Az Around the Rings (ATR) nevű, a nemzetközi olimpiai mozgalommal foglalkozó lap már június elején arról írt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja - 1983 óta tölti be a tisztséget -, Schmitt Pál valószínűleg nem utazik a londoni olimpiára.
Az Index úgy értesült, a volt köztársasági elnök nincs rajta a hivatalos NOB-listán, a MOB-hoz közel álló, neve elhallgatását kérő vezető ezt meg is erősítette.
Schmitt 1968 óta valamennyi olimpián szerepelt, 2000-ben a NOB első alelnöke volt, illetve több mint tíz évig betöltötte a szervezet protokollfőnöki pozícióját.„Mehetne, erre minden joga meglenne, de inkább itthon marad” – állította forrásuk.
Az ATR azt is rögzíti, hogy a plágiumbotrány a NOB-nál is téma volt, de újabb kiegészítéseket kértek tőle, és a vizsgálatot egyelőre nem zárták le. Az ATR-nek nem erősítette meg Schmitt, hogy ő maga kérte felfüggesztését a testülettől.
(Index nyomán)





