A Baptista Szeretetszolgálat és a Hit Gyülekezete mutatott hajlandóságot a hajdúsámsoni általános iskola és óvoda fenntartása iránt, de az előbbi visszalépett – tudta meg Hamza Gábor polgármestertől a Hajdú Online.
Mint a település vezetője elmondta, az önkormányzat felhatalmazásával kereste meg a felekezeteket az erre vonatkozó kérdéssel, majd fórumra hívták az óvodások és iskolások szüleit, hogy kikérjék a véleményüket. Kevesen mentek el:
A fórumok eredménye: Általános iskola          Óvoda
Tanulószám                     1130                             600
Részt vevő szülő               160                               45
Érvényesen nyilatkozott     92                                23
Támogatását adta              55                                14
Mivel az átadásra – ha így döntenek – május 31-ig van mód, hétfőn rendkívüli önkormányzati ülésen elfogadták a szándéknyilatkozatot, amely szerint a képviselő-testület szeptember 1-jétől tervezi átadni a két intézményt a Hit Gyülekezetének. A folyamat előkészítéséhez a kormányhivataltól független szakértő delegálását kérik, mivel számtalan egyeztetés (iskolai szervezetek véleményének kikérése) és jogi teendő van még hátra. Végül a kormányhivatalnak is véleményt kell nyilvánítani – magyarázza a polgármester.
Arra a kérdésre, hogy miért nem várják meg a 2013. január 1-jétől esedékes államosítást, azt felelte: annak a feltételeiről még nagyon keveset lehet tudni, de ha átadják valamelyik "egyháznak", a részleteket maguk foglalják szerződésbe.
Hozzátette: a Hit Gyülekezete leszögezte, hogy nem terveznek felekezeti oktatást, az intézményben bármely egyház tarthatna órákat. Nagy energiát szánnának viszont a nevelésre, hogy a gyerekek cigaretta és kábítószer-ártalom nélkül nőjenek fel, a bizonyítványuk pedig versenyképes legyen a jó iskolákéval.
Kicsi támogatottságú
A képviselő-testület Fidesz-frakciója elhamarkodottnak és megalapozatlannak tartja a polgármester előterjesztését, ezért aláírásgyűjtésbe kezdenek – mondta el Máthé Attila Gyula frakcióvezető. Hozzátette, legfőbb kifogásuk az átadás ellen, hogy nagyon kicsi szülői támogatottsággal bizonyítják a jogosságát. A félmilliárdos költségvetésű iskolába 1250, míg a 300 milliós óvodába csaknem 500 gyerek jár, ehhez képest nevetséges az 55, illetve 14 támogatói nyilatkozat. Bár a hónap végéig dönteni kell, de újra meg kell kérdezni a szülőket, hiszen mégiscsak a diákok a legfontosabbak. Az ellenérzésekre a frakcióvezető példaként említette, hogy már 20 beíratott első osztályos gyereket más településre visznek a szüleik, így a tervezett öt osztály helyett csak négy fog indulni szeptembertől. Nehezen értik meg, hogy egy 80 százalékban református településen miért a Hit Gyülekezete iskolájába kell járatni a gyereküket.
(Haon nyomán)
Kapcsolódó: