Most nem beszélek becsületes szerbekről. Csak barmokról, mely minden nációban van. A baj az, hogy sokasodik. Durva humorral: sokácosodik. Most nem a becsületes rácokról beszélek, kikkel együtt élünk, elvagyunk egymás mellett. Most az aljas emberekről beszélek, a reflexióim belőlük fakadnak. Döbbenet először, de azután megérti az ember: veréshez szokott fajta. Így szereti a szerb: véresen! Scsevapcsicsa-módra.
A fogalmazás nem objektív - ezért mondom, hogy nem a tisztességes emberekről, törmelékekről beszélek. A rigómezei vész óta a despota titulus a vezérfonal a Stefanok és Vukok nemzetségében. Minden helyzetben Lázár rigómezei kivégzése böffen fel. Ezért ütnek, ha kell, ha nem kell. A láncos kutya Tito atyuska szerb vazallus módra betárazta ezeket a bátor barmokat: magyarverésre, albánverésre, horvát kivégzésére. Mikor ki volt kéznél.
Most nehezebb már átszáguldani horvát és albán területekre kiosztani egy-egy igazi despota nyaklevest, elégtételt szerezni szerb vazallusok történelem előtti időben kifolyt drága véréért. Elégtétel Rovinért, "innál-e, komám, oláh vért?". Sok történelmi bukta után kell egy kis vérfolyam, csontrepesztés, bordatörés. Akik kiélhették mocskos vágyukat horvátok, albánok, macedónok, magyarok gyilkolászásában, nem mindegyiket lökték rácsok mögé.
Itt kószálnak közöttünk, áldozatra, kiszemelt vadra lesve, menve. A csúcs érzés, a nagy állam-álom állapota egyre cseppfolyósabb, mint szüret után, így hát bután beszorulva tenyérnyi, de úgy dukáló kishazába, meglágyult a kemény legények hatalma. Ezért izomból jönnek, törtetnek és törnek. 1912-ben még nagylegény volt a vazallus-despota rác, tetszett a történelem szemét szertárosai által kinyitott más öltözője, a töröktől elrabolt Koszovó. Dagadt a nadrágban a sokác büszkeség a Vajdaság autonómiájának megfosztása után. Bután úgy hitte minden despota feljövő, hogy az ütlegelés alanyi jogon kijár a kis láncos kutya nyomdokán.
Stefán despota meghalt szívrohamban, s minden utód most szív rohamban! Rohamra, ordítanak és elkapnak egy-egy magyart. Most éppen Toroczkait. Tehetik, mert a mai hatalombitorló nemzetárulók Magyarországot sem képesek megmenteni, mire mennének akkor egy emberrel? Csődből rakott szemétdombon kukorékol az őrült villamos energiára kapcsolt MOTIMum kormányzár. Ezért lehet ilyen bátor a despota rác.
No, de srác! Hallgasd kicsit a történelem kiömlő homokszemcséit a jugoszláv időgép összeroppant szeméthegyén, és tűnődj el az ideiglenességen. Az átmenetiségeden. Azon, hogy átutazók vagytok ti is. Még néhány év, és az ibolyát ( jó magyar szólás szerint) alulról tetszik szagolni. És EZ PEDIG NEM TETSZÉS VAGY NEMTETSZÉS KÉRDÉSE. Így lesz.
A legnagyobb despoták egyik fia-borja, Brankovics György Hunyadit befogta, mert azt hitte, nyúl. Ekkor néhány magyar fegyveres gondolt egyet és megmutatta magát a despotának. Csak úgy, arrafelé jártában. A bátor szerb vitéz az ostrom kezdetén azonnal kinyitotta a kapukat. Kaputt – mondta és bevette a szívgyógyszert. Hát ilyesmi ez a nagy virtus, fiúk! Úgy szemtől szembe, megközelítően azonos létszámban! Nem öt az egy ellen, sokeszű pásztorok, ahogyan mindig csináljátok. Lepereg a homokóra fiúk! A büntetést senki nem kerüli el. Még ti sem. Az pedig iszonyatos lesz, ott, a pokol alján, talján!
v. Szíki Károly
A fogalmazás nem objektív - ezért mondom, hogy nem a tisztességes emberekről, törmelékekről beszélek. A rigómezei vész óta a despota titulus a vezérfonal a Stefanok és Vukok nemzetségében. Minden helyzetben Lázár rigómezei kivégzése böffen fel. Ezért ütnek, ha kell, ha nem kell. A láncos kutya Tito atyuska szerb vazallus módra betárazta ezeket a bátor barmokat: magyarverésre, albánverésre, horvát kivégzésére. Mikor ki volt kéznél.
Most nehezebb már átszáguldani horvát és albán területekre kiosztani egy-egy igazi despota nyaklevest, elégtételt szerezni szerb vazallusok történelem előtti időben kifolyt drága véréért. Elégtétel Rovinért, "innál-e, komám, oláh vért?". Sok történelmi bukta után kell egy kis vérfolyam, csontrepesztés, bordatörés. Akik kiélhették mocskos vágyukat horvátok, albánok, macedónok, magyarok gyilkolászásában, nem mindegyiket lökték rácsok mögé.
Itt kószálnak közöttünk, áldozatra, kiszemelt vadra lesve, menve. A csúcs érzés, a nagy állam-álom állapota egyre cseppfolyósabb, mint szüret után, így hát bután beszorulva tenyérnyi, de úgy dukáló kishazába, meglágyult a kemény legények hatalma. Ezért izomból jönnek, törtetnek és törnek. 1912-ben még nagylegény volt a vazallus-despota rác, tetszett a történelem szemét szertárosai által kinyitott más öltözője, a töröktől elrabolt Koszovó. Dagadt a nadrágban a sokác büszkeség a Vajdaság autonómiájának megfosztása után. Bután úgy hitte minden despota feljövő, hogy az ütlegelés alanyi jogon kijár a kis láncos kutya nyomdokán.
Stefán despota meghalt szívrohamban, s minden utód most szív rohamban! Rohamra, ordítanak és elkapnak egy-egy magyart. Most éppen Toroczkait. Tehetik, mert a mai hatalombitorló nemzetárulók Magyarországot sem képesek megmenteni, mire mennének akkor egy emberrel? Csődből rakott szemétdombon kukorékol az őrült villamos energiára kapcsolt MOTIMum kormányzár. Ezért lehet ilyen bátor a despota rác.
No, de srác! Hallgasd kicsit a történelem kiömlő homokszemcséit a jugoszláv időgép összeroppant szeméthegyén, és tűnődj el az ideiglenességen. Az átmenetiségeden. Azon, hogy átutazók vagytok ti is. Még néhány év, és az ibolyát ( jó magyar szólás szerint) alulról tetszik szagolni. És EZ PEDIG NEM TETSZÉS VAGY NEMTETSZÉS KÉRDÉSE. Így lesz.
A legnagyobb despoták egyik fia-borja, Brankovics György Hunyadit befogta, mert azt hitte, nyúl. Ekkor néhány magyar fegyveres gondolt egyet és megmutatta magát a despotának. Csak úgy, arrafelé jártában. A bátor szerb vitéz az ostrom kezdetén azonnal kinyitotta a kapukat. Kaputt – mondta és bevette a szívgyógyszert. Hát ilyesmi ez a nagy virtus, fiúk! Úgy szemtől szembe, megközelítően azonos létszámban! Nem öt az egy ellen, sokeszű pásztorok, ahogyan mindig csináljátok. Lepereg a homokóra fiúk! A büntetést senki nem kerüli el. Még ti sem. Az pedig iszonyatos lesz, ott, a pokol alján, talján!
v. Szíki Károly
Kapcsolódó
