Szinte nincs Magyarországon olyan, aki ne hallotta volna azt a kifejezést, hogy „eltérő kultúra”. Az, hogy ez mit is jelent valójában, mindig kimarad a híradásokból. Ennek oka rögtön érthetővé válik azok számára, akik veszik a fáradságot, hogy ezt a rövid, gyakorlatias megközelítésű, a mindennapok szintjén hasznosítható anyagot végigolvassák.

Ez az összefoglaló magyarok részére íródott, ezért főképpen a cigányok kultúráját taglalja, azonban bizonyos kitekintést ad más kultúrákra is.

A kommunikáció tettek és szavak összessége, mellyel az egyik élőlény a másik élőlény tudtára adja, hogy mit gondol. Ha a „jeladó” és a „jelvevő” azonos értékrendet vall magáénak, akkor egyértelmű a kommunikáció, hiszen azonos „hullámhosszon” vannak.

A félreértés és a döbbenet akkor keletkezik, amikor ugyanazon szó vagy tett mást jelent az egyik fél szótárában, mint a másikéban; amikor ugyanazon szó vagy tett az egyik félnél bűnnek, a másiknál viszont erénynek számít. Nézzünk erre néhány példát!

Európában a gyász színe a fekete, a Távol-Keleten viszont a fehér.

A zsidóknál a kol nidrei ima elmondása feloldozást ad minden eskü alól a követező tizenkét hónapra, így mentesülnek a nem zsidóknak tett ígéretek alól. Ez tehát számukra pozitívum, míg a mi szemünkben becstelenség, azaz negatívum.

A muszlimoknál a takija (megtévesztés) megengedett, ha azzal az iszlám ügyét előre tudják mozdítani a nem muszlimok rovására. Ez tehát számukra pozitívum, míg a mi szemünkben becstelenség, azaz negatívum.

A szárazföldi kínaiak (Mainland China, azaz a Kínai Népköztársaság lakói) körében a másik fél becsapása a ravaszság, a jó üzleti érzék jele. Ez tehát számukra pozitívum, míg a mi szemünkben becstelenség, azaz negatívum. (Érdekességképpen el kell mondani, hogy a hongkongi vagy az amerikai kínaiak üzleti kultúrája ettől eltér, és - az európaiakkal való érintkezés folytán - közelebb áll az európai kultúrához).

Az 1990-es évek elején Magyarország, Csehszlovákia és Románia is rendelkezett Scud-rakétákkal. A magyar kormány egyoldalúan leszerelte ezeket, és reményének adott hangot, hogy ez a többieket is erre ösztönzi. Nem ösztönözte, amin a magyar kormány megdöbbent. A félreértés abból eredt, hogy amíg a magyar kormány a saját lépését békülékenységként, azaz pozitív dologként látta, addig a másik két kormány azt a gyengeség jeleként, azaz negatív dologként érzékelte. 

Alapvető eltérés - cigány kultúra vs. magyar kultúra 

Alapjában véve a cigány kultúra egy vándorló életmódú, törzsi stílusú kultúra, míg a magyar egy letelepedett, nyugatias / egyéni kultúra. Az előbbi sokkal közelebb áll az ősi vagy akár az ősemberi kultúrához. Lássuk, hogy ez miben nyilvánul meg! 

A sikeres vadász 

Amikor az ősi vadászok hazatértek a zsákmánnyal, szóban vagy tettben (pl. táncban) előadták, hogy hogyan sikerült elejteniük a vadat. Ennek több oka volt.

Az első, hogy a közös emlékek újra átélése növelte a csoport összetartozását.

A második, hogy a vadász - sikerének bemutatásával - tekintélyre tett szert, amivel a csoport többi tagja fölé kerekedett, akár vezetővé is válhatott.

A harmadik, hogy elnyerte a nők kegyét, hiszen bizonyította, hogy el tudja tartani leendő párját és utódait.

Ennek függvényében érthető, hogy a cigányok miért viselnek látványos ékszereket, vagy miért pózolnak drága kocsik vagy kiterített bankjegyek előtt. Ez a megnyilatkozás a cigányok körében pozitívumnak, míg a magyarok körében ízléstelen kivagyiságnak, tehát negatívumnak számít. 

A falka vs. a csorda 

Aki látott már természetfilmet, megfigyelhette, ahogyan néhány oroszlán bivalyok tucatjait kergeti egészen addig, amíg egyet kiválasztva el nem ejt, miközben a többi bivaly közönyösen nézi a peches példány sorsát. Az is megfigyelhető, hogy ritkán ugyan, de előfordul, hogy a bivalyok sokasága visszafordul, és az oroszlánokat megfutamítva megmenti az ebédnek szánt egyedet.

Mindez azért van, mert a kisszámú oroszlán falkát, azaz csoportot alkot, ahol a csoport tagjait szoros szálak kötik egymáshoz, ellentétben a bivalyokkal, akik csak csordát, azaz tömeget képeznek, de semmilyen érzelmi kötelék nincs közöttük. Ha a bivalyok ugyanúgy csoportot alkotnának, mint az oroszlánok, akkor szinte mindig megmenekülnének attól, hogy valamelyiküket az oroszlánok elpusztítsák.

A cigány azért viselkedik agresszíven, mert maga mögött tudja a többi cigányt, akivel érzelmi szálak kötik össze, még akkor is, ha rokoni kapcsolat nem áll fenn közöttük. Ugyanakkor tapasztalat alapján tudja, hogy ilyen szálak két, egymást nem ismerő magyar között sajnos ma már nincsenek (vagy csak kevés esetben vannak). Az osztályteremben, az utcán vagy a buszon két vagy három cigány ezért képes az akaratát rákényszeríteni húsz vagy harminc magyarra. 

Hierarchia két egyed között 

Ha két egymást nem ismerő egyed egy területre kerül, megindul a küzdelem a dominanciáért. Ha egy alárendelt egyed mereven néz egy felsőbbrendű egyedre, az szintén a dominanciáért folytatott harc része: az alárendelt nem fogadja el helyét, és kihívja a felsőbbrendű egyedet.

A küzdelem egyik formája a pózolás. Számos állat próbálja magát harciasabbnak, nagyobbnak és ezáltal erősebbnek feltüntetni azzal, hogy felborzolja szőrét vagy kimutatja a foga fehérjét. Ez a pózolás arra szolgál, hogy a véres és kockázatos fizikai küzdelem helyett a nagyobb túlélési eséllyel kecsegtető blöff segítségével a másik fél fölé kerekedjen. A szellemi küzdelem akkor ér véget, ha az egyik fél megfutamodik. Ha egyik fél sem futamodik meg, fizikai küzdelemre kerül sor.

Így válik érthetővé, hogy a cigány miért válik agresszívvá, ha csak egy pillanatra is ránéznek. Így válik érthetővé a cigány széles taglejtése és nagyhangúsága.

Amikor a cigány az agresszív fellépése nyomán azt tapasztalja, hogy a magyar fülét-farkát behúzva behódol, az megerősíti, hogy jól küzdött, sikerült magasabb pozíciót elérnie a hierarchiában. Ez a viselkedés számára pozitív mintát ad, ellentétben a magyarral, akit sokkol ez a fellépés, hiszen a magyar kultúrában az ordibálás, az agresszív fellépés kulturálatlan viselkedés, azaz negatívum.

A magasabb pozíció a hierarchiában azt is jelenti, hogy a felül lévő egyed belemarhat egy alsóbb szinten lévő egyedbe, míg ennek fordítottja - a kihívást leszámítva - nem történhet meg. Ezzel magyarázható, hogy a cigány miért érzi úgy, hogy beszólhat egy magyar nőnek vagy idős embernek; hogy miért kényszerítheti őket, hogy lemenjenek az úttestre, ha szembemegy velük a járdán; hogy miért érzi úgy, hogy nem kell belépőjegyet vennie; hogy miért bömböltetheti a csak neki tetsző zenéjét a villamoson.

Természetes, hogy minden ember a saját fajtájához húz: így alakultak ki a zsidónegyedek, a Kis-Olaszországok (Little Italy), a kínai negyedek (Chinatown), vagy egyéb, kulturálisan jól körülhatárolható földrajzi városnegyedek. A közös nyelv, szokások, élmények biztonságot nyújtanak és értelmet sugallnak, míg az idegen szokások ellenszenvet keltenek. Aki a mi fajtánk, az szimpatikus, aki pedig nem, azzal jobb esetben nem kell törődni, rosszabb esetben bármit meg lehet vele tenni. A zsidó, a muszlim vagy a cigány nem érez lelkiismeret-furdalást, ha egy gójt (nem zsidó), káfirt (nem muszlim) vagy gádzsót (nem cigány) megkárosít, hiszen ők kívülállók, és nem kell őket emberszámba vennie.

A letelepedett, nyugatias, egyéni értékekre épülő magyar társadalom alapvetően az ún. „bűnösség és büntetés” társadalmi modellre épül. Ebben a társadalomban a rendet azzal tartják fenn, hogy meghatározzák a bűnösség mibenlétét, valamint azt a büntetést, ami a bűn elkövetéséért jár. Ha van bűn, akkor van abszolút igazság, és vannak abszolút erkölcsi értékek is. Ezzel szemben a cigány társadalom ún. „becsület és szégyen” társadalom, ami azt jelenti, hogy a társadalmi rend fenntartása a megszégyenülés elkerülésén, valamint az ezzel járó kiközösítés elkerülésén keresztül történik. Mivel a bűnösség feszegetésénél fontosabb a becsület megőrzése, ezért nincs abszolút igazság, hiszen minden félnek megvan a saját igaza.

A cigány tehát a romani krist (cigánytörvény) követi, nem pedig a magyarok törvényét. Számára a ladzsav (szégyen) elkerülése a fontos, míg a bezax (bűn) kérdésének nincs olyan jelentősége. Így válik érthetővé a cigány kijelentése, hogy „lehet, hogy ott se voltam”. Aki nem tudja, hogy ez a kijelentés milyen körülmények között hangzott el, az nézzen utána!

Képzeljük el azt a cigányt, aki betartja a magyar törvényeket, becsületesen dolgozni kezd, mire a többi cigány „újmagyarnak” vagy „parasztnak” kezdi gúnyolni. (A cigányok szóhasználatában a paraszt a letelepedett, gazdálkodó életet folytató ember, azaz a magyar szinonimája). Egyébként nem is kell annyira megerőltetni a fantáziánkat, mivel ez többször megtörtént. A példánkban szereplő cigány, bár bűnt nem követett el a magyarok törvénye szerint, mégis rosszul járt, mivel a cigánytörvény szerint becsületén esett csorba, sőt lehet, hogy ki is közösítették. Így tehát vagy felvállalja sorsát, és szakít hagyományaival, vagy visszasüllyed természetes közegébe.

A segély ugyanolyan mámort és függőséget okoz, mint az alkohol, a dohány, vagy a kábítószer. Aki hozzászokott, elvonási tünetet produkál, agresszívvá válik, ha azt megvonják tőle. Nem véletlen, hogy a vadasparkokban - ahol a látogatók közvetlenül érintkeznek a park „lakóival” - figyelmeztető táblák vannak kitéve, hogy ne etessék az állatokat. A nassolás ugyanis nemcsak lustává, hanem követelőzővé is teszi őket, mivel hozzászoktatták őket, hogy az nekik jár, és attól a látogatótól is megpróbálják kikövetelni, akinél nincs rágcsálnivaló.

Aki kételkedik, az nézze meg, hogy hogyan viselkednek a cigányok segélyosztáskor, és mit tesznek, ha valamiért késik a segély.

A magyar ember számára a börtön kivételes élethelyzet: a büntetett előélet megtöri az életpályáját; az életkörülmények sivárabbak, mint eredeti lakhelyén; a társaság fizikai és szellemi téren is eltér az addig megszokottól.

A cigány számára a börtön természetes élethelyzet: távlati cél hiányában mindegy, hogy büntetett előéletű-e vagy sem, hiszen fő bevételi forrása nem a munka, hanem a segély és a bűncselekményből szerzett pénz; életkörülményei (fűtött szállás, meleg étel, tévé, konditerem) nemcsak hogy jobbak, hanem azokhoz erőfeszítés nélkül jut hozzá; a társaság fizikai és szellemi téren is közel áll hozzá.

Nem véletlen, hogy Matisz nagypapa azt mondja: „Kap néhány évet, há' mi az? Leüli a WC-n! A családjáér' ül, há' nem?” 

Hibás kiindulópont és kudarc 

Amennyiben két kultúra hasonló alapértékekkel bír, egymást kiegészítve élhet együtt. Amennyiben két kultúra szöges ellentétben áll egymással, sohasem fog nem hogy egymással, de egymás mellett sem élni.

Milyen ajánlatot kap a cigány az integráció során? Eddig erőfeszítés nélkül, kockázatmentesen nagy bevételre tett szert (segély, lakás, utazás és orvosi ellátás az adófizetők pénzéből), amit fel kellene adnia egy erőfeszítéssel (fegyelem és munkába járás), csökkentett bevétellel (nincs segély, van viszont adó- és számlafizetés), kockázattal járó (munkanélküliség) életvitelért. Ki az, aki komolyan gondolja, hogy ezt a cigányok meg fogják tenni? Nem véletlenül énekli Horváth Pista a Cigányoknál lakodalom című dalában, hogy “Haragszanak, hogy én élek, / Hogy én a gádzsókból élek, / Hát cigány vagyok, jól is élek, / A gádzsókkal nem cserélek.” Ha félretesszük a több évszázados tapasztalatot, és csupán az 1990 és 2012 közötti időszakot vesszük figyelembe, mit tapasztalunk: azt, hogy a cigányok nagy számban, erőfeszítést téve próbálnak beilleszkedni, vagy azt, hogy éppen ennek ellenkezőjéről tettek és tesznek tanúbizonyságot?

Minden olyan kísérlet, amely cigány-magyar együttélésről szól, hamvában holt kezdeményezés, mely nem veszi figyelembe a kiinduló okot, és egy álomvilágot próbál valósággá formálni. Aki pedig nem tanul a múlt hibáiból, annak az a sorsa, hogy újra elkövesse azokat. 

A visszatartó erő 

A visszatartó erő alapulhat belső késztetésen (erkölcs) vagy külső kényszeren (fájdalom). A cigányok - a belterjességből eredő, alacsony szellemi képesség, valamint a bűnt relativizáló neveltetés okán - ez utóbbiból értenek. 

A fájdalmon alapuló visszatartó erő akkor hatékony, ha a kockázat nagy, a megtorlás gyors és kemény.

Ha a kockázat kicsi, a cigány arra számít, hogy megússza.

Ha a megtorlás puha, a cigány megtanulja, hogy megéri a nagy nyereségért elviselni a kis kellemetlenséget.

Ha a megtorlás lassú, a cigány nem fogja fel, hogy miért is kapta a büntetést. 

A cigányokkal szembeni hatékony fájdalomforrások a következők:

A legfontosabb az erős szellemiségű, a fegyverforgatásban és kézitusában jártas férfi és nő, valamint az általuk alkotott közösség, akinek vagy akiknek a megtámadása igen kockázatos.

Őket kiegészíti, de nem helyettesíti a nyomkövetésben jártas, a törvény szerint eljáró rendőr, aki elől kis eséllyel lehet elmenekülni; a bűnelkövetőkkel kapcsolatban tapasztalt, a törvény szerint eljáró bíró, aki gyorsan kiméri a megfelelő büntetést; a törvény általi előírások szerint munkára és fegyelemre szoktató büntetés-végrehajtási intézet, mely élethelyzet szöges ellentétben áll a cigány életritmusával, ezért kulturális sokkot, azaz negatív élményt okoz neki. 

A politikus kultúra 

Legyen szó egy olyan eltérő kultúráról, amelyről kevés szó esik: ez a politikuskultúra. Mi hajtja a politikust, és mi az, ami megkülönbözteti az államférfitól?

A politikus egyetlen célja, hogy megválasszák. Ehhez pénz szükséges, amivel szavazatot lehet venni. Egy cigány leadott szavazata egyenlő egy magyar leadott szavazatával, viszont az ára lényegesen alacsonyabb, és a megszerzése is sokkal egyszerűbb. Logikus, hogy a politikus a cigány kegyét keresi.

A politikusnak nem kell kockázatot vállalnia, hiszen csak vakon kell a főnök (pártvezető, frakcióvezető stb.) útmutatását követnie, melyért cserébe nagy jövedelemhez jut (tiszteletdíj, bizottsági díj, felügyelőbizottsági díj, kedvezményes lakhatási és utazási juttatás stb.). A politikus maga is egyfajta segélyrendszeren él.

A fent leírtakat figyelembe véve elmondható, hogy a politikusnak nemhogy nem érdeke a segélyrendszer lebontása, hanem egyenesen annak fenntartása, sőt kibővítése áll az érdekében. 

A rendszer részei és azok összefüggése 

A cigány nem egyedi képződmény, hanem egy rendszer alkotórésze. A jelenlegi helyzetben a cigány szimbiózisban, azaz kölcsönös előnnyel járó együttélésben van a zsidóval és a politikussal, akárcsak a kalauzhal a cápával. 

A magyarországi szimbiózis a következőképpen néz ki: 

A zsidók uralkodnak.

A kisajtolt pénzek nagy része hozzájuk fut be kamatfizetés, kárpótlás és egyéb címen, melyből némi pénzt visszaforgatnak a rendszer fenntartására, többek között a politikusok futtatására.

A politikusok átcsoportosítanak.

Erőszakkal (rendőrség, NAV stb.) elveszik az adófizetők pénzét, melynek nagy részét átadják a zsidóknak, a kisebb részét megtartják maguknak.

A cigányok szavaznak.

Nincsenek hosszú távra szóló céljaik, ezért szavazatukat arra a politikusra adják, aki némi morzsát hajít nekik.

A magyarok fizetnek.

A magyarok nem részei a szimbiózisnak, hiszen nem élveznek előnyöket, azonban mindannyiuk adójával és sokuk szavazatával fenntartják a rendszert. A lényeg, hogy így vagy úgy, de minden magyar álljon be a sorba, és engedelmesen fizessen. 

Mi a megoldás? 

Ki kell mondani, hogy Magyarország a magyarok országa, ahol a magyar szokások és törvények kizárólagosak.

Ki kell mondani, hogy mindenki, de különösen minden egyes zsidó vagy cigány férfi, nő vagy gyerek választhat az alábbi három lehetőség közül:

Beilleszkedés önerőből. A másokon való élősködés itt ér véget.

Kivándorlás (nem ingázás, kivándorlás) önerőből egy általa választott országba.

Fájdalom a megtámadott személy keze, vagy, ha azt valahogyan megúszta, akkor a megtámadott közösség karja által. 

El kell kezdeni a felkészülést, először egyéni szinten és feltűnésmentesen. El kell kezdeni megtanulni harcolni. Ha mi nem vesszük kezünkbe a sorsunkat, ellenségeink szívfájdalom nélkül eltüntetnek nemcsak minket, de utódainkat is. 

Ha ezektől a soroktól bárki megriadt, tegye fel magának a kérdést: hány éves is lesz 2032-ben vagy 2052-ben? Milyen lesz az akkori élete, ha a dolgok így mennek tovább? Milyen lesz a közbiztonság, a nyugdíj, maga az élet?

Ha ezektől a soroktól bárki megriadt, akkor fordítsa oldalra a fejét, és nézzen rá gyermekei és unokái arcára. Ha nekünk nehéz, nekik hatványozottabban nehezebb lesz megfordítani a folyamatot. Mellesleg nem lesz kellemes, amikor 2032-ben az időközben felnőtt gyermekek, 2052-ben pedig az időközben felnőtt unokák szemében benne lesz a megvetés, hogy nagyapa és nagyanya generációjának gyávasága miatt nekik kell menteni, ami még menthető.

Ez a generáció 2012-ben Ön, én, azaz mi vagyunk.

(Hidra)