Szili elvtársnő!
Egyszer s mindenkorra legyen szíves felhagyni a katolikusságára való hivatkozással, hiszen a gyilkos, nemzetáruló kommunisták kiszolgálójaként maga mélyen sérti a tisztességes, becsületes, mélyen hívő magyar embereket, és sárba tiporja mindnyájunknak az isteni igazságosságba vetett hitét.
Hogyan vallhatja magát hívő katolikusnak az, aki Kun Béla, Péter Gábor, Rákosi, Kádár, és Grósz utódpártjának indulásától kezdve kiemelt üdvöskéje, dédelgetett kádere volt? Nem sül le a képéről a bőr, nem fél a Jóistentől, elvtársnő?
De hol van a katolikus egyház, hol az egyházfő, aki kitagadná a vörös bestiát Anyaszentegyházunk kebeléből? Hát magának már semmi se szent? Már a hit békességét és tisztaságát sem hagyják meg nekünk maguk, a szüleinket, nagyszüleinket megnyomorító, őket hazájukból százezrével elüldöző kommunisták? Koldusbotra juttatták az országot, amelyben maguknak köszönhetően 18 éve a kommunista ügynökhálózat átmentett gazemberei bitorolják 18 éve a miniszteri bársonyszékeket.
A maga személyében olyan több hivatali időszakon magát átmentő elnöke van a Magyar Országgyűlésnek, aki a kormányőrök elmondása szerint külföldi útjain rendszeresen fosztogatja a lakosztályában található minibárokat, költségtérítés címén több millió forintot vesz föl adómentesen, és alkotmánysértő módon, kabinetfőnöke személyében pedig házibarátot foglalkoztat a Magyar Országgyűlésben, kéjes ösztönei és bűnös vágyai kielégítésére. Ez aztán a keresztényi cselekedet, nemdebár, Katika?
Katika, tudja, hogy mi az emberek véleménye Kecskeméten a maga kufircbajnokáról? Nyilván kitalálja, hiszen maga sem különb a minősíthetetlen Lendvainál. Félti az Országgyűlés tekintélyét, miközben azt pont maga járatja le azzal, hogy asszisztál a köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez, tudomásul veszi, hogy az országgyűlési megélhetési bűnözők adómentesen nyúlják le az államkasszát, kilopva mindnyájunk szemét, felrúgva minden alkotmányos, törvényi tiltást.
Szemrebbenés nélkül legitimálja azt az alávaló, semmirekellő Kellert, akit már a Kossuth térre is csak pórázon lenne szabad bevezetni, nemhogy a kupola alatt szabadjára engedni!
Milyen Országgyűlés az, amelyben 18 évvel az elhazudott rendszerváltás után is túlsúlyban vannak a kommunista titkosügynökök és a köztörvényes bűnözők? Milyen kormány az, amelynek pénzügyminisztere túltett mára Al Caponén, államtitkára pedig a véreskezű Péter Gábor emlőin nevelkedett? Milyen országgyűlési elnök az, aki hivatalával visszaélve folyton megmenti a köztörvényes bűnöző miniszterelnököt és pártját a bukástól a különböző szavazási praktikák által?
Katika, a maga által vezérelt Országgyűlés adta az országnak Lomnici Zoltán már megbukott főbírót, a fajtestvér Kovács köztörvényes, bűnpártoló legfőbb ügyészt és a rendőrállatok vezénylő parancsnokát Bencze Józsefet egyaránt. Ez a három börtönérett nemzetáruló mindent elkövet a hazafias eszmét képviselők megsemmisítéséért, de magukat, a magukfajta komcsi főbűnösöket véletlenül sem üldözi, nem számoltatja el.
Pedig ez a kommunista banda fosztott ki bennünket, Katika, magával együtt, aki ezeknek az országgyűlési elnöke, és ezeket védi olyan szűziesen, oly álszemérmesen, hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Ilyen gazemberek azok is, akikkel az elmebeteg Gyurcsányi a minap „erősítette" a legitimitás nélküli, teljesen törvénytelenül létező kormányát: Szűcs Erika nemes egyszerűséggel ellopta a Rákóczi Bank szavatoló tőkéjét, a Posta-vezérről meg az tudható, hogy több százmillióért „jóárasította" a postásoknak szánt biciklit, a nagyképességű műszaki egyetemi rektor pedig lépten-nyomon bebizonyította, hogy mennyire diákellenes, hogyan tudja a hihetetlenül magas tandíjjal a nyolcadik bőrt is lenyúzni a maholnap éhező diákok szüleiről, nyilván ezzel nyervén el, az akasztanivaló Gyurcsányi tetszését.
Mennyire megnyugtató lenne, Katika, ha Lomnici, Kovács és Sólyom kiköltözne Tel-Aviba, és ott folytatnák számunkra kártékony, másnak azonban minden bizonnyal eredményes munkáját. Persze mehetne Ön is, hiszen valószínűleg akad elég kifosztani való szállodai minibár a napfényes bár vértől iszamos Izraelben is.
Dr. Imre Gábor