Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Halálsoron a kistelepülések - 60 év politikájának eredményeképpen (visszatekintő)

Halálsoron a kistelepülések - 60 év politikájának eredményeképpen (visszatekintő)
2008-05-15. 16:32

A vidék Magyarországa mára jutott el a tökéletes kisemmizettség, a teljes megalázottság állapotába. A nemzetközi pénzpiacok „Budapest erődöt” bázisul használva végső támadást indítottak a magyar vidék ellen, annak parlagon maradt munkaerő- és nyersanyag-potenciáljáért.

A magyar vidék lepusztítását tudatos előkészítés előzte meg. Mára kétségtelen tény, hogy az elmúlt 60 évet teljes egységként kell szemlélni, stratégiailag összefüggő egészként. Olyan erőszakos beavatkozásnak, amelynek a lényege a „globális” vagy „internacionalista” munkamegosztás néven elhíresült politikai és pénzügyi agresszió. Külső és belső támadásnak, amely alapjaiban rengette meg az önellátásra, illetve a belső szuverenitásra berendezkedett társadalmat. Nézzük az elmúlt évek tanulságát.

A vesztes világháború után szükségessé vált bizonyos politikai és gazdasági reform a lerombolt, kivérzett ország túlélése érdekében. A tradicionális értékeken nyugvó társadalom a szovjet szuronyok árnyékában „választhatott” az Isten, Haza, Család által szimbolizált magyar út lassabb, ám társadalmi közmegegyezésen alapuló programja vagy a diktátumokkal, terrorral kikényszerített társadalmi genocídium között. A nép az előbbit választotta, a győztesek az utóbbi mellett döntöttek. A kommunisták felvállalták a magyar államiság felszámolását. Ezt a vállalást mind a trianoni utódállamokat létrehozó nyugati pénzhatalom, mind a kommunista internacionalizmus támogatta.

Nehéz harcra számítottak, az ezeréves hagyományaival átitatott magyar vidék kemény falatnak tűnt, ezért 1945 után a földosztás álcája alatt szétverték a potenciálisan fenyegető nagybirokrendszert, majd a kiszolgáltatott kisgazdaságokat belekényszerítették a TSZ-be. Meggátolták az önellátást, lesöpörték a padlást, ugyanakkor gigantikus méretű ipari beruházásokat hajtottak végre, városokat építettek semmiből, lásd Leninvárost vagy Sztálinvárost. Ellehetetlenített, kiéheztetett földművesek százezrei kényszerültek lakhelyük elhagyására, és telepedtek le a frissen épült vasbetonrezervátumokban.

Nagybudapest létrehozása is ezt a célt szolgálta. Budapest mint tradicionális kereskedőváros - szabad királyi városként - nagyfokú önállósága miatt – valljuk be – inkább városállam volt, mint Magyarország része. Budát német posztókereskedők tették középkori pénzhatalommá. A város a 18. század végétől gazdasági hatalmánál fogva terjeszkedni kezdett, ekkor már 17 nyelven készültek itt nyomtatványok, a lakosság nagy többsége három nyelven beszélt. A kereskedőváros ellátását, a napi zöldség-, gyümölcs-, hús-, és tejellátását a környező magyarlakta falvak (mint Palota, Fót, Erzsébet), valamint a dunai útvonal falvai, városai biztosították. Később az állami hivatalok is átköltöztek a soknyelvű városba, amely igazi multikulturális metropolisszá nőtte ki magát. Ahol a pénz, ott a hatalom. Minden beruházás ide áramlott, az építészek neoklasszicista, neogótikus operettvárost varázsoltak a Duna két partjára, melyet birodalmi pénzügyi központnak szántak.

1919-ben Budapest színt vallott. Az 1950-es évektől a város ukázra terjeszkedni kezdett, bekebelezte a környező falvakat, városokat, miközben az ország területének 2/3-a idegen államok megszállása alá került! Gyárak, üzemek ezrei szívták magukba a mezőgazdasághoz értő vidéki lakosságot, alacsony színvonalú segédmunkát és magasabb béreket kínálva. Jellegtelen, szovjet mintájú lakótelepek épültek, melyek uniformizálták a létfeltételeket. A mikrocsalád – apa, anya, gyerekek – elszigetelődött a tágabb, biztonságot nyújtó nagycsaládtól. A létfenntartás kizárólag pénzkérdéssé vált. Ez volt a cél. Budapestet mára zömmel olyan identitás nélküli, apolitikus, a létéért élet-halál harcot vívó nyelvében magyar, de kultúrájában bizonytalan népesség lakja, amely anyagi viszonyait mindenek felettinek tekinti. Ennek a lakosságnak a vidékhez való viszonya inkább lenéző, mint barátságos. Budapest a nemzetközi pénzpiacoké. Európában szinte az egyetlen olyan főváros, amelyet mindenki szabadon alakíthat, bonthat, építhet, azt tehet, amit akar. Minden pénzkérdés csupán.

A kommunista rendszer stratégiája tehát a társadalmi együttélés normáinak szétzúzása volt. A termelőszövetkezeti rendszer 1968-as reformja, azaz a háztáji gazdálkodás engedélyezése anyagilag lendített ugyan a vidéken, de az 1990 utáni rendszer mindent visszavett. 1990 után lényegében ismét a magyar termőföld, a magyar gazda került a célkeresztbe. Ugyanazt játszották el a globalizmus héjái, mint 1945-ben a kommunista szövetségeseik, csak fordítva.

Visszaadták ugyan az elrabolt földeket, de zsebszerződésekkel, ilyen-olyan trükkökkel nagygazdaságokat hoztak létre, amelyeknek a feladata immár nem a termelés, hanem a nemtermelés. A mesterségesen létrehozott ipari központok megszűntek, az odatelepített lakosság ellehetetlenült. A multinacionális cégek ezáltal olcsó, jól képzett munkaerőhöz jutottak a magyar konkurencia tönkretételével. Mindez a hosszútávú stratégia részeként, kormányzati támogatással történt, történik. Ezért nem meglepő hogy a magyar tulajdonú vállalkozások magukra hagyatottan küzdenek az állítólagos „versenyszférával”, akik a legmagasabb szinten használják ki a gigantikus méretű korrupciót.

Nézzünk egy példát Budapestről.

Néhány férfi egy kis pesti műhelyben egyszerű szerszámokkal fából, ónból, ólomból, vasból gyúrja össze évezredek tapasztalatát. Egyszerű épület, egyszerű eszközök, hatalmas szaktudás, elhivatottság. Minden nap hajnaltól késő estig küzdenek az anyaggal, hogy létrehozzák a semmiből a teljes egészet. Dolgoznak a családjukért, önmagukért, alkotnak a közösség örömére. Mert kell, mert muszáj minden nap formálni a világon. A lemez, a csavar, a forrasztás, a nyers farönkökből készített remekbe szabott faragványok mind helyben készülnek.

Hangszerkészítők orgonát építenek. 80 éve generációk váltják egymást a műhelyben, készült itt több százezer síp, szekrényszerkezetek, kész orgonák százai, templomoknak, orgonaművészeknek. 1928 óta még a legvészesebb időkben is – hála az egyházi megrendeléseknek – volt munka, volt megbecsülés.

Mára be kell zárni a céget. A magyar tragédia lavinája magával sodorta a nemzetközi hírű tradicionális kisvállalkozást. Tíz világszínvonalú szakember veheti a vándorbotját, és kopogtathat valamelyik multinál polcot pakolni. A sorsukra maradt magyarok manapság nem Bécsbe mennek cukrászdát vásárolni, hanem rákosrendezőre vagont pakolni. Mindeközben ismeretlen külföldi vállalkozások szakismeret és referenciák nélkül fővállalkozóként külföldi cégeknek közvetítik ki a munkát. Sógorkomás, urambátyámos, szegfűs-narancsos korrupció. Ez ma Magyarországon a piacgazdaság. Az egyházi megrendelések megszűntek, mert az állami támogatások megvonásával történő zsarolás ma kiválóan helyettesíti az egykori Egyházügyi Hivatalt. A történelmi egyházakra is rátelepedett a jövőtől való félelem, a gazdasági összeomlás réme, a belső cenzúra.

A nyilvánvaló kormányzati cél tehát továbbra is az, hogy magyar a vállalkozások, a magyar érzelmű szellemi elit elszigetelődjön, ki legyenek iktatva a Kárpát-medence vérkeringéséből. És a megroppantott társadalom némán tűr. Magyarországot 2008-ban nem csak a gazdasági válság, hanem a félelemből fakadó elvtelen kompromisszumok is fojtogatják. A magyar állam mindezért nem vonható felelősségre, mert egy hódítók által kifosztott és szétvert államot nem lehet felelősségre vonni. A magyar közösség jelenleg védtelen. Mi védheti meg egyáltalán ha már nincs KÖZgazdaság, nincs KÖZrendvédelem, nincs HONvédség, nincs KÖZigazgatás, nincs KÖZotatás? A valódi alulról szerveződő önrendelkezés. Magyarországot poraiból kell újjáépíteni.

Hogyan lehet újrarendezni a támogatásokkal, segélyekkel, pályázati pénzekkel karámban tartott országot, ahol az kap kormányzati támogatást, aki nem termel, és az rokkan bele, aki termel? Társadalmi forradalommal. Elkövetkezett a tettek ideje.

A nemzetközi pénzpiacok „Budapest erődöt” bázisul használva végső támadást indítottak a magyar vidék ellen, annak parlagon maradt munkaerő- és nyersanyag-potenciáljáért. Az ellenállásra képtelen - piac, földterület és munkalehetőség nélkül maradt - önkormányzatok fenntartása kizárólag Brüsszel kezében van, Brüsszel pedig úgy döntött, hogy vége. 600 önkormányzat jelent be csődöt heteken, hónapokon belül a költségvetési pénzek befagyasztása miatt.

A 60 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat végéhez ért. Miközben az energia- és élelmiszerárak az egekbe szöknek, amikor a vidék gazdasága sikertörténet előtt állhatna, a falusi gazda a multitól veszi a húst.
A vidék Magyarországa mára jutott el a tökéletes kisemmizettség, a teljes megalázottság állapotába. A feladat adott. Meg kell védeni a vidéket, a vidéknek meg kell védenie magát. Fel kell ismerni mindannyiunknak, hogy Budapesttől nem várhatunk csodát. Ki kell alakítanunk a magunk számára legtökéletesebb gazdasági, pénzügyi rendszereket.

A vidéknek öntudatra kell ébrednie. Ha a vidék öntudatra ébred, Budapest funkcionálisan magyar város lesz, amely szolgálni fogja szaktudásával, tekintélyével az összmagyar érdekeket, ha nem, városállam marad csonkamagyarországi határával, nyolcmillió rabszolgával.

Tatár József
Rendszerváltó Fórum