Drága Magyar Testvéreim!
Az elmúlt évek során több hazafias kezdeményezéshez is hozzájárultam a magam módján, amennyire lehetőségeim engedték. Leginkább faliórákat és más egyedi készítésű dísztárgyakat ajánlottam fel licitekre, először Budaházy György és a bebörtönzött hazafiak, majd később bajba került honfitársaim megsegítésére. Amióta az eszemet tudom, mindig kiálltam a nemzetemért, sok hazafias megmozduláson részt vettem, és mindent megtettem azért, hogy környezetemben terjedjen a hazaszeretet, a nemzeti gondolat.
Eddig én segítettem, ahogy tudtam, de most sajnos nekem van szükségem segítségre!
2013. májusa óta nincs rendes állásom. Bár két szakmám is van (környezetvédelmi és vízgazdálkodási, valamint hulladékgazdálkodási technikus), jól használom a számítógépet, folyékonyan beszélem az angol nyelvet, jól értek a Photoshop nevű képszerkesztő programhoz, és kreatív, tág érdeklődésű ember vagyok, aki mindenféle káros szenvedélytől mentes, semmit nem sikerült eddig találnom. Jelenleg csak a Fidesz foglalkoztatási kampánystatisztikáját javítom, azaz közmunkás vagyok. Mondanom sem kell, hogy kevesebbet keresek, mint egy parlamenti álláshalmozó vagy egy banktulajdonos, így anyagi helyzetem sem éppen tökéletes.
Szeretnék végre egy rendes állást, ahol kamatoztathatom tudásomat, és lehetőség szerint részt vehetek egy valóban magyar vállalkozás, cég gyarapodásában, munkájában, hogy aztán még jobban hozzájárulhassak nemzetem sorsának előremozdításához.
Kérem hát mindazon magyar testvéreimet, akik munkalehetőséggel tudnak rajtam segíteni, írjanak a stigisoft@gmail.com drótpostacímre!
A fent említett szakmáimon kívül szívesen dolgoznék irodai, eladói, fordítói, számítógépes, környezetvédelemmel vagy esetleg politikával kapcsolatos egyéb munkakörben.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Kitartás!
Stigi