Habis László, Eger fideszes polgármestere felkérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Székhelyi József, aki elmondta, fellépése után tisztázzák a helyzetet a városvezetővel - adja hírül az MTI.

A zsidók előtt alázkodó polgármester
Székhelyi vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában tartott irodalmi estet Gerendás Péter kíséretében. A fellépés előtt a pufajkás Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója "megbocsáthatatlan bűnnek" nevezte azt, ami fajtársával történt Egerben.

Habis a felvásárlók korábbi nagykövetével
Habis László - a szintén hevesi kötődésű - Lukács Tamás kereszténydemokrata frakcióvezető-helyettes társaságában nézte végig az előadást, majd utána átadott Székhelyinek egy könyvet az egri zsidóságról. A polgármester elmondta: az elmúlt években sokat tettek azért, hogy sokszínű kulturális élet alakuljon ki Egerben. Hangsúlyozta: látogatásával szeretné megelőzni, hogy "megbélyegezzék városát", továbbá jelezni akarja, hogy polgármesterként nyitott a "minőségi kultúrára". A Dohány utcai zsinagógában tartott rendezvényt a Mazsihisz szervezte meg, és a vendégek között több szocialista politikus, országgyűlési képviselő is feltűnt.
(MTI nyomán)
Frissítés: Habisék annyira biztosak akartak lenni abban, hogy mindenki értesül derék cselekedetükről, hogy közleményt is kiadtak róla (jól tették, mert az eredetiben nem volt benne, hogy a zsidó nagykövet ülepében is otthagyta nyelve nyomát a városvezető), azt is ismerteti az MTI:
Habis László személyesen biztosította Székhelyi Józsefet és az izraeli nagykövetet, hogy a városra nem jellemező a kirekesztés.
Eger polgármestere személyesen biztosította arról Székhelyi József színművészt és Ilan Mor izraeli nagykövetet arról, hogy a Heves megyei településre nem jellemző a kirekesztés - erről az önkormányzat sajtóreferense közleményben tájékoztatta a távirati irodát.
A kereszténydemokrata Habis László két másik kormánypárti országgyűlési képviselővel, a fideszes Nyitrai Zsolttal és a szintén KDNP-s Lukács Tamással közösen kereste fel a művészt és a nagykövetet vasárnap a Dohány utcai zsinagógában, azon a szolidaritási rendezvényen, amelyet a színművész támogatására tartottak.
"A Jászai-díjas művész jó szívvel fogadta a gesztusértékű látogatást, és egy könyvével ajándékozta meg a polgármestert. Elmondta, hogy az ügyet lezártnak tekinti" - olvasható a dokumentumban. A kommüniké szerint az előadás után Habis László őszinte beszélgetés keretében biztosította Székhelyi Józsefet arról, hogy Eger történelme során mindig is befogadó, integráló település volt, és ma is az.
Ilan Mornak arról számolt be a polgármester: személyesen elkötelezett abban, hogy a város kulturális életének sokszínűségét megőrizze, és hogy hasonló eset ne forduljon elő többé, egyben átnyújtotta a nagykövetnek az Egri zsidó polgárok című kötet egy példányát. A könyv számos szempontból bemutatja, mit adott a zsidóság Egernek, és részletezi azt is, hogy a város hosszú időszakon keresztül volt a hazai izraelita lakosság bástyája - tájékoztatott az önkormányzat.
Mindkét fél kifejezte azt a szándékot, hogy a kölcsönös bizalom alapjára építi Izrael Állam nagykövetsége és Eger megyei jogú város kapcsolatát - olvasható a közleményben. Székhelyi József vasárnap, a Dohány utcai zsinagógában tartott irodalmi est után az MTI-nek nyilatkozva elmondta, tisztázták a helyzetet a városvezetővel, kérésére megtartja korábban betiltott Villon-estjét Egerben.
Korábban a büdös zsidó-ügy miatt lemondta egri látogatását Ilan Mor nagykövet, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt. Erre a betojt Fidesz pénteken arra kérte a város vezetését, hogy hívja vissza a megbízatásukból mindazokat, akik "méltatlanná váltak tisztségükre".