyelmet, Szántait is "hónapokon át egyre fokozódó erővel zsarolták", közvetlenül a fegyverhasználat előtt kirabolták, otthonáig üldözték. Az erős testalkatú, hatalmas termetű támadók fegyver nélkül is olyan erőfölényben voltak Szántaival szemben, hogy részéről a fegyverhasználat sem tekinthető eltúlzottnak.
Március 13-án a Debreceni Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletet hirdetett a Fekete Sereg ügyében, a banda a bűnüldöző hatóságok szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos harcot folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. A fekete sereg házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés fenyegeti, több társának büntetését pedig súlyosította a tábla, volt, aki 18 évet kapott.
(MTI korrigálva)