Tölgyeskert Közösségi Központ néven épített magának székházat négy év alatt a Hit Gyülekezete Szegeden (Baktóban). Két évtizedes "albérletezés" után "végre" saját ingatlanban gyűlik össze a cionista szekta.
Zoom
A nyolcvanas években úttörőtábornak, a kilencvenes években pedig a Reghős Bendegúz egyetemi szórakozóhelynek helyet adó lepusztult ingatlant az önkormányzat lebontotta. A szekta 2006-ban vásárolta meg a telket, építkezni pedig négy éve kezdett rajta.
Zoom
Joób István "lelkész" elmondta: a nagyjából 300 tagú közösség adományaiból, a város egyházügyi alapjából kapott támogatásból (vajon egyetértenek-e ezzel az adózó polgárok? - a szerk.), hitelből és rengeteg önkéntes munkával húzták fel az impozáns komplexumot.
Zoom
A hozzávetőleg egyhektáros tölgyerdős területen 1600 négyzetméter alapterületű épületegyüttes létesült, amelynek központi helye a 700 négyzetméteres nagyterem. A tervező, Kelemenné Takács Katalin munkáját a vezetőség saját ötleteivel segítette.
Zoom
Ők találták ki például, hogy a konferenciaterem amfiteátrum alakú legyen, körülötte kapjon helyet a kiszolgálóhelyiségek sora gyermekmegőrzővel, irodákkal. Belül a padló burkolatát, kívül a homlokzat vakolását kell még befejezni.
Zoom
A parkban azonban már birtokba vették a gyerekcsapatok a sportpályát és a játszóteret. A házat nap mint nap rendezvények töltik meg.
Zoom
A "lelkész" elárulta: a most elkészült építkezés a tervüknek csak az első üteme. Most erőt gyűjtenek ahhoz, hogy folytathassák a munkát. A második ütemben egy 300 négyzetméteres épületet építenek, ahol tanácstermet és iskolai, óvodai csoportoknak alkalmas szobákat rendeznek be. Tervezik egy családi napközi beindítását is. A parkot is tovább csinosítják: sétányokkal és kandeláberekkel teszik komfortosabbá, valamint a sportpályákat bővítik.
Zoom
Joób István úgy fogalmazott: megvan a szegedi Hit Gyülekezetében az a szellemi-lelki erőforrás, amely egy virágzó helyi közösség üzemeltetéséhez és kiteljesedéséhez szükséges.
(Délmagyar nyomán)